Az eddig feldolgozott levélszavazási iratok közel ötöde érvénytelen

2016. szeptember 28. 15:52
Hétfőn és kedden már 15 601 levélszavazat azonosító nyilatkozatát dolgozta fel a Nemzeti Választási Iroda, de abból csak 12 835 volt érvényes, vagyis a szavazási iratok közel ötöde érvénytelen volt.

A magyarországi lakóhellyel nem rendelkező választópolgárok levélben szavazhatnak az októberi népszavazáson, és az NVI-hez már egy hete folyamatosan érkeznek a levélszavazatok.

A Nemzeti Választási Iroda hétfőn kezdte meg a beérkezett levélszavazatok azonosító nyilatkozatainak ellenőrzését. Azt vizsgálta, le van-e ragasztva a válaszboríték, az tartalmaz-e azonosító nyilatkozatot és szavazatot rejtő kisebb borítékot, utóbbi le van-e ragasztva. Az azonosító nyilatkozatban rögzített adatok alapján az NVI azt is ellenőrzi, hogy az azonosító nyilatkozatot kitöltő szerepel-e a névjegyzékben és nem küldött-e vissza több szavazási iratot.

Ha az iratcsomag minden eleme formailag és tartalmilag is megfelel a törvényi előírásoknak, akkor külön dobozban gyűjtik a névtelen, szavazólapot tartalmazó borítékokat, és ezeket a szavazás napján este 7 óra után bontják fel, majd szkennelik be a szavazatokat.

Hétfőn és kedden 15 601 szavazási iratot dolgoztak fel, ebből 12 835 volt érvényes. Ez azt jelenti, hogy megközelítőleg minden ötödik (18 százalék) visszaérkezett szavazási irat érvénytelen volt.

Az NVI az MTI érdeklődésére közölte, az ellenőrzött szavazási iratok érvénytelensége többnyire abból adódik, hogy a választópolgár nem vagy nem a nyilvántartásban szereplő adatokkal megegyezően adta meg az anyja nevét.

Az NVI internetes tájékoztató oldaláról, a valasztas.hu-ról az is kiderül, hogy szerdáig 51 353 szavazási iratot juttattak vissza postán az NVI-hez és további 22 216-ot a külképviseleteken adtak le. A levélben szavazásra csaknem 274 ezer választópolgár jogosult.

(MTI)

Összesen 125 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"választópolgár nem vagy nem a nyilvántartásban szereplő adatokkal megegyezően adta meg az anyja nevét."

Lehet, hogy a balliberálisoknak nincs, vagy több anyja van?

Vajon ezekből az érvénytelen szavazatokból hányat rontott el a címzett és hány volt a "kölcsönkapott" szavazólap, amit megpróbáltak "elsütni"??

Ha már van annyi, magyarul nem is beszélő magyar állampolgár, belefér még ez is...

Nincs mellette a párt utasítás...

Már miért tennék???
Az, hogy hogyan szavaztak, csak vasárnap fog kiderülni, de még akkor is csak körülbelül, miután az ö szavazataikat össze fogják keverni egy magyar körzet borítékjaival.
Ez nem két "X"-es érvéntelenség, ami mellett ök kampányolnak, ezt ök is tudják.

Szerény véleményem szerint voltak sokan, akik a kinti sorrendben (keresztnév-vezetéknév) adták meg az anyjuk nevét.

Persze, a ballib kétanyaság attól még működhet.

Az is lehet, hogy magyar helyesírás szerint írták le, például Kovács Istvánt írtak, Kovacs Stefan helyett.

Mondjuk nem ártott volna odaírni, hogy "anyja leánykori neve")

:)

Erzsébet lett volna a megfelelő példa, Elisabeta helyett, de a lényeg a lényeg.

Bármi lehet. Ésszel föl nem foghatom, hogy a "kintiek" nem tudják, hogy Magyarországon a magyar törvények szerint lehet szavazni.
Na, mindegy.

Nem mondod!
Pedig a kutyám sem tudja, hogy léteznek!
Oszt, milyen 20%-on vannak?

Csökkentett zsírtartalmú tejfölös dobozon?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés