Ne az én nevemben! – Nyílt levél Zsohár Zsuzsának

2015. december 16. 09:49

Zsohár kijelentései igazolják a magyar kormány populista, xenofób politikáját és hozzájárulnak a menekülteket démonizáló, mesterségesen keltett tömeghisztériához.

2015. december 16. 09:49
Gőbl Gabriella
Amerikai Népszava

„Tiltakozom Zsohár Zsuzsa, a Migration Aid szóvivője december 8-án az ATV »Egyenes beszéd« című műsorában tett kijelentései ellen, melyekkel az Orbánkormány embertelen menekültellenes intézkedéseit próbálta tisztára mosni.

Zsohár frissen szerzett negatív görögországi tapasztalatai alapján hasonlította össze a magyar és a görög menekültügyi helyezet és jelentette ki, hogy »fel kell, hogy mentsem a magyar hatóságokat«. Tekintettel arra, hogy egyik atrocitás nem mentheti föl a másikat és semmiféle bűn nem igazolhat egy újabb bűnt, Zsohár nagy nyilvánosság előtt tett kijelentései nem csak felháborítóak és elfogadhatatlanok, de rendkívül kártékonyak is.

Ugyan az interjút kísérő felirat szerint Zsohár nem szóvivőként nyilatkozott, hanem önkéntesként, ő mégiscsak egy olyan mozgalom képviselője, mely többezer önkéntes és támogató segítségével éppen azért küzd, hogy a kormány szégyenletes gyűlölet-propagandájával és gyalázatos intézkedéseivel szemben, legalább az alapvető emberi szükségletei biztosítva legyenek a Magyarországra érkező menekülteknek.

Zsohár kijelentései igazolják a magyar kormány populista, xenofób politikáját és hozzájárulnak a menekülteket démonizáló, mesterségesen keltett tömeghisztériához.

A Migration Aid egyik tiltakozó akciójának –melyet épp Zsohár szervezett– az volt a szlogenje, hogy AZ ÉN NEVEMBEN NE / NOT IN MY NAME, és épp a félelemgerjesztő, látszatintézkedések megszüntetésére, a kiszolgáltatottak démonizálásának beszüntetésére, az európai integrációs politikában való aktív nemzetközi szerepvállalásra szólította fel a kormányt.

A Migration Aiddel egykor együttműködő önkénteseként és a menekülteket, migránsokat és terroristákat összemosó kormányzati gyűlöletpropagandát elítélő állampolgárként visszautasítom, hogy valaki az én nevemben olyan kijelentéseket tegyen, mint amilyenek Zsohár tett. Not in my name.

Gőbl Gabi”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 159 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pandaka pygmaea
2016. november 02. 02:03
Ennek meg mi a pöcs baja van? (és amúgy ez ki?)
Vén Csataló
2016. január 31. 11:10
Gabika! Sose nyomd fullba a kretént!
memocrat
2016. január 13. 20:17
Zsohár NEM "...az Orbánkormány embertelen menekültellenes intézkedéseit próbálta tisztára mosni." Korrigált, ami tiszteletre méltó.
Knerten
2016. január 12. 23:16
Miért van az, hogy amikor a "xenofób", "populista", "démonizál", "hazáját elhagyni kényszerülő", "hisztériakeltés" és hasonló szavakat, kifejezéseket látom, úgy siklik át rajtuk a szemem, mintha ott se lennének? Immunissá váltam volna...?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!