Canterbury érsek: Nem rasszizmus aggódni a menekültválság miatt!

2016. március 11. 13:48

Jogos érzelmi reakció a félelem a menekültválsággal kapcsolatban, ezért felháborító rasszistának bélyegezni azokat, akik hangot adnak félelmüknek – nyilatkozta Justin Welby canterbury érsek, az anglikán egyház feje. Németországnak a menekültkérdés terén tett erőfeszítéseit rendkívülinek, Nagy-Britanniáét ezzel szemben „soványnak” találta.

2016. március 11. 13:48

Az anglikán egyház első számú vallási vezetője szerint felháborító az a tendencia, hogy rasszistának bélyegzik azokat, akik aggályokat fogalmaznak meg a bevándorlással szemben.

Justin Welby, Canterbury érseke, a világszerte több mint 70 millió hívőt számláló anglikán unió legfőbb vallási méltósága a The House című, a brit parlament alsóházának képviselői által szerkesztett heti politikai magazinnak nyilatkozva kijelentette: igazolható érzelmi megnyilvánulás a félelem a mostanihoz hasonló „kolosszális” válságok közepette.

Welby szerint a jelenlegi menekülthullám „az egyik legnagyobb népvándorlás az emberiség történelmében”, és az egyes közösségekben őszinte félelmek fogalmazódnak meg, amelyekre oda kell figyelni és megoldást kell találni.

Welby érsek: Nagy-Britannia túl kicsi részt vállal a menekültválság megoldásából

Az anglikán vezető alig burkoltan bírálta ugyanakkor a menekültválságra adott brit kormányzati választ. Justin Welby „rendkívülinek” nevezte Németország erőfeszítéseit, kiemelve, hogy a németek csak tavaly 1,1 millió menekültet fogadtak. Hozzátette: ezzel összehasonlítva „igen soványnak hangzik” az a terv, amelynek alapján Nagy-Britannia öt év alatt összesen 20 ezer szíriai menekültet fogad be a konfliktusövezettel határos országok menekülttáboraiból.

Kijelentette: tudatában van az ügy bonyolultságának, és jogosnak tartja a brit kormány azon meggondolását, hogy kerülni kell az embercsempészet támogatását. „Nem tehetünk azonban úgy, mintha nem lennénk részesei ennek a problémának (...) Meg kell találnunk a módját, hogy vállaljuk a teher ránk eső részét fogalmazott Canterbury érseke.

 

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pollip
2016. március 12. 19:41
Londonban lehet úgy sétálgatni, hogy fél óráig nem látni fehér embert. Ha ez is kevés...ők tudják.
Starlord
2016. március 12. 00:04
"és megoldást kell találni." Attól függ mit nevezünk megoldásnak, mert ha azt, hogy emberek tömegei fognak egyik földrészről a másikra települni önkényesen, abból nem megoldás hanem világméretű háború fog a végén kerekedni. Ezek a területek nem senkiföldjék, hogy bárki kedve szerint betelepülhet, itt államok vannak amely államoknak nem csak joga hanem kötelessége is az állampolgárok jogait és biztonságát garantálni amellett, hogy minden államnak és országnak joga van megőrizni saját nyelvét kultúráját és identitását saját hazájában. Olyan nincs, hogy embertömegek nekiindulva a világban beköltöznek más nemzetek hazájába és megváltoztatják azt, ezt megszállásnak nevezik ami ellen nem csak jogod hanem kötelességed is fellépni. A másik fele pedig az, hogy amennyiben például sziria és vagy egyéb országok munkaképes rétegeik befogadja a nyugat, attól is össze fognak omlani az otthagyott nemzetek és országok, amely újabb és újabb menekültválságot fognak okozni. Le kell tennie a vállalatvezetőknek arról a tervükről, hogy elszívva más országok munkaképes rétegeit világválságokat idéznek elő.
pollip
2016. március 11. 22:09
nekem is ez a cikk jutott eszembe. Volt egy másik cikk, miszerint London milyen remek muszlim város-már most!
Haka Pc
2016. március 11. 22:08
Ha sétálhatsz közöttük, hagyján. De igenis vannak helyek, ahová nem léphet be fehér ember. Olvastam nemrég, itt valahol, valami honi arab fickó írta, hogy nincsenek no-go zónák. Neki nincsenek. Próbálja meg egy nem arab.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!