Migránsokról és előítéletekről – jogvédők között járt a Mandiner

2016. május 19. 15:18

Írta: Bakó Beáta
A Mandiner csúnyán beletenyerelt a Helsinki Bizottság szerdai menekültügyi szemináriumának „safe space”-ébe, ugyanis a hamis szír útlevelekről és a németországi balhékról mertünk érdeklődni. Válasz helyett megkaptuk, hogy előítéletesek vagyunk, agresszívan kérdezünk, miközben nem olvastuk el az ENSZ-jelentést, és ez különben sem egy sajtótájékoztató. Gyulai Gábor, az MHB programvezetője később azért „sajtótájékoztatót” is tartott a Mandiner kedvéért. Tőle megtudhattuk, hogy a problémák elkerülése érdekében szerinte el lehetne különíteni vallás, illetve nemzetiség szerint a migránsokat. Tudósításunk.

„Hungarikum” a menedékkérők fogvatartása

Bár az elég sok európai országban elterjedt, hogy az idegenrendészeti eljárásban a kitoloncolásra váró migránsokat őrizetben tartják, az hungarikum, hogy Magyarországon a menedékkérőket is fogva tartják – hangzott el a Magyar Helsinki Bizottság és az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága által szervezett szerdai workshopon, amely a menekültügyi őrizet emberi jogi monitorozásáról szólt.

A menedékkérőket vagy félig nyílt létesítményekben helyezik el, ahol csak éjszakára kell lejelentkezni, vagy zárt, őrzött befogadó központokban. Fogdában vannak azok is, akiknek a kérelmét elutasították, ezért kitoloncolásra várnak. A menedékeljárás során és az idegenrendészeti eljárásban történő fogva tartás 6+12 hónapig, azaz összesen legfeljebb másfél évig tarthat, de ha közben szabadlábon van az illető valamennyit, akkor utána újra kezdődik.

A monitorozás a zárt fogdákat érinti, bár a jogvédők egyik jogásza a félig nyílt táborokra is vonatkoztatta az elhangzó kritikákat. A jogvédők – bár elismerték, hogy a személyi szabadsághoz való jog nem korlátozhatatlan – azon az állásponton vannak, hogy alapvetően nem szabadna a migránsokat bezárni, mert ez pszichésen nagyon megterhelő a számukra, gyakori jogsértésekhez vezet, és nincs elég civil meg szociális munkás, aki foglalkozna velük – foglalta össze Iván Júlia, a Helsinki Bizottság jogásza.

Szerintük a fogva tartás helyett más alternatívákat kellene alkalmazni: ezek közül Magyarországon csak a menekültügyi óvadékot alkalmazzák, de azt is elég ritkán – derült ki a beszélgetésen. Ezt viszont megnehezíti, hogy a migránsok – egyébként a közvélekedéssel összhangban – egyfajta „kenőpénzként” tekintenek az óvadékra. Számolnak is azzal, hogy az a pénz (jellemzően ezer-kétezer euró körüli összeg) az államra száll, és sokszor eleve bele is kalkulálják a költségekbe. Holott az óvadék célja ideális esetben az, hogy az eljárásban való együttműködés fejében a végén visszakapja a pénzt az illető, ha minden flottul ment. Gyakorlatilag viszont ezt a szerepet nem tölti be, mert kifizetik, aztán miután szabadlábra kerültek, továbbállnak Nyugat-Európa felé.

Mivel a jogvédők óhajai nem teljesülnek és sok migránst mégis fogva tartanak, ezért a jogvédők jobb híján ezt rendszeresen monitorozzák: előre egyeztetett időpontban elmennek egy-egy menekültügyi vagy idegenrendészeti őrzött fogdába, hogy a körülményekről tájékozódjanak. Mint mondták, vannak olyan tapasztalatok, hogy láthatóan a kedvükért nagyobb rend van aznap, jobb ételt kapnak a menedékkérők, vagy előző nap visznek nekik sporteszközöket; de ehhez hasonló esetek más országokban is történnek. Az is elhangzott, hogy ha a migránsok nem „rohanják meg” a jogvédőket az érkezésükkor, akkor valószínűleg nincs olyan nagy baj, ami miatt panaszkodni akarnának.

A görögöket már noszogatni is felesleges, minket még érdemes kioktatni

Az EU-ban Magyarországon kívül Máltán és az Egyesült Királyságban jellemző még a „notórius fogvatartás” – mondta Huszár Katinka, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának magyarországi munkatársa. Ezen javítani akarnak, ezért el akarják fogadtatni a stratégiájukat az érintett országok kormányaival. A Mandiner felvetette, hogy miért nem Görögországon kezdik a sort, ahol rendszerszintű problémák vannak a menekültügyi rendszerrel.

A Helsinki Bizottságtól a választ kaptuk, hogy ugyanazért, amiért a jogállami projekteket se Oroszországban kezdik. Persze rögtön arra gondoltunk, hogy Putyin ki is tiltaná azzal a lendülettel az összes jogvédőt az országból, de kiderült, hogy Görögországban az ok egész pontosan az, hogy ott hiába próbálnának egyezkedni a kormánnyal, „nincs remény” arra, hogy a helyzet záros határidőn belül javuljon. Vagyis mi annyira reménykeltők vagyunk az ENSZ szemében, hogy minket még érdemes piszkálni a menekültügyi rendszerünk miatt.

Megkérdeztük azt is, hogy mit szól az ENSZ a németországi helyzethez, ahol több migránsszállást is felgyújtottak és rendszeresek az összetűzések a befogadó állomásokon – például vallási okok miatt. Felvetésünket annyival elintézték, hogy „ez a workshop nem Németországról szól”, de a szünetben Gyulai Gábor azért válaszolt a kérdésre.

„Pont az ilyen menekültválságokra találták ki a genfi egyezményt”

Először a Mandiner azon felvetése verte ki a biztosítékot, hogy – miként az már a politika mindkét oldaláról is elhangzott – az ENSZ-szabályozást, mindenekelőtt a genfi menekültügyi egyezményt esetleg nem az ilyen tömeges és legalább részben gazdaságilag motivált menekülthullámra találták ki, mint a mostani.

A kórusszerű lehurrogásból, amit erre válaszul kaptunk, az derült ki, hogy a helsinkisek szerint de. Elhangzottak az ismert érvek arról, hogy bezzeg a második világháború után és a jugoszláv háború alatt is mennyien elmenekültek, és a mostani helyzet szerintük ahhoz hasonló; és különben is, tömeges migráció esetén is tiszteletben kell tartani az emberi jogokat. Felvetésünkre, hogy az érkezők egy számottevő része biztosan nem háborús menekült, azt a méltatlankodást kaptuk, hogy „azért van a menekültügyi rendszer, hogy megállapítsa: ki az, és ki nem az”. Arra a további érvünkre lett csak igazán paprikás a hangulat, hogy akkor miért „menekülnek” az érintettek nem csak a szomszéd országig, hanem egészen Európáig, több biztonságos országon keresztül. „Szerbia nem biztonságos ország az ENSZ-ajánlás szerint” – hangzott a felháborodott kórus – továbbá sem Macedónia, sem Görögország, sem Törökország – sorolták.

A magyar kormány szerint egyébként Szerbia, Macedónia és az EU-tag Görögország is biztonságos, az ENSZ-ajánlás pedig nem kötelező erejű, szóval el se olvastuk – pedig el kellett volna: talán akkor nem kapjuk a képünkbe, hogy „tájékozódjunk, mielőtt agresszív kérdéseket teszünk fel”. Főleg, hogy „ez nem sajtótájékoztató, hanem szeminárium” – kezdett is érthetővé válni, hogy más újságíró kollégák miért nem adták arra a fejüket, hogy eljöjjenek a rendezvényre. A „szemináriumi” hangulat mindenesetre egészen olyan volt, mint egy amerikai campuson, ahol mindenkinek saját „safe space” jár a „támadó kérdésekkel” szemben.

Miért nem adnak be menedékkérelmet? „Mert például megverték őket a rendőrök!”

Támadó kérdéseink” következő köre arra vonatkozott, hogy ha valóban háborús menekültekről van szó, akkor miért ódzkodik sokuk attól, hogy menedékkérelmet adjon be? „Mert például megverték őket a magyar rendőrök!” – jött a válasz. Az ezt általánosságban vitató felvetésünkre kiderült, hogy „tudnak konkrét ilyen esetről”, bár később Gyulai Gábor, az MHB programvezetője elismerte, hogy ez nem általános gyakorlat, csak elszigetelt esetekben fordul elő. Viszont szerinte a túlzsúfolt határ menti fogdákban nagyon rosszak a körülmények, és az ott eltöltött 2-3 nap is arról győzi meg a migránsokat, hogy ez „még nem az az Európa, amit a tévében láttak”.

Az is kiderült, hogy ha tájékozottan és felkészülten érkeztünk volna a „szemináriumra”, akkor tudnánk: menedékkérelem nélkül is lehet adni úgynevezett „befogadotti státuszt”, legalábbis „civilizált országokban szoktak”. Hogy miért csinálnak ilyet a „civilizált országok”, és egyáltalán miért ez a civilizáltság fokmérője, azzal már nem is mertük tovább borzolni a kedélyeket.

Meglepődtünk volna azon is, ha a kormány által tavaly ősszel bevezetett „jogi határzár” nem került volna szóba, és lám: ki is derült, hogy azok, akik ellen a határzár átlépése vagy megrongálása miatt büntetőeljárás indult, az előzetes letartóztatásban sokkal macerásabban tudják beadni a menedékkérelmüket, mint egyébként. Nem mintha ezek után sok esélyük lenne a menekültstátuszra – tesszük hozzá.

Ráadásul előzetesben egy csomó kérelmet csak írásban lehet beadni, ami rosszul érinti az írástudatlanokat – hangzott az érvelés. Menedékkérelmet egyébként szóban is be lehet, és itt érdemes megemlíteni, hogy később az „átlagon felül képzett szírek” és a „magyarokhoz képest idegen nyelvekben különösen jártas migránsok” eposzi jelzői is gyakran elhangzottak.

Kik jönnek hamis szír útlevéllel? Hát az igazi szírek!

A workshop csúcspontja kétségtelenül akkor jött el, amikor felvetettük: azért csak van ok a gyanakvásra azokkal szemben, akik hamis szír útlevéllel jönnek – ilyeneket, mint pár hónapja kiderült, pár száz euróért be lehet szerezni Törökországban, és több terrorista is ilyen iratokkal érkezett Európába.

A helsinkisek érvelése így szólt: „attól még, hogy hamis az útlevele, nem biztos, hogy nem szír, hiszen egy háborús országban nem működik az okmányiroda”. Láthatóan a jogvédőket az sem különösebben zavarja ezzel kapcsolatban, hogy a Frontex vezetőjének más a véleménye: Fabrice Leggeri szerint sok arabul tudó, közel-keleti és észak afrikai migráns magát szírnek kiadva próbál menekültstátuszt szerezni. Ez némileg vigasztalt, amikor azzal hurrogtak le: „ha egy picit többet olvastunk volna, tudnánk”, hogy miként lehet megállapítani valakiről, hogy szír-e, például a nyelvjárásából, vagy országismereti kérdésekkel. Persze készséggel elismerjük: az, hogy ezek szerint Fabrice Leggeri sem olvasott „picit többet”, nem ment fel bennünket a műveletlenségünk alól.

Meg az alól sem, hogy „nem hagytuk kint a prekoncepcióinkat” – ugyanis ezt is a fejünkhöz vágták a rendezvényen, ami egyébként semmi másról nem szólt, mint a jogvédők prekoncepcióiról.

Ezek furcsa módon akkor sem oldódtak fel, mikor azt fejtegették, hogy menekültszállást monitorozni azért nem miniszoknyában és spagettipántos felsőben kellene – persze rögtön hozzátették (a prekoncepcióiknak megfelelően), hogy a magyar biztonsági őrök talán még inkább megnézik őket, mint a migránsok.

Gyulai Gábor: Nincsenek rózsaszín elvárásaink

A délelőtti etap végéig a jogvédőkkel szemben tagadhatatlanul eddig is meglévő prekoncepcióink rohamléptékben súlyosbodtak, de ezt sikerült az eredeti szintre visszaállítania Gyulai Gábornak, a Helsinki Bizottság menekültügyi programvezetőjének, aki munkatársai addigi reakciói után hajlandó volt érdemben is részletesen válaszolni az általunk felvetett kérdésekre az ebédszünetben.

A német menekültszállásokon történt összetűzésekkel kapcsolatban azt mondta, hogy ha sok ember van összezárva, akkor elkerülhetetlen a feszültség, ezért is kellenének kisebb szállások. Továbbá szerintük az ilyenek megelőzése érdekében el lehetne különíteni vallás, illetve nemzetiség szerint a migránsokat. Felvetésünkre, hogy ez az – egyébként egy német szélbalos politikus által is javasolt – ötlet hogy fér össze a liberális antiszegregációs meggyőződéssel, azt mondta: csak az első pár hónapban kellene az elkülönítést fenntartani.

Megkérdeztük, hogy mi lesz azokkal az észak-afrikaiakkal, akik körében egyébként a bűnözés és balhézás aránya is magasabb, és borítékolhatóan nem kapnak majd menekültstátuszt, de az országuk sem hajlandó visszafogadni őket. Gyulai Gábor azt mondta: ha nem sikerül valakit kitoloncolni, az idegenrendészeti őrizet akkor sem tarthat 12 hónapnál tovább. Szerinte ezt diplomáciai nyomásgyakorlással lehet megoldani, amiben ha Magyarországnak nem is, de Németországnak és az EU-nak azért nagy az ereje Algériával és Marokkóval szemben.

Felvetettük azt is, hogy ha Törökország nem biztonságos ország, akkor mit szólnak most az EU-török megállapodáshoz. Kiderült: jogosnak tartják a megállapodással szembeni kritikákat. Hangsúlyozta: szerintük a biztonságos ország nem csak azt jelenti, hogy nincs háború, hanem hogy nem görgetnek abszurd akadályokat a menedékeljárásban a migránsok elé. Viszont szerinte Szerbiában és Macedóniában is ez történik, sőt vannak olyan európai országok (például Svédország vagy Dánia), akik már Magyarországra se küldenek vissza migránsokat a „rendszerszintű hiányosságok” miatt. Mint mondta, a Helsinki Bizottság szerint is a többi balkáni útvonalon lévő országgal közösen kellene kezelni a helyzetet, de amíg ezek az országok erre nem alkalmasak, addig nem kéne úgy tenni, mintha azok lennének.

A jogvédők sem tagadhatják, hogy bűnözők és terroristák is kihasználják a menekülthullámot – vetettük fel. Gyulai azt mondta: ezt ők sem vitatják, de az embercsempész-maffiában a migránsok az áldozatok, terroristák pedig nagyon kivételesen érkeznek a menekültek között. A terroristák azonosítására szerinte úgyis hírszerzési információk, más személyazonosítási módszerek kellenek. Ők egyébként mindig azt javasolják a hozzájuk forduló migránsoknak, hogy adjanak ujjlenyomatot és működjenek együtt a hatóságokkal – tette hozzá.

Minket nem a rózsaszín elvárások jellemeznek. De azt látni kell, hogy nem csak tisztán nemzeti érdek és tisztán menekült-érdek van, az egész kérdéskör sokkal bonyolultabb” – mondta Gyulai, aki szerint valójában sokszor találkoznak a reálpolitikai érdekek és az emberi jogi szempontok. Mint mondta: ő se tartja jónak, hogy mindenki jön ellenőrizetlenül, és azt is elismeri, hogy nem létezik arra vonatkozó emberi jog, hogy valaki megválassza, hol szeretne élni. Ehelyett szerinte ellenőrzött csatornákat kellene nyitni: példaként említette az áttelepítést, és a tanulói és humanitárius vízumokat.

Afeletti örömünkben, hogy valamiben végre egyetértettünk, inkább vissza se mentünk a délutáni etapra – nélkülünk bizonyára kellemesebb volt a jogvédő légkör; igazi safe space.

Összesen 89 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Príma!
Osztán miért is fizetik ezt a bigottságot?

Pedig a délutáni program volt ám csak az igazi móka.
Mindenki elkészíthette a maga kis voodoo babáját, amely a többségi társadalmat ábrázolta, és azt szurkálták aztán estig.
Beteges társaság.

Pedig a délutáni program volt ám csak az igazi móka.
Mindenki elkészíthette a maga kis voodoo babáját, amely a többségi társadalmat ábrázolta, és azt szurkálták aztán estig.
Beteges társaság.

Hm, Helsinki Bizottság,az ember óhatatlanul azt nézi, hogy kinek a zsoldjában állnak, teszik a dolgukat. Hát nem kell hozzá nagy képzelőerő, s megbízható hírforrás a Pannónia utcai sörözők világából. Ahol egyébként tényleg jók a sörök.

Igazán dicséretes a Mandiner bátorsága, s különösen nagyra értékelem a hiteles beszámolót, nyelvi fordulataival egyetemben. Amiből azért kitetszik a társadalom többsége számára egyébként is evidens tény, mit jelent a mai liberalizmus, mit tűrnek el, meddig terjedhet a velük egyet nem értők véleménynyilvánítási szabadsága, mit kívánnak merő szabadelvűségből a társadalomra oktrojálni.

Az már csak apró jel, hogy mit gondolnak a hazáról.

De azt is tudni kell, hogy a magyarországi zsidóság józan többsége nem őket támogatja. Ők békét, nyugalmat, kölcsönös tiszteletet, gyűlöletmentes együttélést óhajtanak. Ezért kéretik a zsidózás mellőzése a szervezet, s annak munkája kapcsán. Akinek nincs zsidó identitása, csak az óhajtja, szolgálhatja ki ilyen erővel, mint a Helsinki Bizottság, Európa, s Magyarország iszlamizációját.

Izraellel összefogva kell megóvni az iszlámtól Európát.

Nem mintha ennek az összefogásnak - akár a szemét antiszemita Magyarországgal, melyre a német megszállás áldozatainak rémes emlékműve, a fölháborító tartalmakat javasoló Sorsok Háza oly fölháborítóan jellemző- Izrael részéről szándékát látnánk.

Az itteni zsidó kisebbség hangadóinak többször kinyilvánított véleménye nem gondolnám, h. Izrael államtól független lehetne.

Valószínűleg még nem akkora az iszlám veszély, szerintük.

Heisler legutóbbi nyilatkozata reményt keltő, de ez nem helyettesíti szimbolikus ügyekben a zsidó közösség megegyezési készségét.

Számomra egyértelmű a szobor értelmezés rosszindulata. Egy égi angyal semmiképp sem személyesíthet meg egy népet, bárki kardoskodik ilyen értelmezés mellett.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés