Káosz vagy Új Törökország?

2015. június 08. 12:45

53 millió török állampolgár járult az urnákhoz, és csupán 18 millióan adtak volna még négy évet az AKP miniszterelnök-jelöltjének, Ahmet Davutoglunak.

2015. június 08. 12:45
Tóth Csaba Tibor
Tóth Csaba Tibor
hvg.hu

Most a valódi királycsináló erő, a HDP, amely a török történelem első parlamentbe jutott kurd pártja, 13%-nyi támogatottságuk jelentős része érkezett a nyugati kurd diaszpórától (a külföldön élő törökök végig szavazhattak az elmúlt héten), és természetesen az ország keleti, kurdok lakta vidékeiről. A különféle kurd és szélsőbaloldali szervezetekből összegyúrt, a volt jogvédő, Selahattin Demirtas nevével fémjelzett párt megszenvedett a sikerért. A választás során – saját becsléseik szerint – 160 támadás érte központjaikat országszerte, múlt héten pedig egy aktivista sofőrjüket meggyilkolták. A kilencgyerekes családapát az autóból kirángatva egyszerűen szitává lőtték Bingöl városában. Pénteken pedig a Diyarbakiri nagygyűlésükön bomba robbant, ami 4 életet követelt, és több száz embert sebesített meg. Demirtas békére intett, bár a kormányt vádoló kurd tömeg egy része azonnal a rendőrökre rohant volna. Majd vasárnap megfizetnek - mondta a társelnök, a kedélyek erre rövid idő alatt lenyugodtak. Diyarbakirban pedig tegnap 79%-al nyert a HDP, az AKP csupán 13%-ot kapott. ()

Musztafa Kemál Atatürk pártja a Köztársasági Néppárt (CHP) tulajdonképpen 2002 óta vergődik, és mostani, 25%-os eredménye semmivel sem jobb, mint ezelőttiek. A gazdasági nehézségekre a törökök jelentős része úgy reagált, mint a magyarok, és a szélsőjobb Nemzeti Mozgalomra szavaztak, amely 12%-ról most közel 17%-ra erősödött, megközelítve a CHP-t. A török kiválóságot, szoftiszlám gondolkodást nagyon erős török soviniszta elemekkel vegyítő párt még a kurd kisebbség létezését sem hajlandó elismerni, erőszakos elnyomásukról ábrándozik. Ifjúsági mozgalma, a Szürke Farkasok több erőszakos támadásért és merényletért is felelős. Kemalista hagyományuk miatt a kurdok mellett az AKP a legfőbb ellenfelük, és ugyan a tegnap este folyamán rebesgették, hogy ennek ellenére koalícióra lépnének az eddig kormányzó párttal, ma hajnalban ezt vezetőjük már kategorikusan kizárta. Éppen arra hivatkozott, hogy az AKP békefolyamatot kezdett a kurdokkal, ezért számukra elfogadhatatlanná váltak.

Erdoganéknak tehát két út mutatkozik: új választás kiírása vagy tárgyalás a HDP-vel. Végül is a békefolyamat során már egy asztalhoz ültek. A koalíció kizárható, de egy külső paktum halvány esélye továbbra is elképzelhető, sőt, Törökország nyugati szövetségesei számára ez lenne talán a legkívánatosabb.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2015. június 09. 01:47
No és ugyan miért a hvg-től kell átvenni a török választási eredményeket? Ha nem lenne alatta, hogy hvg, akkor is könnyű kitalálni, hogy kik írták az ilyen fogalmazásukból: "A gazdasági nehézségekre a törökök jelentős része úgy reagált, mint a magyarok, és a szélsőjobb Nemzeti Mozgalomra szavaztak"
BookZZ
2015. június 09. 01:04
Más téma, de valamennyire azért talán ide tartozik. Azt hittem először hogy rosszul látok, aztán rájöttem, hogy mégsem. Ezzel a Tóth Csabikával sikerült középiskolába járnom annó, ráadásul egy évfolyamon. Egy abszolút észrevehetetlen nulla volt a srác, körülbelül minden tekintetben. Sem észben (valódi tanulmányai eredmények, nem lexikális "magolás"), sem fizikailag (a test "építése", ill. sport teljesítmény) sem érzelmi tekintetben (nőként kinéző nőnemű lénnyel valószínűleg soha nem volt és nem is lesz kapcsolata) nem volt sehol annó 4 évig, és nagy valószínűséggel ma sincsen sehol ezek tekintetében. Az hogy a HVG-be ilyen emberek írhatnak, elég sokat mond számomra.
Fakutya Vigyora
2015. június 08. 23:49
Dugjátok fel magatoknak a kurdokat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!