Iszlám teológus: Elfogadhatatlan az állítás, hogy a szélsőségesek nem muszlimok

2016. augusztus 3. 10:03
Importált imámokkal az iszlám legkonzervatívabb értelmezését prédikálják a mecseteikben a legnagyobb németországi muszlim egyesületek, állítja Abdel-Hakim Ourghi muszlim teológus, aki szerint elfogadhatatlan azt állítani, hogy az iszlámnak nincs köze a szélsőségesekhez.

„Elfogadhatatlan azt állítani, hogy az iszlámnak nincs köze a szélsőségesekhez, vagy hogy a szélsőségesek nem muszlimok” – mondta a Deutschlandfunknak adott interjújában Abdel-Hakim Ourghi muszlim teológus, a németországi freiburgi főiskola munkatársa. A Korán-kutató szerint az iszlám jelenleg értelmezési és egzisztenciális válságban van: „Az iszlamisták és az Iszlám Állam követői is mecsetekben imádkoznak, a Koránra és a próféta hagyományára hivatkozva, magukat muszlimnak mondva legitimálják az erőszakot.”

Abdel-Hakim Ourghi szerint Németországban sem rózsás a helyzet: az iszlám különböző németországi egyesületei ugyanis igencsak távol állnak egy felvilágosult, humanista iszlámtól. „Tudjuk, hogy ezen szervezetek közösségeiben, mint mondjuk a Ditib mecseteiben, egyes városokban radikalizálódnak a hívek” – mondta az iszlámkutató.

A Ditib az egyik legnagyobb németországi muszlim szervezet, amelyet gyakran ér a vád, hogy Erdoğan kormánya nem csupán pénzeli, de az ideológiáját is terjeszti rajta keresztül a hívőknek. „A Ditib, a Muszlimok Központi Tanácsa és az ehhez hasonló szervezetek származási országaik érdekeit képviselik, és nem lojálisak Németországhoz” – fogalmaz Abdel-Hakim Ourghi. Úgy látja, örömteli, hogy a keresztény egyházak párbeszédet keresnek az iszlámmal, ám náluk rossz helyen kopogtatnak.

Az iszlámkutató szerint ezek a szervezetek „importált imámokon” keresztül az iszlám egyik legkonzervatívabb értelmezését prédikálják mecseteikben. Szerinte nekik köszönhető az is, hogy az elmúlt héten másod-harmadgenerációs törökök mentek utcára, hogy tömegtüntetésen adják a világ tudtára Erdoğan melletti szimpátiájukat.

Összesen 63 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Abdel-Hakim Ourghiról hamarosan ki fog derülni, hogy breivikista szélsőjobboldali.

Kedves Arlet!

Én ugyan nem tudom, kik a "mi szélsőségeseink", de íme pár információ az európai radikális terrorszervezetkről, a wikipédia alapján:
- IRA: elsősorban katonai jellegű, baloldali, nacionalista, ír republikánus szervezet. Nyíltan vállalt célja egy szocialista "összír" nemzetállam kialakítása.

- Baader-Meinhof csoport (Vörös Hadsereg Frakció): radikális baloldali politikai csoport, kommunista terrorszervezetként, vagy városi gerillacsoportként definiálták.

- ETA: nacionalista függetlenségi mozgalom, szeparatista terrorszervezet.

Melyik vállaltan és hangsúlyozottan keresztény ezek közül?

Nem az a kérdés, hogy Breivik muszlim-e, hanem az, hogy a terroristákról kideríthető-e valami szélsőjobboldali szimpátia. És minő meglepetés, olykor-olykor bizony kideríthető.

Érzik a főnökök, hogy túllőttek a célon, kicsit
vissza kell fogni a tempót, ha céljukat el akarják
érni.

Rendkívül finom szemantikai differenciálás, olyannyira, hogy mifelénk itt vidéken ezt szőrszálhasogatásnak nevezik. Gondolom azt, hogy ki a szélsőséges, majd a kulturált, magasan kvalifikált, belvárosi liberális értelmiség eldönti.

Egyébként pedig, ha igazad van, akkor az mit is jelent? A muszlim hátterű terroristák mögött akkor valószínűleg meghúzódik egy jóval szélesebb, csendesen cinkos támogató réteg is, akik csak mondják, de nem teszik. Ők lehetnek azok, akikkel példálózni szokás, mint sikeresen integrálódott európaiakkal?

Mintha a cikkben idézett muszlim teológus nem teljesen ezt mondaná. Ha jól értem, szerinte még "Németországban sem rózsás a helyzet: az iszlám különböző németországi egyesületei ugyanis igencsak távol állnak egy felvilágosult, humanista iszlámtól". Ez pedig ugye a befogadó-toleráns Németországban élő muszlimokra vonatkozik, akik eleve többen vannak az általad említett 2-3.000.000-nél.

Kedves Brabant89!

Nem, nem vagyok szélsőjobboldali, olyannyira nem, hogy tavalyelőtt egy holokauszt kiállítás tető alá hozásával szerettem volna megemlékezni a gyászos esemény 60. évfordulójáról a lakóhelyemen.

A német sajtó korrektségében Ulfkotte vagy a szilveszteri kölni események óta nem hiszek. Remélem, megbocsátod ezt nekem.

Ami zavar: politikailag korrektebb a média számára felfedezni valamilyen szélsőjobboldali szimpátiát (megengedem, hogy létezőt és valósat), mint az elkövető származását vagy vallási hátterét hangsúlyozni (amely nyilván ugyanúgy lehet valós). Egyszerűbben: ha az érdek úgy kívánja, a vélt vagy valós politikai szimpátia fontos és erős ütőkártya lesz a média kezében.

Te egy roppant felkészületlen, tájékozatlan demagóg emberke vagy, csak lejáratod a DK-t.

Az iszlám egyik fő jellemzője, hogy a problémákra, társadalmi konfliktusokra, kreativitás és megújulás helyett "siralomvölgy" stratégiával reagál. Befelé fordul és vissza Mohamedhez, felveszi a túlvilágon üdvözülő, hit mártírja szerepet, nekitámad mindenkinek, aki nem muszlim, megöli és/vagy feléli a javait.

Az első évszázadokban, amíg volt tere az expanziónak és nála fejlettebb kulturáltabb népeket hódított meg, a civilizációk megőrzőjének, a kultúrák továbbfejlesztőjének tűnt, s az is volt. Aztán jöttek a problémák. Az iszlám szétterjedt, felélték az erőforrásokat, az erőszakos expanzió elakadt, technológiai elmaradás következett, majd vereségek, gyarmati, félgyarmati sors és fanatizálódás.

Ez történik most is: modernizációs kudarcok, növekvő egyenlőtlenség, túlnépesedés, erőszakos diktatúrák - igazi Mohamed, siralomvölgy, mártíromság, fanatizmus.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés