Az SZFE egy elrabolt templom

2020. szeptember 03. 22:21

Az SZFE Vas utcai épülete a Keresztyén Ifjúsági Egyesület (KIE) Nemzeti Szövetségének székháza volt. Protestáns helyőrségi templomnak is helyet adott, míg a kommunisták ki nem csinálták a KIE-t. Itt van ma az Ódry Színpad.

2020. szeptember 03. 22:21
Szeverényi János
777

Néhány adat a Színház- és Filmművészeti Egyetem Vas u. 2/c. épületének történetéből.

A Keresztyén Ifjúsági Egyesület (KIE) Nemzeti Szövetségének székháza volt. Protestáns helyőrségi templomnak is helyet adott, ami ma az Ódry Színpad. 1943. december 5-én avatta fel Ravasz László püspök. Mindössze hét éven keresztül működhetett.

A KIE egy nagyszerű mozgalom volt 1950-ig, erőszakos feloszlatásáig. Felkarolta a falusi ifjúságot is, népfőiskolákkal, táborokkal, hittel, kultúrával segítve őket. Hatását és erejét jelzi, hogy Budapest közepén, háborús években, képesek voltak egy hétemeletes székházat építeni templommal, kollégiummal. Több ezren adakoztak.

A kommunista hatalom (a valódi diktatúra), egyesületek ezreit tiltotta be.

A KIE egyes vezetőit letartóztatták, meghurcolták, volt aki az Andrássy 60-ban halt bele a kínzásokba.

1990-ben engem bíztak meg az újraalakult KIE titkári teendőivel. Az első közgyűlésünket az Ódry Színpadon tartottuk. A bérleti díj harmincezer forint volt. Negyven év szünet után újra fiatalok imája, éneke töltötte be a termet, néhány órára…

Sokat visz utam erre. Mindig hevesebben ver a szívem az épület közelében.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Box Hill
2020. szeptember 05. 17:54
Követelem a rablott épület visszaszolgáltatását, a használat bérleti díjának megfizetésével.
Igor Teo
2020. szeptember 05. 12:30
A pénz , amiért harcolnak.
nempolitizálok
2020. szeptember 04. 15:45
Lett belőle zsinagóga. Dühöng az antiszemitizmus.
Coccothraustes
2020. szeptember 04. 15:17
Ideje visszavenni és kereszténnyé tenni
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!