Donald Trump utat mutat a baloldalnak

2016. november 23. 12:41

A vidéki fehér ember, az amerikai alsó középosztály nem azért szavazott a radikális jobbra, mert a demokraták nem voltak elég balosak – ellenkezőleg, azért szavazott a radikális jobbra, mert sokallta a demokraták baloldaliságát, a feketéket, a hispanókat, a kisebbségeket, az illegális migránsokat, a legszegényebbeket, a legalul lévőket szolgáló diskurzust.

2016. november 23. 12:41
Soós Eszter Petronella
Soós Eszter Petronella
Magyar Nemzet

„Hillary Clinton több szavazatot kapott, mégis Donald Trump lesz az Egyesült Államok 45. elnöke. Tudjuk. De belegondoltunk-e abba, hogy a demokraták úgy lettek »az elit pártja«, hogy a legszegényebbeknek üzentek, és az elitet adóztatták volna? A magyar baloldal is úgy lett liberális anyaszomorító, hogy szándéka szerint a legszegényebbeknek üzent volna. Az elitellenes Trump az amerikai globális elit kvint­esszenciája, éppúgy, ahogy Orbán Viktor is uralja az új magyar elitet.

Aki a jelenséget annyival intézi el, hogy Bernie Sanders nyerhetett volna, az mutatis mutandis azt is mondhatná, hogy Thürmer Gyula megnyerhette volna a 2010-es választást. A lényeg éppen az, hogy véget ért a XX. század politikai logikája. A vidéki fehér ember, az amerikai alsó középosztály nem azért szavazott a radikális jobbra, mert a demokraták nem voltak elég balosak – ellenkezőleg, azért szavazott a radikális jobbra, mert sokallta a demokraták baloldaliságát, a feketéket, a hispanókat, a kisebbségeket, az illegális migránsokat, a legszegényebbeket, a legalul lévőket szolgáló diskurzust. A vidéki Amerika már nem ismerte fel magát a városi demokratáktól látott politikában, nem akart fizetni mások egészségbiztosításáért, és ahogy egy gyorselemzés fogalmazott, nem akarta tudomásul venni, hogy életmódja demokrata segítséggel van eltűnőben. Nem egyszerűen gazdasági kiszolgáltatottságról van tehát szó, hanem kulturális létfélelmekről is. Mivel ezek a farmeros srácok nem akarták, hogy újabb idegenek jöjjenek Amerikába, és hozzájáruljanak életmódjuk gyorsabb eltűnéséhez, inkább a mexikói fal mellé álltak. (...)

Bele lehet ragadni az ideológiakeresésbe. Lehet baloldali kiskátét csinálni, aztán meg baloldali eretnekpereket vezényelni. Az mindig jó móka, és segít a jobboldalnak. Ám a XX. századi baloldal azért szorul vissza, mert a merev kiskátés politikára egyre kevésbé van szükség. A tézisem az, hogy Hillary Clinton éppen centrizmusa miatt kapott több szavazatot, mint Trump. Bernie Sanders viszont, aki az előválasztáson kevesebb szavazatot kapott, mint Clinton, és aki a radikális városi liberális kultúrelit kvintesszenciája, minden egyenlősítő politikája ellenére elvérzett volna a mágnással szemben, már csak azért is, mert a hírek szerint a republikánusok elképesztő dossziét állítottak össze róla, hogy adott esetben szétcincálhassák a legendáját. Persze ennek már nincs jelentősége.

Az új paradigma, amelyben a verseny zajlik, nemzetállami. A verseny logikája kulturális. Ha a baloldal – az egyenlősítés kötelező gazdasági programja mellett – nem deklarálja, hogy az a nemzet számára a legfontosabb, amelytől a felhatalmazást kéri; hogy nem világforradalomban és nem korlátlan kulturális (!) globalizációban és migrációban gondolkodik, folytatódni fog a visszaszorulása. Ez nem jó vagy rossz, hanem tény: ha a baloldal nem áll egy szelektívebb bevándorláspolitika mellé, akkor egyre kevésbé fogja tudni megszólítani a munkásosztályt, az alsó középosztályt. Akkor az Orbán- és a Trump-minta futótűzként fog terjedni Európában, és a Wildersek, Le Penek fújják majd a passzátszelet. (...)

