Migráció

Juncker: A történelem Merkelt igazolja majd

2016. február 17. 11:29
Az Európai Bizottság elnöke szerint jobb lett volna, ha valamennyi tagállami kormányfő olyan gyorsan felismerte volna, mint Angela Merkel, hogy a menekültválságot csak közösen lehet megoldani. Jean-Claude Juncker úgy véli: a történelem végül Merkelt fogja igazolni, aki ráadásul szerinte tovább marad majd hivatalában, mint az őt bíráló politikusok.

A történelem Angela Merkelt fogja igazolni a menekültpolitikában, és a német kancellár az összes bírálójánál tovább marad majd hivatalában – jelentette ki az Európai Bizottság (EB) elnöke egy szerdai német lapinterjúban. Jean-Claude Juncker a Bild című lapban megjelent interjúban elmondta, hogy jobb lett volna, ha valamennyi tagállami kormányfő olyan gyorsan felismerte volna, mint Angela Merkel, hogy a menekültválságot csak közösen lehet megoldani, éppen úgy, mint korábban az adósságválságot. Most viszont már olyan tagállamok is segítenek, amelyek korábban nagyon kritikusak voltak, és a közösség költségvetési átcsoportosításokkal rekordidő alatt 10,1 milliárd eurót mozgósított a válságkezelésre.

Arra a felvetésre, hogy Angela Merkel a csütörtökön kezdődő európai uniós csúcs előtt igen elszigeteltnek tűnik, azt mondta, hogy a kormányfői állás munkaköri leírásában szerepel a „tartás” és az állhatatosság erős nyomás alatt, a kancellároknak pedig mindig akkor adóznak elismeréssel, amikor „viharos időkben is tartják az irányt”. Ezt mutatja Helmut Kohl volt német kancellár „előrelátó újraegyesítési politikája” is. A történelem Helmut Kohlt igazolta, és „Angela Merkelt is igazolja majd” – mondta Juncker. Arra a kérdésre, hogy mit jelentene az EU számára, ha Angela Merkel már nem lenne hivatalában, elmondta, hogy szerinte a német kancellár valamennyi bírálójánál tovább marad pozíciójában, és az általa képviselt európai menekültpolitika érvényesül majd. Politikai vezető erőt mutat annak kimondása, hogy sikerül megoldani a válságot, és „minden egyéb kapituláció a populisták előtt” – mondta a konzervatív luxemburgi politikus.

A görög-macedón határ lezárásáról szóló elképzelésekről azt mondta, hogy az együttműködés harmadik országokkal valamely tagállam határa lezárásának céljával jogilag nem megengedett és politikailag nem elfogadható. Az Európai Bizottság támogatja ennek a határnak a biztosítását, de mindkét oldalon, Görögország és Macedónia felől is – mondta a brüsszeli bizottság elnöke. A válságkezelés sikerének esélyéről szólva hozzátette, hogy az államadósság-válság kezeléséhez hasonlóan a menekültválságban is számos közös lépés kell a kívánt hatás eléréséhez, és időre van szükség ahhoz, hogy beérjenek az utóbbi időszakban elhatározott intézkedések. Az első eredmények azonban már látszanak, hiszen tavaly szeptember óta 8 százalékról 90 százalékra emelkedett azon menedékkérők aránya, akiktől Görögországban ujjnyomatot vesznek, az EU-ba belépő menedékkérők napi átlagos száma pedig az októberi 7000-ről 2000-re süllyedt – mondta Jean-Claude Juncker.

Összesen 67 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Remélhetőleg Juncker komolyan gondolja, mert viccnek durva.

Hitlert is igazolta: bebizonyosodott, hogy valóban
őrült volt.

"A történelem Angela Merkelt fogja igazolni a menekültpolitikában"

Viszont mi most élünk és az nekünk nem vigasz, hogy mit fognak erről gondolni 150 év múlva.

Amúgy ha már történelem, az angol miniszterelnök Neville Chamberlain is azt gondolta, hogy jót tesz azzal a békének, hogy enged Hitlernek...

Tudtuk, hogy imádod Angi nénit, de az már kissé túlzás.

A menekültválságot csak közösen lehet megoldani?
Hogyan? Semmittevéssel?

Hosszú ideje tétlenül elnézik, hogy éppen Görögország kormánya az, melyik nemcsak, hogy kis ujját sem mozdítja külső határ hatékony ellenőrzése érdekében, hanem az embercsempészekkel együttműködve, mindenkit beenged és azonnal továbbszállít közép-Európa irányába, azzal a céllal, hogy destabilizálja, zsarolja az EU-t amelyik még nem engedte el az összes adósságát.

Már csak ők ketten tartanak össze-valamilyen érdekek miatt.

Hacsak közben ki nem irtják a "hitetleneket".

A szép nők még túlélhetnek egy ideig háremhölgyként.

De az "öregecskedők" ne számítsanak semmi jóra!

Az egyik hiteltelen támogatja a másik hiteltelent. Ezek szerint érzik, hogy tényleg nagy vajban vannak:-))))) na végre.

Válaszok:
bini | 2016. február 17. 12:41

Ha az EU-t egy rádió állomásnak tekintjük, akkor Juncker és Merkel kapcsán én a hírolvasó, bemondóra asszociálok.

Valóban, annak idején kétségkívül a Karoling-ház történetírói is pozitívan értékelhették a rómaiak tunyaságát.

A történelem megítélése nézőpont kérdése...

Így igaz, szerintem is pánikba vannak, s Junker nyílatkozata nem szól másról mint erőősiteni Merkelt a mai Bundestagi antréja előtt, mikoris gyözködi a képviselőket, hogy támogasák a holnap kezdödő Tanácsba az Ő által ajánlott agyamenését. Ehhez kér Parlamenti felhatalmazást.

Mivel Junkert Merkel jóvoltából a német baloldallal való alku kapcsán tolták le az EP torkán és azóta Junker Merkel kottájából játszik keresztülgyalogolva még az eu saját alaptörvényén is trükközéssel Schulccal összejátsztva persze hogy most mikor nagy a szar véd és dacszövetségbe tömörülnek.

Melesleg Merkel már úgy fest, mint egér a macska szájába mikor visitja, hogy "nem kell félni.....nem kell félni!!!"

Válaszok:
pollip | 2016. február 17. 13:19

Teljesen egyetértünk.
Juncker előbb lett hiteltelen, mint Merkel, ezért bájos, hogy támogatja Merkelt:-))))

A kalifátusban kiteszik Merkel ès Juncker képeit. Merkelnek a szeme fog látszódni csak

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés