Orbán: Döntéseket kellene visszavonni Brüsszelben a népszavazás után

2016. szeptember 10. 14:33

Már két döntés született Brüsszelben, amelyeket meg kellene változtatni a népszavazás után – nyilatkozta Orbán Viktor a kötcsei Polgári Pikniken. Az egyik döntés a menekülteket elosztó mechanizmusról, a másik a menekültek családegyesítéséről szól. A miniszterelnök egyáltalán nem biztos abban, hogy ez sikerülhet.

2016. szeptember 10. 14:33

Orbán Viktor miniszterelnök szerint az október 2-i, a kényszerbetelepítésről szóló népszavazás után komoly küzdelmet kell folytatni Brüsszelben az európai bevándorlási szabályok megváltoztatásáért.

A kormányfő erről a Somogy megyei Kötcsén, a Polgári Piknik elnevezésű rendezvényt megelőzően, a találkozónak helyet adó Dobozy kúria előtt beszélt újságíróknak.

Nem biztos, hogy a döntések megváltoztathatók

Orbán Viktor azt mondta, hogy az Európai Bizottság két döntését kell megváltoztatni: a menekülteket szétosztó mechanizmusról szólót, amely szerint a migránsok számának nincs felső határa, valamint a családegyesítés megkönnyítéséről hozott döntést, amely alapján megsokszorozódhat a bevándorlók száma.

A változást támogatók most kisebbségben vannak, „október 2-a után élet-halál harcot kell folytatnunk azért, hogy meg tudjuk változtatni ezeket a döntéseket. Azt sem tudom mondani, hogy ez biztosan sikerülni fog” – jegyezte meg a miniszterelnök.

Orbán Viktor leszögezte: a népszavazás nem pártügy, hanem Magyarország jövőjéről szól. Hozzátette, aki nem megy el szavazni, átadja a döntés jogát másoknak, és elfogadja azt az álláspontot, ami kialakul.

Magyarország az Európai Unióhoz tartozik, és jó hogy ez így van”

A kötcsei találkozóról elmondta: Európa általános állapotáról fog beszélni, szól azokról a bajokról, amelyek elvezették Magyarországot a kvótareferendumhoz, amely egy „általános civilizációs elgyengülés” következménye.

„Az Európai Unió mellett fogok érvelni, amellett, hogy Magyarország az európai közösséghez, és így az Európai Unióhoz tartozik, és jó hogy ez így van” – mondta. Az uniót azonban meg kell változtatni ahhoz, hogy az emberek jól érezzék magukat benne – tette hozzá.

Szelídségre hívott a kormányfő

Közlése szerint a kötcsei találkozón Magyarország kiemelkedő gondolkodói, orvosok, mérnökök, tudósok vannak jelen. Arra fogom őket kérni, hogy „szelíden, higgadtan mindent magyarázzunk el az embereknek, vállaljuk a vitákat” – jelezte Orbán Viktor.

Kérdésre válaszolva arról is beszélt, hogy a közelgő pozsonyi nem hivatalos EU-csúcstalálkozón Nagy-Britannia Európai Unióból történő kilépésének hatásai mellett szó lesz az ukrán-orosz konfliktusról, a déli európai folyosóról, amelyen át a muszlim bevándorlók áramlanak Európába, és Olaszországról, amelyen keresztül a Földközi-tenger felől „áll invázió alatt az európai közösség”.

 

(MTI)

Összesen 364 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2017. március 09. 13:29
Ez így igaz!
balbako_
2017. március 09. 13:29
4 éves korában elvesztette, már ne keresse...
thymian
2016. október 01. 20:21
"Az sem biztos, hogy ez sikerülni fog." Muhaha, hát nem ezt pofázzuk? Egyetlen megoldás az alaptörvényben rögzítés, de ahhoz a fidesz túl gyáva, hogy meglépje, meg anyagi érdeke sem fűződik hozzá.
thymian
2016. október 01. 20:21
Tuti. Most is jönnek át a határon, akik meg átjutottak, azokat a tranzitzónába kísérik, hogy beadhassák a kérelmüket. Cipolla kismiska orbánhoz képest!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!