Bild: A magyar kormány trükközött a számokkal, így szabadult meg a menekültektől

2016. június 3. 10:43
A Bild német és osztrák forrásokat idézve azt állítja, hogy a magyar kormány az osztrák határ felé induló menekültek számát szándékosan alulbecsülte, ezért csak néhány ezer fővel számoltak az osztrák és német hatóságok. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint azonban szó sem volt félretájékoztatásról.

Amikor Günter Krings német belügyi államtitkár Trócsányi László igazságügy-miniszterrel tárgyalt, abban állapodtak meg, hogy a Németország a legnagyobb csendben átvesz néhány 100 menekültet. Trócsányi azonban később azt kérte, hogy a németek minden Keletinél gyülekező migránst fogadjanak be, ugyanis a „számok megemelkedtek”, ám ezt Krings elutasította – írja a német Bild.

A magyar kormány ezután olyan jegyzéket adott át az osztrákoknak - folytatja a Bild a beszámolóját -, amelyben csaknem ezer útnak indult menekültről írtak, miközben ennél jóval nagyobb számról volt szó. A osztrák kormányzati körökben azonban ezek alapján 2-3 ezer menekültre számítottak.

Mindez hozzájárult Werner Faymann és Angela Merkel megegyezéséhez, mely szerint regisztráció és kontroll nélkül befogadják a Magyarországról érkező menekülteket. Így Magyarországról a csaknem 1000 menekült helyett 20 ezer érkezett Németországba, ezt pedig a Bild a menekültválság nagy fordulópontjának tartja.

Kormányreakció: szó sem volt félretájékoztatásról

Lázár János visszautasította a német Bild lap szerdai cikkében megjelent állítást, amely szerint Orbán Viktor miniszterelnök tudatosan félretájékoztatta volna a német és az osztrák kancellárt tavaly szeptemberben a bevándorlási helyzettel kapcsolatban.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján kérdésre közölte: a magyar kormányfő a mindenkori német és osztrák kancellár szövetségese, fel sem merülhet, hogy fals információkat adnának. Werner Fayman osztrák és Angela Merkel német kancellárral Orbán Viktor többször egyeztetett, folyamatos volt a kapcsolattartás – mondta.

Lázár János kijelentette: a Keleti pályaudvarhoz a bevándorlók egy jó része Merkel felhívása után érkezett, a Magyarországra tartók egyértelműen erre hivatkozva közelítették meg a határt, „a felhívás volt súlyos hiba”.

A Bild összeállításában azt írták: Németországban néhány ezer menekülttel számoltak, osztrák kormányzati körök megítélése szerint pedig a magyar miniszterelnök tudatosan igyekezett a valósnál kisebbnek beállítani a menekültek számát. A csaknem ezerből 20 ezer lett, ennyien érkeztek Németországba a Magyarország nyugati határa felé elindult menekültek beengedéséről hozott döntés után – közölte a Bild.

Összesen 75 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A Bild nyilvánvalóan hazudik . Ugyanis , ha úgy lett volna , ahogy állítja , akkor az osztrák és német politikusok azonnal nyilvánosan tiltakoztak volna . Azonkívül ,egy becslés eleve mint becslés nem is számonkérhető , hiszen nem egzakt . Ez a német bulvárlap most épen ezzel a hazugsággal akar valahogy érdekes lenni az olvasói számára .

Aha. Szegény osztrák és német kormány nem is tudott semmiről semmit. Arról sem, hogy már hónapok óta mindenki továbbment innen hozzájuk valahogy. Ezrével naponta. És ott valami történt velük.

A Bild szerzőjének írása valótlan állításokat tartalmaz. A migránsok elindulásától kezdve a videofelvételek, cikkek tömkelege jelent meg, s ezek tanúsítják, hogy nem pár száról, vagy ezerről van szó. Az sem valós állítás, hogy csak a Keletinél lévő migránsokra vonatkozott Merkel meghívása, melynek során kijelentette, hogy befogadják a szír menekülteket és elvégzik az ellenőrzést, regisztrációt. Majd az is bejelentette, hogy Németország felfüggeszti a schengeni megállapodást. A bejelentés után nőt meg a migránsok száma és a teljes magyar déli határszakaszon kezdtek beáramlani. Amikor pedig elkezdődött a kerítés építése, akkor miért támadták a magyar kormányt? Akkor miért nem szóltak; Álljon meg a nászmenet, Németország nem fogad be korlátlanul migránsokat? Miért nem intézkedtek - beleértve az EU-t is - hogy a migránsok ellenőrzése, regisztrációja az EU határán történjen? Továbbá akkor sem merült fel hasonló feltételezés, amikor Görögország-Dzerbia, Horvátország, Szlovénia érintésével mentek Ausztriába, majd Németországba.

