Hétfőn érkeznek Németországba az első menekültek Törökországból

2016-04-01 18:49:30
Az EU-Törökország megállapodás keretében hétfőn érkezik az első olyan menekültkontingens, akiket azért fogad be egy uniós tagállam, hogy cserébe Törökország visszafogadja a területéről illegálisan Görögországba átkelő menedékkérőket. A hétfőn Németországba érkező menekültek mintegy 50-en lesznek, főként gyermekes családok.

Hétfőn érkezik Németországba a menekültválság kezeléséről kötött EU-Törökország megállapodás keretében Törökországból befogadandó szír menekültek első csoportja – közölte pénteken Berlinben a német belügyminisztérium szóvivője. Mint elmondta: nagyjából 50 szíriai állampolgár, többnyire gyermekes családok érkeznek majd a menekültválság terheinek az EU és Törökország közötti megosztását szolgáló program első csoportjában. Az alsó-szászországi Friedlandban helyezik el őket a tartományi központi menekültügyi befogadóállomáson – tette hozzá.

Az EU-Törökország megállapodás alapján uniós országoknak egyelőre egy szíriai menekültekből álló 72 ezer fős kontingenst kellene befogadniuk Törökországtól, cserébe azért, hogy Törökország visszafogadja a területéről illegálisan Görögországba átkelő menedékkérőket.