Befogadóállomás

A magyar határ közelében szállásolna el migránsokat Románia

2016. február 4. 9:59
A Szatmár megyei Tasnádon akar menekültszállást nyitni a román kormány. A településen a tervek szerint mintegy hatszáz, elsősorban szír migránst szállásolnának el. A kisváros vezetése és lakossága is tiltakozik.

A magyar határtól mintegy harminc kilométerre fekvő Tasnádon nyitna menekültszállót a román kormány. A Szatmár megyei településen hatszáz, elsősorban szír migránsnak adnának átmeneti otthont, annak ellenére, hogy mind a település vezetése, mind a lakosság élesen tiltakozik ez ellen – írja a Magyar Idők.

Kereskényi Gábor, az RMDSZ Szatmár megyei parlamenti képviselője a lap megkeresésére elmondta: a kormány illetékesei senkivel nem egyeztettek előzetesen, még az önkormányzat tagjait sem értesítették az elképzelésről. „Amint tudomást szereztünk a tervekről, tiltakozó akció indult, sikerült összegyűjteni több ezer aláírást. Jómagam interpellációt nyújtottam be Petre Toba belügyminiszternek, erre azonban a mai napig nem kaptam hivatalos választ” – mondta a képviselő. Szerinte Szatmár megye földrajzilag sem indokolt helyszín, hiszen több mint 500 kilométerre van a délnyugati határrésztől, ezért ésszerűbb volna Temes vagy Krassó-Szörény megyében elhelyezni a migránsokat. „A legjobb megoldás az lenne, ha Románia is kerítést húzna az adott határszakaszra. Talán még nem késő észbe kapni, hiszen a menekültáradat nem fog enyhülni” – vélekedett.

 A román belügyminisztérium a Tasnádon található régi csendőrlaktanyában helyezné el a menekülteket, ennek korábban csak egy részét újították fel.

Összesen 41 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Jó lesz hozzáfogni a román határon is a keritésépítésnek.

A tiltakozás kevés lesz.

" -egyébként Románia is nyilván szabadulni akar a migránsoktól."

De legalábbis jó távol akarja őket tudni a nagyobb városoktól.

Mert aztán egy Jobbik-kormány alatt még sokkal jobbak lennének a kapcsolataink a román kormánnyal... ugye, ezt akartad mondani? :)))
Csak Vona Gábor legyen miniszterelnök, és román-magyar könnyes szemmel összeborul. :)))

Azt már csak halkan jegyzem meg, hogy egy forrást azért linkelhettél volna az idézőjeled megalapozásául. Mert nekem most csak magyar-szerb viszonylatban ugrik be ilyen tartalmú Szíjártó-nyilatkozat.

Már csak ilyen izzadtságszagú érvelésre futja?

Nem azért tűntek el a migránsok, mert a németek elvitték őket, hanem azért, mert megépült a kerítés, és nem volt utánpótlás. Hiába szurkoltatok, hogy a kerítés ne érjen semmit, százalékok töredékére csökkent a betolakodó élősdiek száma.

A kormány meg jól kiszúrt magával, mert nem gondolta végig, hogy a kerítéssel elfogynak a balhézó migránsok, és ugrott a rendkívüli állapot lehetősége. Nem is lehet érteni, mit képzeltek erről, amikor épült a kerítés? Így gondoltad?

Mit kezdtek volna a rendkívüli állapottal?

Most is azt csinálnak, ami eszükbe jut.

Ez majd akkor lesz érdekes, ha Németország Románia felé közelebb lesz.

Mariska néni (volt irodalomtanár) még Obama előtt mondta a Viktornak, hogy nem kéne az a szobor. Remélem, a kép többi részét összerakod magad.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés