Az osztrák kancellár nem ért egyet a Merkelt ért bírálatokkal

2016. augusztus 28. 17:08

Németország már régóta megteszi az integrációhoz és a menekültek számának csökkentéséhez szükséges lépéseket – jelentette ki Christian Kern egy vasárnapi interjújában, miközben leszögezte: nem ért egyet az Angela Merkelt ért bírálatokkal. Az osztrák kancellár szerint a bevándorlást olyan mértékben kell csökkenteni, hogy az lehetővé tegye az integrációt.

2016. augusztus 28. 17:08

Nem ért egyet az Angela Merkel német kancellárt ért bírálatokkal Christian Kern osztrák kancellár, aki egy vasárnapi lapinterjúban az osztrák védelmi miniszter szavaira reagált.

Hans Peter Doskozil védelmi miniszter a Kronen Zeitung című lapnak adott pénteki interjújában élesen bírálta a német menekültügyi politikát. A szociáldemokrata politikus kijelentette, hogy Ausztria nem Németország „váróterme”. Kern párttársa felelőtlennek nevezte Merkel korábbi, már szállóigévé vált kijelentését – „sikerülni fog” (wir schaffen das), amellyel korábban a menekültek befogadására buzdította a németeket.

Kern: Németország már régóta megteszi az integrációhoz szükséges lépéseket

A kancellár az Österreich című osztrák lap vasárnapi számában megjelent interjújában arról beszélt, hogy a német migrációs politika nem ehhez hasonló jelmondatokban merül ki, hiszen Németország már régóta megteszi az integrációhoz és a menekültek számának csökkentéséhez szükséges lépéseket.

Christian Kern szerint a bevándorlást olyan mértékben kell csökkenteni, hogy az lehetővé tegye az integrációt. Meglátása szerint emiatt fontos a külső uniós határok védelme is, ezért keresi Ausztria az együttműködést Magyarországgal, Szerbiával és Szlovéniával, és emiatt vesznek részt nemzetközi műveletekben is. Mint fogalmazott: amint látszik, hogy ezek a lépések nem elegendőek, akkor van szükség további intézkedésekre is. Kern leszögezte: most minden a megfelelő irányba halad, jelenleg a bevándorlás csökkentését szükségállapot nélkül is el tudják érni Ausztriában.

Azonban már ősszel szigoríthatnák a menekültügyi törvényt, amely Kern szerint azt jelentené, hogy a szociális támogatást integrációs feltételekhez kötnék. Elmondta ugyanakkor, hogy a burka viselésének betiltásával nem ért egyet, mivel meglátása szerint az a beilleszkedést nem segíti elő érdemben.

Az osztrák kancellár szerint Törökország nem lehet az unió tagja

A kancellár a lapinterjúban arról is beszélt, hogy meglátása szerint Törökország a jelenlegi állapotában emberi jogi, politikai és gazdasági szempontból nem lehet az unió tagállama. Bírálta Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének a Törökországgal szembeni kommunikációját. Úgy vélte: nem képviselhető álláspont, ha Törökországnak ígéretet tesznek a tárgyalásokról, azonban utána arról beszélnek, hogy inkább ne csatlakozzanak. Ugyanakkor a kancellár kiállt amellett, hogy Törökország biztonságpolitikai, migrációs és gazdasági kérdésekben Ausztria fontos partnere, amelyet nem szeretne elveszteni. Leszögezte: az együttműködés új formájára van szükség.

Bécs és Ankara viszonya azóta feszült, hogy Kern felvetette a Törökország európai uniós csatlakozásáról folyó tárgyalások felfüggesztését, és egy másik vezető osztrák politikus hangot adott annak a véleményének, hogy Ankara a diktatúra felé halad. A hét elején Törökország konzultációra hazahívta bécsi nagykövetét, hogy „felülvizsgálják a kétoldalú kapcsolatok állását”.

Hofer megválasztása Ausztria megítélését rontaná 

A kancellár szerint Ausztria európai megítélésén rontaná, amennyiben Norbert Hofert, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) államfőjelöltjét választanák meg októberben államfővé. Szerinte a nyugtalanság elsősorban amiatt nagy, hogy Ausztria ekkor esetleg kilépne az unióból. Kern kijelentette: kormányzása alatt ilyen nem történhet meg. 

Korábban Norbert Hofer arról beszélt, hogy szükséges reformok hiánya esetén Ausztria népszavazáson dönthetne az unióból való kilépésről. Egy szerdai interjújában pedig azt mondta, hogy Törökország unióba való belépése esetén és abban az esetben, ha megszületne egy olyan új uniós alapszerződés, amely csorbítaná a tagállami jogköröket, támogatná az EU-ból való távozást.

Összesen 98 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2016. szeptember 19. 12:44
Imádom, amikor egy KINEVEZETT kancellár azon filózik, hogy egy esetlegesen A NÉP ÁLTAL MEGVÁLASZTOTT elnök mennyire káros lenne az országra nézve. Ember az ilyen?
drkovax
2016. szeptember 10. 23:48
Kern tenne róla, hogy rontsa.
Strassnoff Ignác
2016. szeptember 04. 00:09
Itt a vége: Szóval Bellen sem híve a migrációnak, csak szalonképesebben adja elő magát, mint Hofer. Egyébként Hofer pártja például a burgenlandi sikereit jórészt a magyar munkavállalók elleni uszításnak köszönheti. Azért bájos, hogy mégis ennyi magyar rajongójuk van.
Strassnoff Ignác
2016. szeptember 01. 14:13
Nagyon szárazon, anélkül, hogy állást foglalnék bárki mellett. (Persze ettől még jön majd a szokásos szar duma..) Nem tartom jó ötletnek, hogy Kern egy fos bulvárlapnak nyilatkozik elsőként fontos ügyekben. Azt se tartom jónak, hogy a nyálas külügyminiszter például közösségi oldalon üzenget a török vezetésnek. Maximálisan helyeselhető, hogy Kern elutasítja a török uniós tagságot. Erdogan valami miniatűr oszmán birodalmat akar csinálni, nem demokráciát. Van igazság a menekülthullám lassítására vonatkozó kitételben is. Arabok, törökök nem most kezdtek jönni, hanem vagy 50 éve. Évtizedekig nagyobb problémák nélkül. Ha most is abban a tempóban érkeznének, meg nem lenne IS, akkor ez sehol nem is lenne téma. A munkaerő eddig is kellett, eztán is kell, svédek meg nem jönnek. Kern abban talán téved, hogy miképp ítéli meg az integráció esélyeit. Ebben szerintem Ausztria fölényesen jobb, mint szinte bárki más Európában, úgyhogy nem biztos, hogy ez máshol is menni fog. Ausztriában nincsenek ilyen-olyan negyedek. Persze például Bécs XV. kerülete valami egzotikus csodavilág, ahol nem sok az osztrák, de távolról sem homogén gettó. A fél világ ott lakik. Az osztrákoknál az óvodától kezdve egészen a kötelező sorkatonai szolgálatig igyekeznek elkötelezett osztrák állampolgárt csinálni minden külföldiből. Nem is rosszul.Nem igazán léteznek "párhuzamos társadalmak". A hatósági figyelem Európában párját ritkítja. Bécsben nem járőrőznek agyig vasban katonák, de ha éjjel nagyobbat fingasz, rád szól 2 perc múlva a rendőr, hogy halkabban! Egy ismerősöm viccesen azt mondta, hogy Ausztrézet, hogy Vania egy demokratikus rendőrállam. Van benne valami.. :))) Ausztriában a végtelen tolerancia és humánum mellett rend van. Nem az a hely, ahol hosszan lehetne törvényen kívül élni. Nem tudom itthon miből alakult ki a nézet, hogy Bellen akkora marha nagy barátja a migránsokna. Táv
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!