Határőrökkel, szakértőkkel segíti a görögöket Lengyelország

2016. április 25. 8:02
Hatvan határőrt, negyven rendőrt és húsz menedékjogi szakértőt küld Görögországba, hogy támogassa a Frontex és az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal munkáját. A belügyminiszter döntése „annak a szolidaritásnak jele, melyet Lengyelország a migrációs válság által a leginkább érintett államokkal vállal” – áll a közleményben.

Lengyelország hatvan határőrt, negyven rendőrt és húsz menedékjogi szakértőt küld Görögországba, a Frontex uniós határvédelmi ügynökség, valamint az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal (EASO) munkájának támogatására - közölték vasárnap a lengyel belügyminisztérium honlapján. A Mariusz Błaszczak tárcavezető által hozott döntést a schengeni és a külső uniós határ megerősítésével indokolták. A belügyminiszter döntése „annak a szolidaritásnak jele, melyet Lengyelország a migrációs válság által a leginkább érintett államokkal vállal” – áll a közleményben.

Lengyelország már január elején 25 határőr-szakértőt irányított az égei-tengeri Leszbosz szigetére, a csoport Frontex keretében támogatta a helyi hatóságok munkáját a migránsáradat kezelésében. Az év elején pedig 30 lengyel határőr Szlovéniába indult, tavaly ősszel pedig 50 tisztviselő a magyar-szerb határ őrizetében segített.

Az európai migrációs válság kezeléséről szóló uniós tárgyalásokon a lengyel kormány azt az álláspontot képviseli, hogy humanitárius segítséget kell nyújtani a közel-keleti válság sújtotta területeken, ezzel párhuzamosan meg kell erősíteni a külső uniós határ védelmét. Lengyelország ugyanakkor ellenzi az állandó menekültelosztási mechanizmus bevezetésére irányuló terveket.

Összesen 4 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés