Magyarország már korábban is ellátta az Európai Tanács soros elnökségét, és így lesz ez 2024-ben is

2023. május 25. 13:58

Tisztában vagyunk az EP támadásának valódi okaival.

2023. május 25. 13:58
null
Kovács Zoltán
Kovács Zoltán
Facebook

„Az Európai Parlament újra Magyarországot támadja, ezúttal meg akarják akadályozni, hogy 2024 második félévében hazánk legyen az unió soros elnöke. 

Indokként a szokásos, már unalomig ismételt vádaskodással jönnek, miszerint Magyarország megsérti az EU alapvető értékeit, és ezért nem alkalmas az elnöki pozíció betöltésére.

De tisztában vagyunk a valódi okkal: nem tetszik nekik, hogy Magyarország békepárti, és bele akarnak kényszeríteni minket a háborúba.

A magyar kormány azonban nem enged a nyomásnak, kitartunk az álláspontunk mellett. Ez a háború első pillanatától fogva világos: Magyarország békét és azonnali tűzszünetet szorgalmaz, mert csak azzal lehet megmenteni az emberi életeket.

Magyarország az Európai Unió teljes jogú tagja. Már korábban is ellátta az Európai Tanács soros elnökségét, és így lesz ez 2024-ben is.

Jól haladunk az uniós elnökség előkészítésével, és olyan fontos, a bevándorláspártiak számára nem kívánatos témákat kívánunk napirendre venni, mint az európai demográfiai kihívások, a migráció helyett a családpolitika.”

„Ez csak az európai parlamenti képviselők kritikáinak bevásárlólistája" - a soros elnökséggel kapcsolatos állásfoglalásról

Szakértőkkel vizsgáltuk meg azt, hogy mit jelent a legújabb pletyka hazánkra nézve!

Nyitókép: Kovács Zoltán Facebook-oldala

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2023. május 26. 17:03
Zoli,és hogyan tovább a Barbival? :)
Tiszafa
2023. május 26. 12:32
Szerintem meg ez a valódi indokuk: A következő európai parlamenti választásokra 2024. június 6–9-én kerül sor. Ha ezt a választásokat az európai globális baloldal elveszítené, akkor az EP irányítását értelem szerűen át kellene adniuk a nemzetállami erőknek. Igen ám, de nagyon nem mindegy, hogy ezek az új erők közvetlenül a választást követően hol, és kik által irányítottan valósulnak, szerveződnek meg. És itt van a kutya elásva. Nem akarják, hogy esetlegesen (mert nagy esély van rá) ez pont Magyarországon Orbán irányítása alatt valósuljon meg. Ők úgy vélik, hogy sokkal jobb lenne nekik, ha ez az erő születésekor már eleve víz alá lenne nyomva egy ultraliberális országban. Félnek tőle, hogy Magyarországon ez az erő olyan szervezeti és működési lendületet kapna, hogy végig söpörne jó pár eu-s államon.
salomonhihii
2023. május 26. 06:36
..
salamonhihii
2023. május 26. 06:26
Orbán egy komplett Mekk Elek- semmihez nem ért de mindenbe belekontárkodik-amikor már körbe falazta magát, akkor veszi észre hogy sem ajtót sem ablakot nem hagyott.Se ki- se be. És ő Magyarország miniszterelnöke.Ezen persze lehetne nevetni, de szerintem sokunknak nagyon nincs hozzá kedve.Mindenesetre egy cégér- táblával megint kevesebb.Reméljük hamarosan mindet leverik, bár a "hivatásos-tolvaj és agymosó" feliratú erősen tartja magát. höhöö..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!