Ezért ha most a magyar baloldal tanácsot kérne tőlem, azt javasolnám, vegye észre, nem a világ összes bajának a megoldása a feladata. Az a dolga, hogy – az egyenlőtlenségnek a kiugróan jól keresőktől a szegényekhez átcsoportosító csökkentése mellett – újra kapcsolatba kerüljön a magyar középosztállyal, amely már nem ismeri fel magát semmilyen reformista vagy emberi jogi utópiában, csak azt várja, hogy hagyják boldogulni (történelmi oka van, hogy a változtatásra a magyar ember ab ovo gyanakodva néz). Ezt mondanám a liberálisoknak is: a globális emberi jogok kiskátéját nem a fizikai biztonságáért vagy az életmódjáért rettegő alsó középosztállyal kell először felmondatni, hogy aztán kezdődhessen a nácizás, amikor nem sikerül.

Nehéz dolog ez, amikor az ember mélyen hisz a társadalmi igazságosságban, az egyenlő jogokban. De el kell fogadni: a társadalom nem alakítható át pár év alatt. Tudom, szörnyű belegondolni: lesz a munkának olyan része, amelynek a végeredményét a mai baloldaliak vagy liberálisok már nem fogják látni. Pontosan ennyire szörnyű lehetett Hillary Clintonnak szerda este kiállni, és azt mondani, én eddig jutottam, most már a tiétek a feladat, vigyétek tovább a munkámat. Valakinek, valamikor sikerülni fog. Pragmatikus, konzervatív politikai hagyaték ez olyasvalaki szájából, aki pontosan tudja, nem éli meg, hogy a műve beteljesüljön.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
néhai Ch.Pilot
2016. november 24. 01:49
"Donald Trump utat mutat a baloldalnak": Highway To Hell
néhai Ch.Pilot
2016. november 23. 23:30
Mintha csak Csehov: Három nővér paródiáját látnám (Márkus-Haumann-Körmendy): "Egy új kor jön, mely elsöpri ezt a romlott világot. Ó, mi már nem érjük meg, nem élvezhetjük a gyümölcseit. De dolgoznunk kell érte! Dolgoznunk, dolgoznunk!"
Lolka-Bolka
2016. november 23. 22:48
mirol hadovalsz te zsirdiszno allat
áfonya
2016. november 23. 19:01
Angela Merkel színt vallott! Nem tudni, hogy a választások hatására védi-e a bőrét, és próbál mentegetőzni, vagy tényleg így történt-e, egy azonban biztos: Merkel elmondta, hogy “úgy irányították őt, mint egy bábut”. A német Die Welt napilapnak adott interjújában elég ködösen fogalmazott, azonban elérte célját! Aki olvas a sorok között egyből megérti, amit igazából mondani akart. “Továbbra is kitartok a menekültpolitikám mellett. Ez az elvárás többek között a támogató polgároktól is. Nem hátrálhatok meg. Nem volt véletlen a politika kialakítása sem. A szolidaritás és a segítő szándék mellett megjelent egyfajta nyomás is, amelyet mind a mai napig érzünk. Én voltam mások bábja, mert valakit mindig az élre kell állítani, én azonban ezt a döntést átszőttem a keresztény dogmával, így valós értékeken alapuló politikai irányzat látszott kibontakozni.” A riporter nem félt feltenni a kérdést: “Ezek szerint Önt irányítják?” Erre a kérdésre a mindig helyén való választ adó német kancellár kicsit tétovázott. Majd lerázta a szerkesztőséget “Ennél többet nem mondhatok” mondattal. forrás: express.co.uk http://legfrissebb.info/megtort-a-jeg-merkel-szint-vallott/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!