Tíz ember ellen emeltek vádat a röszkei zavargás ügyében

2016. január 5. 8:37
A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség a röszkei közúti határátkelőnél tavaly szeptemberben történt tömegzavargás ügyében tíz ember, kilenc szíriai és egy iraki ellen emelt vádat a határzár zavargás közben elkövetett tiltott átlépése miatt.

Tíz ember ellen emelt vádat a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség a röszkei közúti határátkelőnél tavaly szeptemberben történt tömegzavargás ügyében – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t. Szanka Ferenc közölte, a kilenc szíriai és egy iraki állampolgárt határzár – tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett – tiltott átlépésének bűntettével vádolják.

A vádirat szerint a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kihirdetése után, szeptember 16-án több száz migráns gyülekezett a határátkelőhely szerb oldalán. A Magyarországra belépni akaró, kezdetben békés tömeg idővel agresszívvá vált, a kerítést feszegette, próbálta kidönteni, majd néhányan kövekkel dobálták a magyar oldalon felsorakozott rendőröket.

A vádlottak egyike megafonnal a kezében különböző nyelveken beszédeket tartott, és megpróbálta irányítani a magyar rendőrökkel szemben fenyegetően fellépő tömeget. A tömegzavargás résztvevői kidöntötték a határt védő kaput, amelyen keresztül – mások mellett – a vád alá helyezett tíz ember is jogosulatlanul magyar területre lépett. Őket a rendőrök kiemelték a tömegből, majd őrizetbe vették. A vádlottak közül a vádemeléskor heten előzetes letartóztatásban, hárman házi őrizetben voltak – tudatta a csoportvezető ügyész.

Összesen 17 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Tiszta vicc, hogy végigzavarogják Európát és csak Magyarországon vonják őket felelősségre.

Természetesen ez nem vonatkozik azokra, akik tényleg menekültek és tisztességes szándékkal és módon (regisztrásció, menedékkérelem)érkeztek.

Kitoloncolni őket Szaúd-Arábiába.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés