Bécs nem változtat menekültpolitikáján

2016. május 24. 14:01
Az osztrák elnökválasztás nem változtat Ausztria menekültpolitikáján – mondta Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter a Bildnek adott interjújában kedden. A politikus hozzátette: Bécs megbízható partnere marad Európának, miközben arra törekszik, hogy megvédje az országot a túlterhelődéstől.

Nem érinti az elnökválasztás az osztrák kormány menekültpolitikáját, Bécs továbbra is arra törekszik, hogy megvédje az országot a túlterhelődéstől – mondta Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter egy keddi német lapinterjúban.

Az osztrák diplomácia vezetője a Bildben közölt interjúban kiemelte, hogy Ausztria az államfőválasztás eredményétől függetlenül „megbízható partner Európában, és az is marad”. A kormány „professzionális együttműködést” folytat az új elnökkel is, és fontosnak tartja „a választási kampányban keletkezett árkok betemetését és hidak építését” – mondta.

Nem lesz új irány

Arra a kérdésre, hogy miként sikerült a jobboldali populistákat megállítani, Sebastian Kurz rámutatott, hogy az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) jelöltje, Norbert Hofer elnyerte a lakosság csaknem felének támogatását. Ők „nem mind jobboldali szavazók”, döntésükben szerepe volt a politikai rendszerrel és a politika stílusával szembeni elégedetlenségnek, és „természetesen a menekültek és illegális migránsok tavalyi masszív beáramlásának”.

Ezért most „senkinek sem szabad hátradőlnie, sok a tennivaló” –mondta a szociáldemokratákkal (SPÖ) nagykoalícióban kormányzó jobbközép Osztrák Néppárt (ÖVP) politikusa.

Irányvonal marad

Hangsúlyozta, hogy a 8,6 milliós Ausztria „csak tavaly 90 ezer menekültet fogadott be”, ami egy főre vetítve nagyobb megterhelést jelent, mint amilyen 26 másik uniós tagországra nehezedik. Ez „nem ismétlődhet meg minden évben”, ezért a kormánynak felelősségteljesen kell cselekednie, meg kell védenie az országot a túlterhelődéstől.„Továbbra is ezt az irányvonalat követjük” – mondta Sebastian Kurz.

Az ausztriai elnökválasztáson az ÖVP és az SPÖ jelöltje az első fordulóban kiesett. A vasárnap tartott második fordulóban a Zöldek által támogatott független Alexander van der Bellen csekély többséggel, a szavazatok 50,35 százalékával szerezte meg a tisztséget, Norbert Hoferre 49,65 százalék szavazott.

Összesen 15 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Meglátjuk, megvárjuk.

Az MNB se változtatott és tovább csökkentette az irányadó kamatot.

A jegybanki alapkamat mértéke 0,90 %

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés