Németország

2016. július 7. 19:43
Felfüggesztett börtönbüntetést szabtak ki egy iraki és egy algériai férfira csütörtökön Kölnben a szilveszteri szexuális zaklatásokkal kapcsolatban. Ezek az első elmarasztaló ítéletek, amelyeket szexuális bűncselekmény miatt hozott a német nagyváros bírósága a nők ellen tömegesen elkövetett támadások nyomán.
2016. július 7. 18:00
Ha a hajótörés egyfajta belépőkártyát jelent az unióba, a jövőben is számos ember életét fogja veszteni a nyílt tengeren.
Vallásszociológia
2016. július 6. 16:05
Mohamed-korabeli társadalmi viszonyokat szeretnének és a német törvények helyett inkább az iszlám szabályaihoz igazodnának? Közel egyötödük igen. A Münsteri Egyetem vallással és politikával foglalkozó kutatóközpontja nemrég átfogó kutatást készített a németországi törökök körében az identitásukról, valamint az iszlám valláshoz és a többségi társadalomhoz való viszonyukról. Az eredmény: 18 százalékuk hajlamos az iszlám fundamentalizmusra. A kutatócsoport magyar tagjával, Rosta Gergely vallásszociológussal beszélgettünk.
2016. július 5. 15:33
„Jogszerűen jártam el, amikor megöltem a feleségemet” – érvelt Jumaah K., aki nem értette, miért járna ezért börtön. A Die Welt tudósítása szerint a 32 éves, Irakból érkezett menekült mindhárom gyermeke a házban volt, amikor végzett 26 éves feleségével.
2016. június 16. 11:17
Átfogó kutatást készítettek a Münsteri Egyetem szociológusai a Németországban első- vagy második generációs bevándorlóként élő törökök önmeghatározásáról és szocializációjáról. Bár sokan pozitívan viszonyulnak a németek és a keresztények felé, generációtól függően 36-57 százalékuk azért fontosabbnak tartja a muszlim vallási előírások betartását, mint a német törvényekhez való igazodást, és csaknem egyharmaduk visszatérne a Mohamed idején uralkodó társadalmi rendhez.
Elég a nagyvonalúságból?
2016. június 15. 14:57
A megkérdezettek 41,4 százaléka megtiltaná a muszlimoknak a bevándorlást Németországba, 60 százalék szerint pedig a menedékkérők többségét valójában nem is üldözik a hazájában – derült ki egy friss német közvélemény-kutatásból. Egy másik kutatás megállapította: a németek többsége szerint még nincs vége a menekültválságnak, sőt, az rosszabb lesz; a pártoktól pedig nem számítanak megoldásra.
2016. június 13. 12:25
Egy, a Welt am Sonntag által nyilvánosságra hozott jelentés szerint a balkáni útvonal lezárása óta erősödő migrációs nyomást tapasztal a német-lengyel határon fekvő Odera menti Frankfurtban működő kapitányság. A szöveg szerint főleg orosz állampolgárságú, csecsen nemzetiségű személyek lépik át illegálisan a határt Lengyelország felől.
Menekültkérdés
2016. június 10. 18:58
Románia nem támogatja a Brüsszel által megszabott kötelező befogadási kvótarendszert, de Bukarest hamarosan fogadja az első menekülteket – jelentette ki pénteken Dacian Cioloș. A román miniszterelnök szerint elsősorban az Európai Unió külső határainak védelmét kellene biztosítani.
2016. június 9. 20:10
A német Mekkában szemmel láthatóan vannak első- és vannak másodosztályú emberek. A németeknek ezt meg kell tudniuk érteni.
Intézményesített rasszizmus?
2016. június 9. 15:38
Intézményesített rasszizmus uralkodik a német rendőrség köreiben az Amnesty International szerint, amely tanulmányt készített a bevándorlók, menedékkérők ellen irányuló „gyűlölet-bűncselekményekről”. A szervezet szerint ezekkel nem tud megbirkózni a hatósági testület.
Willkommen
2016. június 8. 11:50
Akár további 500 ezer szíriai menekült is érkezhet az országba a családegyesítés intézménye révén a német szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) becslése szerint. A szervezet szerint különböző tényezők alapján az várható, hogy a családegyesítés révén a menekültek átlagosan fejenként csak egy rokont költöztetnek át Németországba.
2016. június 7. 19:40
Őrizetbe vettek kedden a németországi Düsseldorfban hat menedékkérőt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy felgyújtották szállásukat.
2016. június 7. 13:37
Most vissza akarunk menni a múltba, és újra kerítéseket falakat akarunk emelni? Azt akarjuk, hogy ne mehessünk más országokba dolgozni, vagy hogy a gyerekeink ne tanulhassanak máshol? Interjú.
2016. június 3. 07:29
Tanulságos lenne tisztán látni, milyen felelősséget visel a magyar kormány abban, hogy a határon és a Keletinél kialakulhatott az a „humanitárius vészhelyzet”, amit aztán a világ televíziói meggyőzően közvetíthettek.
Szerény javaslat
2016. június 2. 11:15
A radikalizálódás elkerülése érdekében általánossá kell tenni az iszlám vallásoktatást a német közoktatásban Heinrich Bedford-Strohm, a Németországi Protestáns Egyház elnöke szerint, s meg kell adni a lehetőséget a muszlim diákoknak, hogy kritikusan közelíthessenek saját hagyományaikhoz.
Offene Grenzen
2016. június 1. 22:15
Angela Merkel német kancellár szerint helyes döntés volt a Magyarországon rekedt menekültek beengedése Németországba 2015 szeptemberében, ma is ugyanígy cselekedne. Merkel azt ajánlja mindenkinek, aki fél, hogy ismerkedjen meg személyesen is egy menekülttel.
Tizennegyedik
2016. május 31. 21:21
Erkölcsi kötelesség segíteni a bajban lévőket, ám Németországban mára egész egyszerűen túlságosan megnőtt a menekültek száma, mondta Tendzin Gyaco a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott keddi interjújában. Németország szerinte maradjon Németország, nem szabadna arabbá válnia.
2016. május 31. 10:33
A Hessen tartománybeli Darmstadtban tartott négynapos Schlossgrabenfest fesztivál utolsó napján három fiatal nő fordult a rendőrséghez, miután egy csoport férfi molesztálta őket. Hétfőn további tizenöt áldozat tett feljelentést, leírásuk szerint a támadók dél-ázsiai férfiak voltak

összesen: 338 db | 18 db/oldal

első vissza 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 következő utolsó