Nem lehetséges minden embert befogadni

2016. június 3. 15:53

Alapjogokért Központ
Facebook
Az Amnesty International Törökországot bíráló jelentése hiteltelen és egy mára már meghaladott emberi jogi fundamentalista világképen alapszik.

Az Amnesty International Törökországot bíráló jelentése hiteltelen és egy mára már meghaladott emberi jogi fundamentalista világképen alapszik. Az AI álláspontja szerint a török ellátórendszer nem tud megbirkózni a nagyszámú menedékkérővel, ugyanakkor a jelentés nincs tekintettel arra, hogy az Európába irányuló emberáradatot egyetlen ország sem tudja „hagyományos eszközökkel” kezelni. Németországban több százezer a feldolgozatlan menekültkérelmek száma, ebből pedig az AI érvelése szerint az következne, hogy Németország sem biztonságos ország.

Az Alapjogokért Központ régóta hangoztatott álláspontja, hogy a háború elől menekülőket átmeneti védelemben kell részesíteni, ez azonban nem jelenti, hogy a menekültek a világ általuk kiválasztott bármelyik országában letelepedhetnének. A menekültstátusz ezzel szemben az első menedék országában jár, tehát abban az országban, amelyik földrajzilag a legközelebb fekszik a kérelmező származási országához és az átmeneti védelem alatt képes garantálni a menekültek alapvető biztonságát. Kizárólag így biztosítható, hogy a menekültek a háború végezetével visszatérjenek saját országukba és újjáépíthessék azt.

A Genfi Egyezmény eredeti szellemiségének megfelelően tehát a biztonságos ország fogalma nem a szociális juttatások végtelen sorát jelenti, hanem azt, hogy a háború, illetve politikai üldöztetés elől menekülő emberek élete az adott országban biztonságban van a menekültstátusz időtartama alatt. Hangsúlyozandó, hogy az EU-Törökország megállapodás értelmében az Unió 2018-ig hatmilliárd euró támogatást biztosít, hogy Törökország teljesíteni tudja ezen nemzetközi jogi kötelezettségét.

Az AI Törökországot bíráló jelentése azonban nem csak azért hiteltelen, mert olyan felfogáson alapszik, amelyet mára az élet a világ minden pontján felülírt. Bár a dokumentum helyesen rögzíti, hogy Törökországban kevesebb, mint háromszázezer ember él menekülttáborban, a szervezet magyarországi vezetője néhány napja még hárommillióra tette ugyanezt a számot. Az igazság az, hogy az EU-Törökország megállapodással szemben valóban számos jogos kritika megfogalmazható: jogi kötőereje kérdéses; a szír menekültek „cseréje” pedig jogilag kifogásolható. Ugyanakkor be kell látni, hogy a migrációs válságot már most sem lehet az Európai Unió határain belül megoldani, ráadásul a folyamat a jövőben csak fokozódni fog.

A demográfiai előrejelzések szerint ugyanis 2050-ig például Afrika lakossága egymilliárd fővel nő majd és Nigéria lakossága önállóan is vetekedni fog az Európai Unióéval. Európa vezetőinek most kell felismerniük, hogy nem lehetséges minden embert befogadni és most kell lerakniuk egy új szabályozás alapjait, hiszen amikor majd százmilliók próbálnak bejutni a kontinensre, akkor már késő lesz.

(Közlemény.)

 

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 24 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Egyetértek, hozzátéve: kizárt, hogy Afrika lakossága a következő 34 évben egymilliárddal nő. Ha az összes bivalyt, oroszlán és elefántot megeszik, akkor sem tud ennyi ember felnőni. Se a természeti adottságai, se a felhalmozott tőkéje és technológiája, se a történelmi hagyományai nem tesznek lehetővé ekkora népességnövekedést. A polgárháborúk, betegségek és természetpusztítás miatt egy idő után csökkenni fog a népesség, ám az igaz, hogy éppen ezek miatt Európa elképesztő migrációs nyomásra számíthat Afrika felől. És úgy általában az iszlám társadalmak felől, mert az iszlám teljesen alkalmatlan arra, hogy tudományos és technikai újításokkal és társadalmi reformokkal eltartsa a népességtöbbletét. A hódítás az egyetlen megoldása erre a problémára, és ez Mohamed óta így van. Óriási a felelőtlensége azoknak, akik a muszlim bevándorlást propagálják. Sok millió európai ember eljövendő halála szárad majd a lelkükön.

Válaszok:
Rézvirág | 2016. június 3. 18:36

Afrika önmagában képtelen lenne erre, mert a természet általában rendezni szokta a folyamatokat. De nincs egyedül.

Európában és a világ techológiailag fejlett részén, ahogy évtizedről évtizedre fejlődött az orvostudomány, úgy csökkent a születések száma, mert évtizedről évtizedre igazodott a tudomány fejlettségéhez, nem átlagos ma már, ami dédszüleink idejében még az volt, hogy 6-7-8 gyerek szülessen egy családba, a 3 gyerek már nagycsaládnak számít. Tudjuk, hogy ha csak valami rettenetes tragédia nem történik, akkor a megszületett gyerekünk megéli a felnőttkort.

Na most a fejlett világ fogta az általa évtizedek/századok alatt kifejlesztett technológiát, oltásokat, gyógyszereket, és (történelmi léptékkel!!!) egyik pillanatról a másikra elvitte fekete Afrikába, ahol még ott tartanak, hogy 6-7-8 gyereket szülnek a nők, rengeteg életet megmentettek, akit viszont eltartani nem tudnak. Sem az ottani társadalom, sem mi.

NEM mondom azt, hogy hiba volt megmenteni őket, anya vagyok én is, persze, hogy mentsük meg azokat a gyerekeket, ha tudjuk. Csak azt mondom, hogy annak a nagyszerű érzésnek, hogy megmentettük őket: annak ára van.

Az Alapjog központ egy kormány-szócső.

Én attól tartok, hogy az emberiség csak nem képes tanulni. Azok, akik a migránsok mellet érvelnek, és engedik őket a kontinensre nagy számban, szerintem nem is tudják, de egy etnikai konfliktus magját vetik el ezzel az egésszel.

Ennek borzasztóan rossz vége lesz. Fokozatosan egyre feszültebb lesz a légkör, és elég lesz egy szikra, valami migráns összeszólalkozik egy helyivel, és leszúrja vagy lelövi, és itt elszabadul a pokol. Európa urai nem látják, hogy a tűzzel játszanak.

"A demográfiai előrejelzések szerint ugyanis 2050-ig például Afrika lakossága egymilliárd fővel nő majd és Nigéria lakossága önállóan is vetekedni fog az Európai Unióéval. Európa vezetőinek most kell felismerniük, hogy nem lehetséges minden embert befogadni és most kell lerakniuk egy új szabályozás alapjait, hiszen amikor majd százmilliók próbálnak bejutni a kontinensre, akkor már késő lesz."

A születés-szabályozás lehet az egyetlen megoldás.
Ki kell mondani, hogy megtelt a Föld, vagy pedig életmódváltás. Mindenkinek.
Az lehetetlen, hogy most is megy a palagáz-kitermelés, a fene tudja, hány helyen robbantgatnak a "kincsvadászok", miközben fogy az édesvízkészlet, mert megváltozik a "víz útja " a hülye "kitermelésekkel".

Most már ideje lenne lecserélni a mai főokosokat garantáltan tisztességes, az emberi közösségek érdekeit szolgáló, normális emberekre.
Ha így megy tovább, mindannyian csak a vizet gereblyézzük.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés