Kósa: Nem lehet a migránskvótáról népszavazni

2016. február 24. 15:57

Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője ősszel még úgy válaszolt egy jobbikos felvetésre, nem lehet a migránskvótáról népszavazni, mivel szerinte az ügy nemzetközi szerződésben foglalt jogokat érint.

2016. február 24. 15:57

Még 2015. október 5-én tartott sajtótájékoztatót Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője , ahol arra kérte a kormányt, hogy kormány lépjen fel a kötelező kvóták ellen. A frakcióvezető akkor arról beszélt: a kormánynak mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy ne valósuljon meg a kötelező európai kvótarendszer intézménye. Akkor a lehetséges eszközök között említette az úgynevezett európai polgári kezdeményezést, valamint az Európai Unió luxembourgi székhelyű bíróságához való fordulást.

Egy Jobbikos felvetésre, valamint újságírói kérdésre válaszolva akkor Kósa elvetette annak lehetőségét, hogy népszavazás legyen a kötelező kvóta kérdéséről. A frakcióvezető akkor azt mondta egy lehetséges népszavazásról: az ügy nemzetközi szerződésben foglalt jogokat érint, amelyekről az alaptörvény szerint nem lehet referendumot kezdeményezni.

Összesen 74 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tintamin
2016. március 08. 10:37
Ez az ember egy igazi ostoba suttyo. Klassz figurakkal operal a fidesz.
csuka
2016. február 29. 19:13
"Annyit hazudoznak össze-vissza ezek a zsideszbolsik, hogy igazán nem várhatjuk el tőlük, hogy emlékezzenek rá mikor és mit hazudnak." -- Mindig az utolsó hazugság az érvényes. (Vagy a következő.)
Morgen
2016. február 26. 10:28
Nincs semmi gond! Az EU tudomásul veszi, hogy a magyar emberek szeretnék, hogy ide jöjjön a migránsok egy része. Hurrá, még csak az sem kell, hogy a miniszterelnök alátámaszthassa az állás-pontját. Bezzeg a vasárnapi plázázás, az már döfi! Ez van.
Morgen
2016. február 26. 10:28
[(3) Nem lehet országos népszavazást tartani] „d) nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségről, kivéve, ha a népszavazás Magyarország bevándorlási politikáját érintené vagy olyan döntéssel kapcsolatos, amely erre érdemi kihatással van;” Nincs vele probléma. Magyarországon.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!