Vagy; Miért nem intézkedtek 2011-ben amikor Olaszország és Franciaország kormánya felhívta az EU figyelmét a problémákra?

Logikailag sem állja meg a helyét a Bild szerkesztőjének az állítása. Amennyiben csak pár száz, vagy ezer migránsról lett volna szó, az nem okozott volna problémát Magyarországon, mint ahogy a mostan sem okoz.

1. ha ESETLEG így is volt jól tette /nem volt így /

2. senki nem mondta anginak hogy kötelező megnyitni a határt

3. angika meglátta a belpolitikai lehetőséget a népszerűségnövelésre párszáz szerencsétlen befogadásával - DE kurvára rosszul ítélte meg a helyzetet

4. angika önkényesen hatájon kívül helyezett egy rakat EUs szerződést amit mindenki aláírt

5. angika rákényszerített egy csomó EUs országot egy másik csomó EUs törvény megszegésére


sírjatok csak B+, minden az ő hibája!!!

feltétlenül megnézem mert érdekel

kössz

Én Spöttle-nek hiszek és nem a bild-nek meg a Frissnek:

" Georg Spöttle: nem Orbán hazudott, hanem a német sajtó
MTI
Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő a facebookon tette közzé gondolatait a Bildben megjelent írás kapcsán, amely Orbán Viktort okolja a Németországban kialakult migránhelyzet miatt.

Berlin azt hitte, hogy csupán 1000-3000 migráns van Magyarországon és, amikor megnyitották a határt akkor azzal szembesültek, hogy illegális határátlépők tízezrei érkeztek Ausztrián át Németországba – kezdi facebook bejegyzését Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő.

A liberális Bild Zeitung még tovább megy: „Orbán Viktor menekültektől mentessé tette az országát…”


Na, lehet velem bakot ugrani megint. Itt volt egy csomó német, brit, amerikai,… tv-stáb, minden újságíró látta és tudta, hogy volt nap, amikor 8-9000 migráns lépte át a szerb-magyar határt és ezt heteken keresztül, akkor honnan jön most ez az ostobaság??? Nekem, az itt forgató ismerősöm az N24-től, akinek én is szoktam tudósítani, döbbenten állt a Keletiben és felvette az ott lévő sokezres embertömeget.

A berlini kormány sajtósai is napi szinten értesítették a politikusokat a migránshelyzetről. Lefordították a magyar lapok anyagait és a Bundestag tisztában volt a migránsok számával. Arról ne is beszéljünk, hogy a német titkosszolgálat a BND sem aludt, tisztában volt a számokkal és a várható határátlépők számával, ahogy az osztrák hatóságokat sem érte meglepetés.

A kutya inkább ott van elásva, hogy

a német sajtó hazudott. Ott valóban úgy kommunikálták az olvasók fele, hogy párszáz szerencsétlen szír család sínylődik Magyarországon, mert Orbán Viktor fogva tartja őket.

Ezért is tapsolták meg az első migránscsoportokat, akik elérték a müncheni főpályaudvart.

Most pedig, hogy a CDU/CSU koalíció komoly krízisben van, szárnyal az AfD, a német polgárok 57% úgy látja, hogy Németország egyre kevésbé élhető hely lett a migránsok miatt, kell egy bűnbak.

A migránsok ellátására irányzott 93, 2 milliárd eurós költség miatt a nyugdíjkorhatárt ki akarják tolni 73 éves korig a férfiaknál, ami óriási visszatetszést kelt a népnél.

Persze az okot máshol keresik… Igaz lehetne, hiszen a nyugdíjpénztárak azért is üresek, mert rengeteg a munkanélküli és az idénymunkás. A vendéglátásban a legtöbben munkaközvetítő cégeken keresztül éhbérért dolgoznak, és minimális járulékot fizet értük a cég, aki persze kaszál.

Szóval van éppen elég gond a gazdaságban, amit orvosolni kellene és nem a migránsokra költeni az erőforrásainkat. A beérkezett közel 2 millió migránsból eddig 24000 kért munkavállalási engedélyt. A többiek kapják a segélyt, amely az idén 27 milliárd eurót tesz ki.

Visszatérve az eredeti sztorihoz, azért tisztázzuk, hogy Merkel asszony hívta meg emberek millióit az Unióba, most pedig mást hibáztatni, a kialakult helyzetért, nem vall éppen egyenes jellemre. Bár a Bild híradásait nagyon óvatosan kezelném, ergo lehet, hogy kitalált sztori…
LÁZÁR jános VISSZAUTASÍTOTTA A BILD ÁLLÍTÁSAIT

Lázár János a leghatározottabban visszautasította a Bild állításait, miszerint a kormány tavaly átverte a német és osztrák kormányt. a magyar kormányfő a mindenkori német és osztrák kancellár szövetségese, fel sem merülhet, hogy fals információkat adnának. Werner Fayman osztrák és Angela Merkel német kancellárral Orbán Viktor többször egyeztetett, folyamatos volt a kapcsolattartás – mondta. A politikus mentegetőzésnek nevezte az újság írását. Úgy állítják be, hogy mi vagyunk azért a hibásak, mert ők behívták a menekülteket. Merkel kancellár hívására több százezer ember indult el. A röszkei áttörés is azután történt meg, hogy a német kancellár behívta őket Németországba. Mind az osztrák, mind a német kormány pontosan ismerte a helyzetet és a migránsok számát. Ha megkérdezték volna őt, akár az osztrák, akár a német kancellár, hogy behívják-e a migránsokat, a azt válaszolta volna, hogy: nem, ne tegyék!



További példák a német média álságosságára

Média Stasi – A német média Európa szégyene
A német sajtó menthetetlen
A német sajtó egyoldalúan számol be a menekültválságról
Merkel és kormánya tavaly ősz óta „levadássza” azokat a rendőröket, köztisztviselőket vagy újságírókat, akik nyíltan beszélni mernek a bevándorlás problémájáról
Az ARD elismerte, hogy hamisan tudósított a migránsokról
Utasításba kapták a német újságírók, hogy hogyan kell, kellene beszámolni a menekültválságról
A német sajtó eltitkolta a kölni szexuális támadásokat"

A média orrba-szájba hozta, hogy Afrikából mennyien készülődnek, Törökországban, Görögországban a görög szigeteken mennyien készülődnek. Ez is azt bizonyítja, hogy Merkel tudhatott a valós számokról.
Ugyanakkor milyen az a német szolgálat, amely nem ismeri, nem tudja feltérképezni előre a migráció útvonalát és a migránsok számát?

Egy év távlatából jönnek rá a valóságra?
A Bild vicclap lenne?

de hiszen az nem probléma mert a renzi az szocio-szim-patikus

Itt voltak a német tudósítók, itt voltak a világ minden részéről tudósítók, már ugyan akkor is gondolkodtam, ki röffentette ide őket ilyen egyszerre? DE ez most jól jön, nemzetközileg nyilvános volt, mennyi migráns van. Ha a bild megnézte az autópályát, amin elkezdtek vonulni a határhoz, akkor is láthatták, hogy nem pár száz ember indult el. A másik, ha nem engedik be őket, akkor is átmennek a határon, fel voltak tüzelve

Ich glaube dem
von Volker Boehmer
angeblichen Aussenministeriums-Beamten, dem "hohen EU-Diplomaten" genau so viel wie der Bild. Naemlich gar nichts. Das die deutsche Presse Orban im Lager des "Boesen" sieht ist klar. Wer aus dem deutschen Parteieneinheitsbrei will schon eine Person, welche sich fuers eigene Volk und Heimat einsetzt. Waere Orban deutscher Kanzler haetten wir wahrscheinlich nicht was wir haben. Deshalb ist er fuer mich ein "Guter".

az egyik legjobban lájkolt hsz

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés