Körbezsarolás

2016. február 22. 13:52

Szabó Palócz Attila
Magyar Hírlap
Csak igyekszünk úgy tenni, mintha minden rendben lenne, pedig az immár nagyon is feltételes biztonságérzetünk csak az egyre szigorúbb intézkedésekkel tartható fenn.

„Csak igyekszünk úgy tenni, mintha minden rendben lenne, pedig az immár nagyon is feltételes biztonságérzetünk csak az egyre szigorúbb intézkedésekkel tartható fenn. Ahogy hozzászoktunk ahhoz is, hogy a repülőtereken le kell vetnünk még a cipőnket is, és nem vihetünk fel folyadékot a gépekre. A megszokott szabadságkomfort úgy vész el, mint holmi vacak tünemény. Miközben továbbra is megállíthatatlanul özönlik az afrikai és ázsiai embertömeg Európába, a helyzet rendezésének legcsekélyebb látszata nélkül.

Sőt, ha az adatokat nézzük, a helyzet tovább romlik. Január eleje óta megduplázódott a naponta Görögországba érkező ázsiaiak száma, múlt héten a számuk megközelítette a tizenötezret, Görögország viszont gyakorlatilag feladta schengeni határainak őrizetét. A gazdaságilag tulajdonképpen összeomlott állam az uniót zsarolja, hogy mindenféle kedvezményeket csikarjon ki. Törökország a másik nagy zsaroló, menekültek százezreivel fenyegeti Európát, de Recep Tayyip Erdogan elnök pénzzel már nem éri be, egyenesen az uniós tagságért veri az asztalt. Közben pedig újabb ütközőpontokat teremt: hadseregével orosz harci gépet lövet le, majd az Iszlám Állam ellen – eddig a legeredményesebben! – harcoló kurdokat bombázza. Törökország NATO-tagsága a másik zsarolási dzsóker a kezében, mert ennek révén sorakoztatja fel maga mögé azokat az uniós tagállamokat is, amelyek az orosz gép lelövése ügyében lázálmaikban sem állnának mellé, s amelyek korábban ugyanezeket a kurdokat fegyverzettel, lőszerrel is támogatták a harcukban. A schengeni rendszer összeomlásához persze Olaszország is hozzájárul – Róma is szívesen benyújtaná a számlát Brüsszelnek vagy Berlinnek! –, mert humanitárius megfontolásból természetesen kimenti hadihajóival az elsüllyedt lélekvesztőkről az afrikai bevándorlókat, de aztán megindítja őket a kontinens közép-nyugati része felé. Ennyi erővel akár menetrend szerint közlekedő járatokat is indíthatna értük a líbiai partokhoz…”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 6 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Miért?
Mi nem igaz abból, amit írt?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés