Baloldal: Orbán célja, hogy kivezesse Magyarországot az EU-ból

2016. május 10. 13:04

Orbán Viktor arra kér meghatalmazást a kvótaügyi népszavazással, hogy kivezesse az országot az EU-ból, ezért a DK bojkottálni fogja a referendumot – mondta Molnár Csaba, a párt ügyvezető alelnöke. Az Együtt is azt kéri a választóktól, hogy ne vegyen részt a népszavazáson, az ugyanis életveszélyes a magyarok számára.

2016. május 10. 13:04

A Demokratikus Koalíció szerint Orbán Viktor kormányfő a kvótareferemdumon valójában arra kér felhatalmazást, hogy kivezesse Magyarországot az Európai Unióból.

Az Országgyűlés kedden rendelte el a kötelező betelepítési kvótáról szóló országos népszavazást a kormány kezdeményezésére. A népszavazási kérdés úgy szól: „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”.

Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke keddi, az MTI-nek küldött közleményében kiemelte, a kormány kérdése jogilag alkalmatlan bármiféle döntéshozatalra, emellett hazug is. „Orbán Viktor valójában nem pár száz ember befogadásáról szavaztat, hiszen pontosan tudja, hogy nem lehetünk potyautasok az EU-ban, nem tarthatjuk a markunkat úgy, hogy közben kihúzzuk magunkat a közös feladatok alól. Orbán Viktor valójában arra kér felhatalmazást, hogy kivezesse Magyarországot az Európai Unióból. Ez pedig ellentétes a magyar emberek érdekeivel” – írta a politikus.

Jelezte: a DK bojkottálni fogja az Európa-ellenes népszavazást és a népszavazástól való távolmaradásra biztatnak, mert – megfogalmazásuk szerint – a távolmaradás is szavazat, mivel „aki távol marad, az Európára szavaz”.

Együtt: A népszavazás kockázatos és életveszélyes

Az Együtt elutasítja a kótareferendumot, és arra kéri a választókat, hogy ne vegyenek részt a népszavazáson.

Az ellenzéki párt politikusa, Szelényi Zsuzsanna keddi, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a referendummal a kormány „sunyi módon” felhatalmazást akar szerezni arra, hogy az országot „bármikor kivigye” az Európai Unióból. A független képviselő szerint ezért a népszavazási kezdeményezés kockázatos és életveszélyes a magyarok számára, hiszen Magyarország 12 éves uniós tagsága történelmi léptékű, hatalmas előrelépést hozott.

Ha Fidesz hatmilliárd forintot húz ki a családok zsebéből

Bárándy Gergely, Az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának szocialista alelnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatóján azt mondta, a Fidesz ellehetetlenítette, hogy egyszerre lehessen szavazni a kormány által kezdeményezett, illetve az MSZP által támogatott népszavazásokról, és ezzel majdnem hatmilliárd forintot húzott ki a családok zsebéből.

Kifejtette: az Országgyűlésnek a benyújtástól, hétfőtől számítva harminc napja lett volna arra, hogy döntsön a kvótareferendum elrendeléséről. Hozzátette: a Nemzeti Választási Irodának és a Nemzeti Választási Bizottságnak a törvény szerint hatvan napja van az MSZP által támogatott népszavazásokhoz gyűjtött aláírások hitelességének ellenőrzésére, de az NVI elnöke szerint kevesebb mint harminc nap alatt le lehetne folytatni az ellenőrzést.

Bárándy Gergely elmondta, az MSZP összegyűjtötte kérdésenként a 100-100 ezer aláírást, és ha kedden leadták volna, akkor a választási szervek időben hitelesíthették volna azokat, így lehetővé vált volna, hogy az Országgyűlés egyszerre döntsön a népszavazásokról. Az ellenzéki politikus közölte, folytatják az aláírásgyűjtést a „Fidesz-ellenes” népszavazásokhoz.

Kérdésre válaszolva azt mondta, az MSZP parlamenti frakciója, az országos elnökség és a megyei elnökök szerdán együttes ülésen alakítják ki a párt álláspontját a kvótareferendummal kapcsolatban.

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MZ/X
2016. május 24. 11:50
DK, Semmi feljelentés...? Mi van veletek, cukisodtok...?
Antigoné
2016. május 21. 12:42
Mi mást várhattunk?
cereal killer
2016. május 20. 00:02
Molnár Csabának egy dologban igaza van: "Orbán Viktor valójában nem pár száz ember befogadásáról szavaztat" - Tényleg nem, mert az állandó elosztási mechanizmus keretében a végső szám ismeretlen, több százezer is lehetne. Persze ez a dékások szerint jó lenne, én viszont nem szeretnék rettegve járni az utcán, mint most már a németek.
paraklétosz
2016. május 15. 22:41
Gyerekek! Itt az idő: színt kell vallani! Aztán a Nép eldönti kinek hisz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!