Két kislány

2015. szeptember 29. 09:13

Ma még meg kell gondolni, kimondhatja–e nyilvánosan az ember, hogy bármennyire sajnálom a jövevényeket, lélekben mégis inkább a magyarkanizsai kislánnyal vagyok, aki visszaülhetett a megszokott padjára.

2015. szeptember 29. 09:13
Tanács István
Népszabadság Online

„Az egyik kislányt szeptember 15–én, hajnali kettőkor láttam Horgosnál. Azon az éjszakán, amikor éjfélkor lezárták a határt, és az éppen elkésett menekülők tehetetlenül álltak a Röszke 2–es határátkelő vaskerítésénél. Annál a bizonyosnál, amelyet másfél nap múlva rátörtek a rohamrendőrökre. Az a kislány persze mit sem tudott erről – szeme sarkából az édesanyját figyelve szaladgált, és kíváncsian nézte az ismeretlen világot.

A másik kislányt 24–én láttam, szintén az édesanyjával, Magyarkanizsa főterén. Fagylaltot nyalt a kedvenc padján, amelyhez hónapokig közel sem mehetett, mert mindig ültek, feküdtek rajta, körülötte valakik, idegenek, akiket kivetett otthonukból a történelem. Nem haragudott rájuk, csak úgy érezte: elveszik, ami az övé. A megszokott helyeit, a nyugalmát, a biztonságát, amit talán soha többé nem is kap vissza. De – átmenetileg biztosan – visszakapta. A történelem tovább munkálkodik, a messziről érkezők 24–én éppen Tovarnik főterét lepték el, meg az opatovaci temetőben feküdtek le a sírokra. (...)

Ma még lehet mondani, hogy nincs mi és ők; minden gyermek, minden felnőtt egyforma. Ma még meg kell gondolni, kimondhatja–e nyilvánosan az ember, hogy bármennyire sajnálom a jövevényeket, lélekben mégis inkább a magyarkanizsai kislánnyal vagyok, aki visszaülhetett a megszokott padjára fagylaltot nyalni. Ám ha ez így folytatódik, előbb–utóbb mindenhová odaérhet akkora tömeg, hogy a többség elkezdi úgy gondolni: választania kell! És félő, választani is fog.”

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dras
2015. szeptember 29. 16:16
"Ám ha ez így folytatódik, előbb–utóbb mindenhová odaérhet akkora tömeg, hogy a többség elkezdi úgy gondolni: választania kell! És félő, választani is fog.” Igen, de vajh az "akkora tömeg"-ből vagy a "többség"-ből lesz-e a kritikus választó tömeg?? INTEGRÁLUNK vagy INTEGRÁLÓDUNK? Ma még talán integrálunk, ám a már itt élő muszlimok száma plusz a beérkezők éves száma plusz a később érkező 4-10fő/"menekült" családtagjainak száma, plusz majd azok családtagjainak száma és az európai szaporodási rátának a többszörösét kitevő szaporodási rátájuk összességében a jövő keresztény Európájának a végét vetíti előre, tehát mi fogunk INTEGRÁLÓDNI, ha már ma nem gondolkodnak erre és nem állítják meg a BEVÁNDORLÁST!!! És ezzel persze az "Allahu akbar"=Allah a leghatalmasabb kiáltást már ma is harsogó ostromló tömeg, felsőbbrendű hite miatt is, kénytelen lesz kiüldözni az őslakos "hitetleneket" az iszlám szokásai szerint!!!! A változások lassúak lesznek, hisz először jogokat kapnak, aztán mi jogokról mondunk le, hogy ne sértsük az érzékenységüket, aztán képviseletet is nyernek, aztán új Trianon jegyében enklávét alapíthatnak, majd az utolsó keresztény (önkéntes...)kiirtódása után örökölhetik az üres országot is....!!!! Úgyhogy a kislány kislányának a kislánya már lehet, hogy csadorban fog bujdokolni a sötét szobában, mert a szakállas és munkakerülő bácsik nem tűrik meg, hogy egy alárendelt lény is üljön a szép új európai világ kispadján....
Mich
2015. szeptember 29. 12:35
Haha... két kislánnyal CUKISKODIK a Népszabi... Beállhatnának Vona mögé...!
balbako_
2015. szeptember 29. 12:13
Nnna! Már a Népátszabó is fasizálódik.
excopp
2015. szeptember 29. 11:58
- megkezdődött a korábban vallott - és mára tarthatatlanná vált - bevándorlópárti állásponttól való "rugalmas elszakadás" - az ilyen cikk(ek) ennek tükörképe(i) - ennyi...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!