kitoloncolás

2017. február 27. 09:44
Volt ez már drágább is. Az afgánokat a Kabulba tartó repülőgépen 68 szövetségi rendőr, két orvos és egy tolmács kísérte.
16 pont
2017. február 8. 21:13
„A következő hónapokban a legfontosabb a hazatelepítés, a hazatelepítés és a hazatelepítés” – mondta Angela Merkel a bevándorlás kezeléséről. A Spiegel szerint a német kancellár a CDU és a CSU elnökségi ülésén leszögezte: ha kell, kitoloncolással kell fellépni az elutasított menedékkérőkkel szemben.
2016. december 16. 10:43
Ha nem toloncoljuk ki (vagy nem tudjuk kitoloncolni) az elutasított vagy bűncselekményeket elkövető menedékkérőket, az nem más, mint egy meghívás a világ felé.
2016. december 12. 14:04
Esélytelen, hogy Szerbia egyedül kitoloncolja a Pakisztánból és Afganisztánból érkezett migránsokat – jelentette ki Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszter. A politikus ugyanakkor úgy véli: az európai országok segítségével Szerbiát is be lehetne vonni a visszatelepítés folyamatába.
637
2016. augusztus 19. 15:43
Tavaly 637 alkalommal nem jött össze a német hatóságoknak, hogy kitoloncoljanak egy illegálisan az országban tartózkodó személyt. A legtöbbször a menedékkérő erőszakos ellenállásán bukik meg a dolog, de a légitársaságok és pilóták ellenállása is erős.
Húsz évig maradnak?
2016. augusztus 12. 14:42
Csak Németország Észak-Rajna-Vesztfália tartományában több mint kétezer észak-afrikai vár kitoloncolásra jelenleg, de a hazájuk blokkolja a hazatoloncolásukat. Ha ez így folytatódik, több mint 20 évig tarthat, mire mindegyikük távozik Németországból – mondta a tartomány szociáldemokrata belügyminisztere.
2016. augusztus 4. 16:48
Különböző európai államokból összesen 6657 menedékkérőt küldtek vissza Németországba a dublini szabályok értelmében, míg a németek csupán 1758 embert toloncoltak ki más európai országba ugyanezekre a szabályokra hivatkozva.
2016. július 20. 07:21
Egy német fellebbviteli bíróság rendszerszintű hiányosságokra hivatkozva, precedensértékűn megtiltotta egy menedékkérő átadását Magyarországnak.
2016. július 18. 16:26
Sikerrel fellebbezett a szíriai férfi, akit a dublini egyezmény alapján Magyarországra toloncoltak volna, miután 2014-ben beadta a menedékkérelmet Németországban. A németországi közigazgatási bíróság, ahová a fellebbezéssel fordult, márciusban érvénytelenítette a kitoloncolási rendelkezést, mivel szerintük fennáll a veszélye, hogy a Magyarországon lefolytatandó menekültügyi eljárás során méltatlan bántalmazásnak és önkényes bánásmódnak lenne kitéve a menekült férfi.
2016. május 7. 12:22
Az utcán vert agyon vascsővel egy számára ismeretlen bécsi nőt egy kenyai illegális bevándorló, akit egyébként már rég ki kellett volna toloncolni Ausztriából, és többször is támadt már meg embereket. A bécsi rendőrség válságtanácskozást tart.
2016. március 19. 09:44
A mennyiségi, emberi, adminisztrációs, jogi problémákat a tegnapi brüsszeli döntés nem söpörte el.
2016. február 4. 15:00
A tartományok befogadóképességétől, a rendőri erők kapacitásától valamint a németországi helyzettől függően meghatározott napi beutazási kvótát fog meghatározni a migránsok számára Ausztria. Csak a kvóta mértékben engednek majd be menedékkérőket az országba.
Ki
2016. január 31. 15:50
Az osztrák belügyminisztérium szerint a problémákra az jelentheti a megoldást, ha kevesebb a menekült. A tárca közölte: 2019-ig összesen mintegy 50 ezer migránst toloncolnak ki az országból.
Tegnapi újság
2016. január 29. 10:37
A kényszer alkalmazásától sem riad vissza Svédország, akár 80 000 migránst is kitoloncolhatnak. Minderről a svéd belügyminiszter beszélt a német n-tv.de beszámolója szerint.
2016. január 20. 11:52
Csaknem hatvanezer elutasított menedékkérő távozott Németországból 2015-ben a szövetségi belügyminisztérium adatai szerint. A migránsok közül többen önként hagyták el az országot, másokat hazatoloncoltak, az távozásra felszólítottak nagy része azonban még mindig Németországban tartózkodik.
-30
2016. január 20. 08:05
Ötezerötszáz, korábban Oroszország felől biciklivel és más úton Norvégiába érkezett migráns kitoloncolását kezdte meg a skandináv ország. Eredetileg azt tervezték, hogy biciklivel küldik át a határon őket a mínusz harminc fokban, mivel hivatalosan sem gyalog, sem semmilyen járművel nem léphetnék át a határt, de végül buszokkal kezdték meg a szállítást.
2016. január 5. 11:40
Sürgősen csökkenteni kell a bevándorlást, biztosítani a határokat, felgyorsítani a kitoloncolásokat és következetesen igazságot szolgáltatni!
Különjárat
2015. december 23. 10:29
Éjszaka, legmélyebb álmukból keltik fel a kitoloncolandó nyugat-balkániakat a német hatóságok, hogy aztán utasforgalommal szinte nem rendelkező regionális repterekre vigyék őket. A migránsok harmada tűzzel-vassal tiltakozik a kitoloncolás ellen.

összesen: 19 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó