Hamarosan a magyar határnál lesznek a Belgrádból gyalogló migránsok

2016. július 24. 11:55
A Belgrádból induló 300-400 migráns helyett már csupán 130-an gyalogolnak a magyar határ felé, és néhány kilométer múlva el is érik azt. A migránsok a határzár és a szigorú szabályok ellen vonulnak, a határnál éhségsztrájkot is terveznek. Azt remélik: demonstrációjukkal elérik, hogy tovább mehessenek Nyugat-Európába.

Már csak néhány kilométerre vannak a magyar-szerb határtól azok a migránsok, akik gyalog indultak el Belgrádból. Az M1 televízió tudósítói délelőtt azt jelentették, hogy a menetben mintegy 130-an vannak, hajnalban érkeztek Szabadkára, ezután Palicson látták őket, vagyis mintegy 10 kilométerre vannak a magyar határtól. A bevándorlók azt mondják: azért jönnek, hogy a határzár és a szigorú szabály ellen tiltakozzanak. Egyikük szerint 3-4 napig akarnak majd éhségsztrájkolni a magyar határnál – tette hozzá a M1-en bejelentkező egyik tudósító.

Eredetileg mintegy 300-400, főleg afganisztáni és pakisztáni migráns indult útnak péntek délután Belgrádból a magyar határ felé gyalog, abban a reményben, hogy ha odaérnek, továbbmehetnek Nyugat-Európa felé. Útjukat Belgrád külvárosában a rendőrök biztosították.

A migránsok beértek Hajdújárásra. Nagyon elszántak, nem akarnak visszafordulni, bíznak abban, hogy a tömeg nyomására a magyar hatóságok megnyitják a határt. Valamennyien Ausztriába és Németországba készülnek - mondta el az M1 tudósítója vasárnap délelőtt.

A szerbiai menekültügyi főbiztosság vasárnap délelőtti közlése szerint a menetben haladó migránsok közül előzőleg többen is feladták az összesen mintegy 200 kilométeres gyalogút megtételét, voltak akik egyáltalán nem folytatták útjukat, 124-en pedig az éjszaka vonattal indultak el a táv felénél található Újvidékről a magyar határ közelében fekvő Szabadkára. A főbiztosság tájékoztatása szerint 33-an busszal folytatták útjukat Szabadkára, 64-en pedig a közép-szerbiai Bogovadja befogadóközpontjába utaztak.

A szerb-magyar határon jelenleg körülbelül 865 migráns tartózkodik, 650-en a Horgos-Röszke átkelő közelében, 215-en pedig a Kelebia-Tompa átkelőnél.

Összesen 160 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Jönnek a férfiak.

"Azt remélik: demonstrációjukkal elérik, hogy tovább mehessenek Nyugat-Európába."

Ha még egyszer valaki a "MENEKÜLT" szót használja, azt pofán röhögöm.

Légy szíves terjeszd ezt a propagandát migránsok között, köszi.

Nemes bölcsek jönnek? Valahogy mindig elfelejtem, hogy agysebészek és atomtudósok hőzöngtek a kerítés előtt.
Te saját magad cáfolod az idézettel. Ha már Róma, akkor a vandál hódítás szoroosabb analógiát mutat.

Azért azt hittem, hogy igényesebb vagy, s nem válaszolsz senkiknek.

Na és milyen jogcímen lépnének be a schengeni területre?

Mert az ugye megvan, hogy ha itt kérik magukat menekültként regisztrálni (apropó: miért nem kérték Görögországban? Macedóniában? Szerbiában? Görögország ráadásul Schengen...), akkor az a szabályok szerint azt jelenti, hogy pozitív elbírálás esetén ebben az elviselhetetlen országban kell élniük - amíg vissza nem tudnak menni oda, ahonnan jöttek.

Mivel vízumuk - gondolom én - nincsen, ezért csak a fenti opció marad. De ez már legalább tavaly nyár óta köztudott.

Szóval kérlek, gondold át az álláspontodat. (Addig is pedig légy szíves tedd hasznossá magad, és terjeszd a migránsok között, hogy Magyarország a létező világok legrosszabbika. :D )

A nemzetközi szervezetek megvédik őket.

Persze, hogy nem akarnak itt maradni, mert kevés az ingyen pénz, nem tudnának olyan szinten élősködni rajtunk,mint a németeken, vagy a svédeken. Ismerjük ezt a fajtát! Ráadásul jól kiképezték őket, mindent tudnak, ami a jogaikról szól! Törvényeket betartani, na ahhoz már nem sok kedvük van!

Csak, nem tudom mi lesz ha már "elfogy" az utolsó európai ember is? Utána egymást megehetik. Jelenleg is csak a készre jönnek, meg azért, hogy eltartsák őket, persze megfelelő módon! Hülye európai vezetés!!!

A mostani helyzet teljesen másról szól!
Mert elárulom neked, hogy ezek nem "vendégek", mert senki nem hívta ide őket, illetve aki hívta, az csak vendégelje is meg őket!!!
A vendég helyet a megszállók a helyes kifejezés, ugyanis ez egy invázió! Csak ti akik "hivatalból" vagytok ilyen okosak, még ezt nem vettétek, vagy nem akarjátok észrevenni!

Nem érted, mert ez ilyen progresszív dolog. :)

"Kedves fórumtársak! segítsenek, talán valami kimaradt..."

Így is tökéletes a meglátásod!

"Kedves fórumtársak! segítsenek, talán valami kimaradt..."

Így is tökéletes a meglátásod!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés