Egy busznyi migránst küld egy bajor politikus Merkelnek Berlinbe

2016-01-14 09:15:46
Egy bajorországi, landshuti helyi politikus, Peter Dreier csütörtök délelőtt egy busznyi migránst küld Berlinbe, egyenesen Angela Merkel kancellár hivatala elé, így tiltakozva annak menekültpolitikája ellen. Dreier már ősszel ezzel az akcióval fenyegette Merkelt, most be is tartja a szavát.

A bajorországi Landshut egyik helyi politikusa, Peter Dreier tanácsos csütörtök délelőtt 52 migránst ültet fel egy buszra, hogy az Berlinbe, Angela Merkel kancellári hivatala elé vigye őket – írja a Die Welt. Dreier előzőleg arról beszélt: a menekülteknek elmondta, hova megy a busz, az ellen senki sem tiltakozott és önként szállnak fel a buszra.

Peter Dreier szerint a berlini szövetségi kormány nem érti meg a menekülthelyzet problémáit. Ő úgy látja, telítődött a rendszer, miközben továbbra is érkeznek a migránsok, a kormány pedig nem tesz semmit.

Veszélyben a belső béke

A Welt információi szerint Dreier októberben telefonon arról beszélt Angela Merkelnek: „Ha egymillió menekültet vesz föl Németország, akkor abból arányosan 1800 esik az én körzetemre. Annyit felveszek, minden továbbit továbbküldök Berlinbe a kancellári hivatalhoz”. Dreier most be is váltja fenyegetését. A bajor politikus szerint veszélyben van Németország belső békéje.

A Welt egyébként úgy tudja, Merkel úgy válaszolt ősszel Dreiernek: „Ha ön buszokat küld nekem, én azokat tulajdonképpen Görögországba küldeném vissza. De onnan a menekültek megint önhöz futnak be”.