Gut, besser

Jól halad a migráció megoldása a német belügyminiszter szerint

2016-07-08 12:57:44
„Európában jól, Németországban pedig nagyon jól” halad a migrációs válság megoldása – mondta Thomas de Maiziere német belügyminiszter. Közölte: az év eleje óta pedig 222 264 menedékkérőt vettek nyilvántartásba, ami nagymértékű csökkenés tavalyhoz képest, amikor egész évben 1,1 millió menedékkérő érkezett.

A menekültválság még nem ért véget, de „Európában jól, Németországban pedig nagyon jól” halad a válság megoldása – mondta Thomas de Maiziere német belügyminiszter pénteken Berlinben az első fél év menekültügyi folyamatairól szóló kormányzati jelentés bemutatóján.

A miniszter elmondta, hogy júniusban 16 335, az év eleje óta pedig 222 264 menedékkérőt vettek nyilvántartásba, ami nagymértékű csökkenés tavalyhoz képest, amikor egész évben 1,1 millió menedékkérő érkezett.

A válság így jelentősen enyhült, ami a balkáni útvonal lezárásának és az EU-Törökország menekültügyi megállapodásnak tulajdonítható, valamint annak, hogy a Földközi-tengeri útvonalon az EU-ba érkezők száma nagyjából az egy évvel korábbi szinten van és Olaszország „korrekten viselkedik”.

Azonban a fejlemények további alakulására nem lehet „komolyan vehető” előrejelzést adni – mondta Thomas de Maiziere. Az EU-Törökország megállapodás ugyan működik, de „nem tenném tűzbe a kezem” azért, hogy ez így is marad – jegyezte meg.