Másfél hónapra hosszabbítanák a lengyelek a migránsok ellenőrzését

2016. február 23. 17:45
Meghosszabbított biztonsági ellenőrzés és az ellenőrzött menekültek egyértelmű besorolása biztonságos vagy nem biztonságos kategóriákba - többek között ezek állnak a lengyel parlament által kedden megtárgyalt törvényjavaslatban. A cél a kvóta teljesítése és az ország biztonságának védelme egyszerre.

Meghosszabbítanák Lengyelországban a kötelező kvóta keretében átvállalandó menekültekre vonatkozó biztonsági ellenőrzést, melynek eredményeként el is utasíthatnák a befogadást - derül ki a keddi lengyel kormányülésen megtárgyalt és a lengyel sajtóban ismertetett törvényjavaslatból.

A törvénymódosítási javaslat szerzői szerint a változások lehetővé teszik a kötelező uniós kvóta teljesítését, garantálva ugyanakkor az ország biztonságát.

A nemzetközi védelemnyújtásról szóló jelenlegi törvény szerint a lengyel rendőrség, a határőrség és a belbiztonsági hivatal (ABW) arról tájékoztatja a bevándorlási hivatal főnökét, hogy a Lengyelországba áttelepülni készülő külföldi állampolgár veszélyt jelenthet-e „az állam védelmére, biztonságára, illetve közrendjére nézve”. Az eddig érvényes jogszabály hét napban szabja meg a véleménynyilvánításra szánt időszakot, a módosítás viszont 45 napra terjesztené ki ezt, további 14 napos meghosszabbítást is lehetővé téve. A törvénymódosítás indoklása szerint az eddigi jogszabály nem tette lehetővé a szükséges információk megszerzését, mivel a biztonsági ellenőrzés túl rövid volt.

Az információ hiánya már nem jelent biztonságos besorolást

A javaslat értelmében a rendészeti szerveknek egyértelmű állásfoglalást kell tenniük a bevándorlási hivatal számára az ellenőrzött személyről. Így megszűnne az az eddig érvényes elv, miszerint az információ hiánya automatikusan „biztonságosnak” minősíti a külföldi állampolgárt. Azt a befogadásra kijelölt személyt, akit az illetékes szervek bármelyike potenciálisan veszélyesnek minősít, nem telepítik át. A lengyel bevándorlási hivatal főnöke az ilyen esetekben a lengyelországi eljárás negatív eredményéről értesíti az átadó uniós tagállam megfelelő hatóságát.

A biztonsági ellenőrzésnek a 13 éven aluliakat nem vetik alá.

Az előző lengyel kormány tavaly szeptemberben elfogadta az Európai Bizottság kötelező kvótáját, amely 120 ezer menekült szétosztását irányozza elő a tagországok között. Lengyelországnak e megállapodás, valamint egy korábbi kötelezettségvállalás értelmében 2017 végéig összesen 6-7 ezer migránst kellene befogadnia. A menekültek többsége jövőre érkezne, az idén Lengyelország 400 menekült befogadására kész. A lengyel bevándorlási hivatalhoz eddig a kvóta keretében mintegy 100 menedékjogi kérelem futott be.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés