Csendőrállam

2017. március 22. 18:42

Tamás Gáspár Miklós
HVG
A szenvedőkön segíteni kell. Az igazságtalanság ellen tiltakozni kell. A védteleneket óvni kell. A hatalmat korlátozni kell.

„Meg vagyok győződve róla, hogy Magyarországon igenis van – mondjuk így – humanista közvélemény, de ennek a hatásos tájékoztatására, megszerveződésére, öntudatosodására csak akkor kerülhet sor, ha lesznek elkötelezettebb, harciasabb, mondhatni: bátrabb médiák, pártok, mozgalmak és közéleti személyiségek.

És ha lesznek értelmiségiek, akik nem unják és nem röstellik, hogy ebben az egyelőre elég népszerűtlen dologban – eszükre és szívükre hallgatva – a közönség elé állnak, és emlékeztetnek mindannyiunkat elodázhatatlan erkölcsi felelősségünkre. Eddig azonban igen nagy íróink – nem akárkik: Kertész Imre és Konrád György – a muszlim menekültek befogadása ellen szóltak, s az utóbbi nagyjából azonosította magát az Orbán-kerítéssel (ennek a nemzetközi visszhangjáról az olvasó jó képet nyerhet innen), ami roppantul elszomorító. Más nagyjaink hangja nem ily érces.

A szerencsésen elmúlt huszadik században milliós populációkat űztek el, telepítettek át, irtottak ki, pusztítottak éhen (vagy hagytak éhen pusztulni). A gyarmatosítás, illetve a modern diktatúrák tömeggyilkosságai, az elsősorban a polgári lakosságot sujtó hadviselés pokoli emléke befolyásolta az ezredvég kezdetben »demokratikusnak« tetsző világpolitikáját, amelyből mára még apró foszlányok is alig maradtak. De alapvető kötelességünk nem változik. A szenvedőkön segíteni kell. Az igazságtalanság ellen tiltakozni kell. A védteleneket óvni kell. A hatalmat korlátozni kell.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 92 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

TGM-et meg el kellene már végre altatni, mint a rákos budapesti koalát- akire minden szempontból nagyon hasonlít...

Általánosság szintjén persze , hogy segíteni stb kell . De Konrád és Kertész a KONKRÉT migrációt és a kerítést illetően józanul-realisztikusan ítéltek , TGM nem . TGM olvassa el pl. a malmői rendőrkapitány kétségbeesését , hogy a gránátdobáló iszlamista bandák ellen a rendőrség egyszerűen tehetetlen . TGM költözzön be Malmőbe egy kis tanulmányútra...

Rosszul olvas : soha nem - most sem - "migráncsozok" , hanem a tapasztalatra hivatkozva érvelek .
2. Ön nem tudja , mi az "elszigetelődés" : tele vagyunk nemzetközi kapcsolatokkal .
3.A törvényes határvédelem , vagyis Schengen betartása EU-kötelesség , jogilag elrendelt feladat...Észnél legyen !

Most erre mit lehet mondani?
Gazsi "barátunk" megdolgozott a pénzéért, mi meg unjuk, aztán kész.

A süket szövegelést pedig meghallani sem kell!

Tamás Gáspár Miklós, aki bejárta a kommunista-anarchista-liberális-szocialista-kommunista szellemi fejlődés útját, öreg korára sajnos megzakkant.

A világban demográfiai katasztrófa zajlik. Az ember által alkotott civilizációk közül a legkevésbé alkalmazkodóképes az iszlám kultúra. Ott a legnagyobb az egyenlőtlenség és az embertelenség. A muszlim államoknak és társadalmaknak azonban elegendő tudás és erőforrás áll rendelkezésükre ahhoz, hogy rendet és jólétet teremtsenek maguknak. A muszlim kultúra vallási és politikai elitje azonban ehelyett a saját népe ellen fordul és a többi kultúra elpusztítására tör - mint ahogy kisebb szünetekkel mindig is erre törekedett, amióta megszerveződött.

Az iszlám üldözöttjeit és "menekültjeit" nem fogadhatjuk be, mert nem akarnak más kultúrába átlépni és közöttünk is a saját elitjük eszközei maradnak. Az iszlámot arra kell kényszeríteni, hogy saját maga forrja ki a saját megújulását, vagy ha erre nem képes, ő pusztuljon el, ne mi.

Tamás Gáspár Miklós egy látványmoralizálást folytató kommunista. Azok a keresztények pedig, akik a Krisztus korában még nem is létező iszlámra alkalmazzák Krisztus szó szerint még magunk között is nehezen megvalósítható morális tanítását, felajánlják magukat frusztrált és aberrált fanatikusoknak legyilkolásra.

A valódi menekült az, aki az iszlámot elhagyva jön közénk, leginkább az iszlám megalázott lányai és asszonyai. Őket és csakis őket, be kell fogadnunk. Helyettük azonban a huszonéves suhancokat jönnek, őket küldik ide. Akik ennyire rajonganak értük, azok menjenek közéjük és segítsék őket ott helyben. És kérjenek rá pénzt a muszlim olajsejkektől, ne tőlünk.

Tamás Gáspár Miklós szövege annyira felháborít, hogy kénytelen vagyok még egy bejegyzést tenni.

Ikszedik alkalommal revolverez bennünket a muszlim „menekültszenvedésekkel”. Ő és eszmetársai azt nem akarják érteni, hogy mi kisebb-nagyobb tulajdonnal élő „kispolgárok” vagyunk, s nem tudjuk, és ezt belátva, nem is akarjuk magunkra venni a világ összes gondját és szenvedését. A családunkért, a kisebb és nagyobb közösségeinkért, a felmenőink által létrehozott értékek megóvásáért és továbbörökítéséért, s a leszármazottaink jövőjéért viseljük és vállaljuk a felelősséget. Már nem akarjuk, többségünk soha nem is akarta megváltani a világot.

Ilyesmire persze Tamás Gáspár Miklós sem képes, és nem is próbálja, mert annál kényelmesebb. Csak osztja az észt, prédikál, sarokba szorít bennünket. Okoska röffencs a Disznófarmról. Egy nárcisztikus „népbiztos”, aki még fiatal korában a polgárok közé menekült, nehogy kicsinálják az elvtársdisznók, ám hozta magával a farmról az erkölcsi magasabbrendűség tudatát, s azóta is boldogít bennünket önmagának is ellentmondó, grafomán ráolvasásaival és követelőzéseivel.

Volt idő, amikor azonos politikai oldalon álltam vele, ám már akkor is sarokba vágtam mérgemben a szamizdatban kiadott „jóról és rosszról” filozofáló logikátlan, terjengős és olvashatatlan könyvét. Ócska életmű az övé. Csak a felfelé mutató középső ujjammal tudom minősíteni.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés