Merkel nem változtat politikáján

2016. március 14. 13:48

A német szövetségi kormány kitart az európai menekültválság megoldását célzó politikája mellett, a demokratikus pártok mind támogatják Angela Merkel irányvonalát, közölte a német kormányszóvivő, valamint a CDU főtitkára a vasárnapi németországi tartományi választási eredményeket kommentálva.

2016. március 14. 13:48

A német szövetségi kormány kitart az európai menekültválság megoldását célzó politikája mellett, közölte a kormány szóvivője hétfői berlini tájékoztatóján az előző napi tartományi választásokkal kapcsolatban. Peter Tauber, a CDU főtitkára úgy véli – reagálva ezzel Horst Seehofer Merkel menekültpolitikáját a kudarcért felelőssé tevő nyilatkozatára –, hogy a demokratikus pártok mind támogatják Merkel irányvonalát.

Versenyeztek azért, ki támogatja jobban Merkelt

Tauber az n-tv hírtelevíziónak nyilatkozva felidézte az utóbbi hetek közvélemény-kutatási adatait, amelyek a Merkel-féle menekültpolitika támogatottságának növekedését jelzik. Kiemelte: a választási kampányban a demokratikus pártok szinte versenyeztek, hogy ki támogatja leginkább Angela Merkelt, és ez meg is mutatkozik az eredményekben. Az AfD-t leszámítva valamennyi párt azt mondta, hogy európai megoldásra van szükség a menekültválságban, mondta a CDU főtitkára.

Steffen Seibert kormányszóvivő tájékoztatóján kiemelte, hogy a szövetségi kormány továbbra is teljes erővel dolgozik a menekültválság európai megoldásán, amely valamennyi uniós tagországban a menekültek számának érezhető csökkenéséhez vezet. A szóvivő elhárította a tartományi választások eredményeinek kormányzati értékelésére irányuló kérdéseket. Az értékelés szerinte nem a kormány, hanem a pártok dolga.

A külügyet aggasztja az AfD előretörése

A külügyminisztérium szóvivője, Sawsan Chebli viszont az AfDt előretöréséről szólva megjegyezte, hogy az AfD-s politikusok beszédeiben, nyilatkozataiban bőven felfedezhetők demokráciaellenes elemek, de külföldön tudják, hogy az AfD nem képviseli a németek többségét. Beate Braams, a gazdasági minisztérium szóvivője kérdésre válaszolva elmondta, hogy a tárca szerint a választási eredmények nem fenyegetik a német gazdaságot.

Összesen 102 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Burmin
2016. április 17. 21:47
Idioten...
mawseed
2016. március 17. 18:51
Emberséggel.
mawseed
2016. március 17. 18:51
Ezt te pontosan tudod.
mawseed
2016. március 17. 18:51
Én is így gondolom viktorról......:)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!