Fenyegetőzés

Erdoğan: Ha nem lesz török vízummentesség, nem fogadjuk vissza a migránsokat

2016. augusztus 8. 20:34
Recep Tayyip Erdoğan a Le Monde-nak adott interjújában lényegében megfenyegette az EU-t, amikor azt mondta: ha nem kapnak vízummentességet a törökök, akkor semmisnek tekintik a megállapodást, és nem fogják visszafogadni a migránsokat sem. A török elnök ezen túl elpanaszolta azt is, mennyire keserű számára, hogy Nyugatról bírálatokat kapott a puccskísérlet utáni tisztogatások miatt, és az is, hogy nyugati partnerei nem álltak ki az általa vezetett Törökország mellett.

Semmissé válik a Törökország és az Európai Unió közötti menekültügyi megállapodás, ha az EU nem teljesíti az abból fakadó kötelezettségét, a vízummentesség megadását a török állampolgároknak – jelentette ki Recep Tayyip Erdoğan török elnök a Le Monde című francia lapnak adott és hétfőn megjelent interjújában, megismételve Ankara korábbi figyelmeztetését. „Az Európai Unió nem viselkedik őszintén Törökországgal” – jelentette ki az államfő, hozzátéve, hogy a vízummentességnek már június 1-jén hatályba kellett volna lépnie a megállapodás szerint. „Ha nem teljesítik a feltételeinket, akkor nem fogjuk visszafogadni a migránsokat” – mondta Erdoğan.

Erről szól az EU-török megállapodás

Az EU márciusban kötött megállapodást Törökországgal a menekültválság közös kezeléséről annak érdekében, hogy Ankara segítsen megfékezni a migránsok és a menedékkérők érkezését. A megállapodásban az EU pénzügyi támogatások mellett vállalta, hogy felgyorsítja a törökökre érvényes vízumkötelezettség megszüntetését célzó, 2013-ban elkezdett folyamatot. Az eredeti tervek szerint júliusban vezették volna be a vízummentességet, ezt azonban elhalasztották amiatt, mert Ankara nem teljesítette az EU által előírt hetvenkét feltétel mindegyikét, így például nem módosította a terrorizmus elleni küzdelemről szóló jogszabályokat.

Az EU-török alku értelmében a görög szigetekre március 20. óta érkezett migránsokat visszaküldik Törökországba, ezért cserébe az európai uniós tagországok pedig – egy egyelőre 72 ezer fős kontingens erejéig – legális úton átvesznek Törökországtól ugyanannyi szíriai menekültet, amennyit a görög szigetekről visszaszállítanak Törökországba. Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszter a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német lapnak július végén adott interjújában kijelentette: ha az Európai Unió legkésőbb októberig nem lépteti életbe a vízummentességet, Ankara felmondhatja a menekültválságról kötött megállapodást. A megállapodás csak azért működik, mert Törökország „nagyon komoly intézkedéseket” léptetett életbe, egyebek mellett az embercsempészet elleni küzdelemben – jegyezte meg Çavuşoğlu.

Erdoğan szomorú

Erdoğan most először adott interjút a nyugati sajtónak a július 15-i sikertelen törökországi katonai hatalomátvételi kísérlet óta. Az államfő keserűen reagált azokra a nyugati bírálatokra, amelyek a puccs utáni társadalmi tisztogatások mértéke miatt érik. Szemére vetette mind európai, mind amerikai partnereinek, hogy nem álltak ki az általa vezetett Törökország mellett, és nem együttérzőek vele, „magukra hagyták a törököket”.

Összesen 96 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nem kívánom a török vízummentességet, de most a nagyságos nyugat átverte a törököket, Erdogannak igaza van, nem tudom, ha az Elysée- palotát lőnék harci helikopterről, möszjő Ólan miképpen vélekedne.

ha a jobbik komolyan elhiszi, hogy hosszútávon ez a probléma kerítéssel orvosolható, akkor olyan elcseszett idióták, mint te, ami pedig képtelenség

A jobbik??? Tunya!!! A főnököd tiszteletbeli "Szürke Farkas", ülkücü!!!

http://www.gazete2023.com/imag..

Zöld Farkas-os sál a nyakában!!! Milyen színű a próféta zászlója???

Válaszok:
Laibach | 2016. augusztus 8. 21:28

Tiszteletüket tették a korábbi "puccsmester" Alparslan Türkes " "Başbuğ" sírjánál is, ő volt a "Szürke Farkasok" atyja, ide tartozott Mehmet Ali Ağca is, aki II. János Pált majdnem hazavágta.

https://pbs.twimg.com/media/CX..

Népnemzeti keresztény.. Az.

Válaszok:
Laibach | 2016. augusztus 8. 21:35

Nem szidni kell Erdogánt. hanem követni példáját, hogyan kell egy vezetőnek kiállni országa érdekeiért.

"..Orbán Ráhellel és férjével is tárgyalt a török oligarcha.."


http://magyarnarancs.hu/belpol..

Jó meglátás.

Válaszok:
Laibach | 2016. augusztus 8. 22:04

Azért vélhetően ennek az embernek a kedvévért költöztették ki Isztambul belvárosából a külvárosba a magyar főkonzulátust.



"..Sikerült a török város legfrekventáltabb környékéről egy kihalt városrészbe költöztetni az isztambuli magyar konzulátust..."


http://hvg.hu/itthon/20160610_..

Nem. Amint lesz egy kis időm megnézem.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés