Merkel: Budapesten szükséghelyzet volt

2016. augusztus 23. 14:20
Angela Merkel szerint tavaly szeptemberben szükséges és helyes volt a Magyarországról útnak induló menekültek befogadása, mivel „Budapesten súlyos humanitárius szükséghelyzet” alakult ki.

Helyes döntés volt a Magyarországon Nyugat felé gyalog elindult menekültek beengedése Németországba tavaly szeptember elején – mondta Angela Merkel német kancellár egy keddi lapinterjúban.

A kancellár a Ruhr Nachrichten című német lapban megjelent interjúban nemmel válaszolt arra a kérdésre, hiba volt-e a Magyarországon elindult menekültek beengedéséről tavaly szeptember 5-re virradóra hozott döntés, és kiemelte: figyelembe kell venni, hogy a korábban kibontakozott fejlemények révén augusztusban és szeptemberben kiéleződött a helyzet, hiszen egyre többen keltek át gyalog Magyarországról Ausztriába, és „Budapesten súlyos humanitárius szükséghelyzet” alakult ki. 

Szükséges és helyes döntés volt

A menekültek beutazásának engedélyezése Magyarországról Németországba „szükséges és helyes” döntés volt – tette hozzá Angela Merkel. Mint mondta, "ezeknek az embereknek a túlnyomó többsége a háború és a terror elől menekült hozzánk Szíriából és Irakból”, és „humanitárius kötelességünk volt segíteni és ellátni őket”.

A Németországba érkező menekültek számának „tartós csökkentéséhez” a Törökországgal folytatott együttműködésre is szükség volt, „erre már (tavaly) augusztusban nyilvánosan rámutattam” – jegyezte meg a kancellár. Az Ankarával ősszel kezdett együttműködés kedvező hatású volt, hiszen már decemberben jelentős mértékben csökkent az érkezők száma, a Törökországban élő menekültek ellátása pedig javult – mondta.

Nagy feladatok

Kiemelte: a kormány „nagy feladatoknak állt neki”, hogy ne ismétlődjék meg a tavalyi helyzet. Először is fel kell számolni a „bűnöző embercsempészek” üzleti modelljét, másodszor „meg kell tanulnunk jobban védeni és ellenőrizni európai külső határainkat”, harmadikként pedig többet kell tenni a menekülésre kényszerítő okok megszüntetéséért, hogy az emberek ne vágjanak neki a veszélyes útnak.

Az előrelépés mindhárom területen jelentős, de még sok munka van hátra. Ez vonatkozik mindazok integrációjára is, akik tartósan Németországban maradhatnak. „Továbbra is az a meggyőződésem, hogy sikerülni fog” (wir schaffen das) – mondta Angela Merkel. Hozzátette: az uniós tagországok egyetértenek abban, hogy szükség van a külső határok védelmére, és ebben fontos elem egy megerősített határ-, és partvédelmi ügynökség kiépítése. Ugyanakkor a határvédelem tengeri határ esetén nem lehetséges a túlparton fekvő országgal folytatott együttműködés nélkül.

Összesen 54 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Innen Nemetorszagba engedni valoban helyes dontes volt, ti hivtatok oket, etessetek is. Ide beengedni, na az mar nem volt helyes dontes, de errol azota szerencsere tettunk.

„Továbbra is az a meggyőződésem, hogy sikerülni fog”

Már hogyne sikerülne, ez nem is kérdés.
Mindazonáltal csak spájzoljon be a nép tíz napra, biztos ami biztos. Esetleg hajtogathatnának alufólia csákót is.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés