A NÉPSZAVAZÁS ELMARAD

2016. szeptember 26. 12:01

Tamás Gáspár Miklós
Kettős Mérce
Mire ez az írás megjelenik, a magyar kormány föltehetőleg már bejelentette, hogy A NÉPSZAVAZÁS ELMARAD.

Hiszen Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke az Európai Parlamentben elhangzott beszédében bejelentette, hogy a Bizottság már nem tervez a menekültek »kötelező betelepítésére« (a »kvótára«) vonatkozó javaslatot benyújtani. Némi önellentmondások után az Európai Bizottság elnöke megismételte: kvóta és befogadás nélkül is hozzájárulhatnak a tagállamok a menekültkérdés „kezeléséhez”, például határőrzéssel. A pozsonyi EU-csúcs, majd Angela Merkel német szövetségi kancellár is egyértelművé tette, hogy kötelező menekültkvóta nem lesz. A magyar kormánynak nem kell megnyitnia az utat a menekültek előtt. Szerintem ez így nem egészen helyes, de tény: nem kell beengednie a menekülteket.

Ezért – akárkinek akármi legyen a véleménye a magyar kormány által a népszavazásra föltett kérdések tartalmáról vagy ésszerűségéről vagy indokoltságáról – a népszavazásnak immáron nincsen semmi értelme.

A NÉPSZAVAZÁS tehát ELMARAD.

Emlékezzünk vissza: amikor a boltok vasárnapi nyitva tartását indítványozó kérdést a magyar kormány megválaszolta avval, hogy (a népszavazás kezdeményezőit is meglepve, ám óhajuknak engedve) hatályon kívül helyezte a kifogásolt törvényhelyet, akkor az MSZP által javasolt NÉPSZAVAZÁS ELMARADT.

Ehhöz igen hasonló történt szeptember 13-án, kedden. Az eddig is csak javaslat formájában létező ötlet a menekültek szétosztásáról az EU-tagállamok között avégett, hogy lefolytassák velük a megfelelő jogi és egyéb eljárásokat (ami még így se jelentett volna tényleges »szétosztást«) puszta ötletként múlt ki.

Ezért a további szó- és pénzfecsérlés fölösleges, így aztán A NÉPSZAVAZÁS ELMARAD.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 117 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Eddig úgy tudtuk, hogy "nincs" ilyen javaslat. Most, hogy a Bizottság nem tervezi benyújtani, kiderül, hogy "volt". Ha elmaradna a népszavazás, majd lenne is.

Mert ő zseni és mi nem értjük meg.

TGM-nek:

http://www.mediaklikk.hu/2016/..

Egyébként Juncker szóvivője másnap mást mondott, mint a főnöke.

Orbán éppen a bécsi csúcs után nyilatkozta , milyen rafinált trükkökhöz folyamodnak olykor az EU-ban . Szóval : bízzál Istenben , és tartsd... meg a népszavazást . Szavazz nemmel , mert ez egyesíti a valóban menekültek iránti rendezett-befogadó szolidaritást a mindenütt már egy év alatt létrejött totális káosz elhárításával !

Nem a hazáját gyűlöli, hanem Magyarországot, és nem a saját népét, hanem a magyarokat.

Tamás Gáspár Miklós szemlézése nem marad el?

Itt egyedül a Tamás Gápár Miklós hisz a Securitate és Jean-Claude Juncker bülbül énekében.Vagy fordított sorrendben.
Lehet,hogy a Tamás Gáspár Miklós is belépett a bülbül dalárdába?
https://www.youtube.com/watch?..

Szégyen,hogy mifajtákat védünk! Szégyen!

Gazsi!
Itt, ami elmarad, az a te józan eszed!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés