Ősszel még nem lehetett

Kósa: Nem lehet a migránskvótáról népszavazni

2016. február 24. 15:57
Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője ősszel még úgy válaszolt egy jobbikos felvetésre, nem lehet a migránskvótáról népszavazni, mivel szerinte az ügy nemzetközi szerződésben foglalt jogokat érint.

Még 2015. október 5-én tartott sajtótájékoztatót Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője , ahol arra kérte a kormányt, hogy kormány lépjen fel a kötelező kvóták ellen. A frakcióvezető akkor arról beszélt: a kormánynak mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy ne valósuljon meg a kötelező európai kvótarendszer intézménye. Akkor a lehetséges eszközök között említette az úgynevezett európai polgári kezdeményezést, valamint az Európai Unió luxembourgi székhelyű bíróságához való fordulást.

Egy Jobbikos felvetésre, valamint újságírói kérdésre válaszolva akkor Kósa elvetette annak lehetőségét, hogy népszavazás legyen a kötelező kvóta kérdéséről. A frakcióvezető akkor azt mondta egy lehetséges népszavazásról: az ügy nemzetközi szerződésben foglalt jogokat érint, amelyekről az alaptörvény szerint nem lehet referendumot kezdeményezni.

Összesen 48 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Azóta Kósa részt vett Habonyék tudatmódosító woodoo szemináriumán.

Válaszok:
Laibach | 2016. február 24. 16:12

Ősszel? Tavaly?
Az már régen volt!

Amúgy meg a volt kisz titkár bármikor tudja módosítani álláspontját. Olyan mint a kaméleon.

Nofene, akkor nagy hajtépés lesz az alkotmányjogászok között....

Válaszok:
Laibach | 2016. február 24. 16:14

Ááá!!! max két telefon a pártközpontból.

Ez az egész ügy egy ementáli sajt, tele van lyukkal, amit nehéz egy kérdéssel betapasztani. Mi van, ha az Unió ideküld Dublin III-ra hivatkozva x ezer, valamikor nálunk regisztrált migránst, azért, hogy mi folytassuk le azt az eljárást, ami eldönti azt, hogy háborús vagy sima menekültek. Azaz maradhatnak-e az Unió területén vagy haza kell őket küldeni, ez nem jelentene kötelező betelepítést.

Nincs semmi gond!
Az EU tudomásul veszi, hogy a magyar emberek szeretnék, hogy ide jöjjön a migránsok egy része.
Hurrá, még csak az sem kell, hogy a miniszterelnök alátámaszthassa az állás-pontját.

Bezzeg a vasárnapi plázázás, az már döfi!
Ez van.

[(3) Nem lehet országos népszavazást tartani]
„d) nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségről, kivéve, ha a népszavazás Magyarország bevándorlási politikáját érintené vagy olyan döntéssel kapcsolatos, amely erre érdemi kihatással van;”

Nincs vele probléma.
Magyarországon.

A politika nem követi a valóságot.
Tudom, Ön sem Orbán-párti, de azt mindenképpen látni kell, hogy teljesen mindegy, ki a miniszterelnök, egy ilyen súlyú kérdésben az ország népének támogatnia kell, ha egy az akarat.

Félre kell tenni a párt-preferenciákat és mindent, mert ha nem, akkor csak búslakodhatunk, ha rajtunk marad több millió migráns.

Nem mindegy, hogy az ország egy párt mögött áll ki, vagy a kormánya mögött.
Az ilyen kiállás a kormányt is kötelezi, ha valamit, ennek betartását joggal számon is kérheti.

A változó európa helyzetéhez kell alkalmazkodni.

Persze, igaza van!
Ettől még nem árt megmutatni, hogy Orbán legitimen ágál a betelepítés ellen.
(Ki nem állom a táncoslábút, de ebben őt is támogatnám. Bár ez a veszély nem fenyegetne, hiszen ő tárt karokkal rohanna a migránsok elé).
Minden jót Önnek!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés