Bundestag

2017. március 10. 12:51
Elutasította a német tartományi kormányok képviselőiből álló, baloldali többségű Bundesrat azt a törvényjavaslatot, amely biztonságos származási országoknak nyilvánította volna az észak-afrikai államokat. Mivel ehhez a törvénymódosításhoz feltétlenül szükséges a parlament mindkét házának egyetértése, így közvetítőbizottságot kell majd összehívni.
2016. szeptember 21. 10:53
Merkel 2017 ősze után csak akkor maradhat kancellár, ha a CDU/CSU ismét a Bundestag legerősebb ereje lesz, és talál egy pártot a balos táborban, amely szívesebben kormányozna vele, mint egy piros-zöld-vörös koalícióval.
2016. április 11. 09:47
Közel hatezer kiskorú menekültet tartanak nyilván eltűntként Németországban – írta a Berliner Morgenpost című lap hétfőn. Az ellenzéki Zöldek szerint aggasztó, hogy a kormány nem veszi komolyan azokat a veszélyeket, melyek ezeket a fiatalokat fenyegetik. Az Europol adatai szerint az elmúlt másfél-két évben több mint tízezer, kísérő nélkül útra kelt kiskorú menekült tűnt el Európában, ebből minden második Olaszországban.
Migráció
2016. február 17. 15:43
Angela Merkel német kancellár a Bundestagban arról beszélt, hogy miről kell dönteni majd a csütörtöki EU-csúcson. A politikus szerint közös cél a menekültek számának csökkentése, a kérdés, hogy az uniós-török akciótervvel vagy pedig a határok lezárásával oldjuk meg ezt. Hangsúlyozta, hogy Németország az akciótervet támogatja a határzárat vehemensen követelőkkel szemben. Merkel arról is beszélt: számos brit reformigény jogos.
2016. február 5. 15:18
Az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke a német Bundestag külügyi bizottságának elnökét fogadta pénteken az Országházban. Németh Zsolt a találkozó után úgy fogalmazott: meg kell őrizni Európa egységét és közös álláspontot kell kialakítani.
Deutschland
2015. december 18. 19:48
Az ARD felmérése szerint javul Angela Merkel menekültpolitikájának megítélése, azonban a megkérdezettek 57 százaléka továbbra sem elégedett a kancellár politikájával. A CDU szavazók 57 százaléka elégedett a párt menekültpolitikájával, azonban a CDU-nak sikerült támogatottságát stabilizálni.