Fico: Politikai szempontból végük van a kvótáknak

2016. szeptember 26. 19:55

A szlovák miniszterelnök elmondta: mivel a Magyarország és Szlovákia által jogi úton is megtámadott kvóták megosztó kérdésnek számítanak, azok nem kerültek terítékre a pozsonyi EU-csúcson, mert ott az „egyesítő” témákat keresték. Fico szerint mivel a kvóták világosan megosztják Európát, ezért úgy véli, azoknak politikailag végük van.

2016. szeptember 26. 19:55

A menedékkérők újraelosztását célzó kvótáknak „politikai szempontból végük van” – jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök a szlovák és a cseh kormány együttes ülése után tartott sajtótájékoztatón Pozsonyban hétfőn. Bohuslav Sobotka cseh kormányfő a kvótákat olyan „zsákutcának” nevezte, amelyről nem lehet tovább tárgyalni. A szlovák miniszterelnök újságírói kérdésre válaszolva beszélt a kvóták ügyéről. Robert Fico elmondta: mivel a Magyarország és Szlovákia által jogi úton is megtámadott kvóták megosztó kérdésnek számítanak az unión belül, azok nem kerültek terítékre az EU állam- és kormányfőinek pozsonyi csúcstalálkozóján, mert ott az „egyesítő” témákat keresték. „A kvóták világosan megosztják Európát, ezért úgy gondolom, politikailag végük” – hangsúlyozta Robert Fico.

Bohuslav Sobotka hozzátette: a közös kormányülés során egyetértettek abban, hogy a kvóták zsákutcát jelentenek, azokról nem lehet és nem is érdemes tovább tárgyalni, mert az csak időpocsékolás lenne.

Azzal összefüggésben, hogy a pozsonyi csúcstalálkozó végeredményeiről Orbán Viktor magyar és Matteo Renzi olasz kormányfő is kritikus hangnemben nyilatkozott, Robert Fico azt mondta: a kritika nem arról szólt, hogy elutasítanák a pozsonyi csúcstalálkozón, az úgynevezett Pozsonyi útitervben megfogalmazott terveket, hanem arról, hogy a dokumentumba nem elégséges mértékben kerültek bele a két kormányfő elképzelései. „Nem mentünk tovább, nem mondtuk ki a részleteket, de örülök, hogy ma az (európai) migrációs politika két pillérre épül, s ezek a külső határok védelme és a bevándorlók beáramlásának leállítása” – jegyezte meg Robert Fico, elutasítva azt az újságírói felvetést, hogy a magyar kormányfő által megfogalmazott kritika komplikációk forrása lehetne a kölcsönös kapcsolatokban.

A hétfői szlovák-cseh közös kormányülésen, amelyet a szlovák kormányfő a kölcsönös kapcsolatok leltárjának nevezett, szó volt még a két ország közös infrastrukturális projektjeiről, a visegrádi négyek (Szlovákia, Magyarország, Csehország és Lengyelország) keretében történő együttműködésről, azon belül a védelmi együttműködés kérdéseiről, valamint a Nagy-Britannia EU-ból történő távozásával (Brexit) összefüggő teendőkről a két ország ott élő állampolgárai tekintetében, valamint védelmi kihívásokról is. Utóbbi kapcsán terítékre került a közös európai hadsereg létrehozásának lehetősége, valamint a V4-ek védelmi együttműködése is.

(MTI)

Összesen 69 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
választópolgár
2016. november 29. 03:14
De ehhez csak nekünk magyaroknak volt bátoságunk egyedül kiállni az ellen hogy népirtást követhessen el az eu ellenünk. ENSZ,alapokmány: népirtás fogalma: "Népirtás alatt a következô cselekmények bármelyikének, valamely nemzeti, népi, faji vagy vallási csoport, mint olyan, teljes vagy részleges megsemmisítésének szándékával való elkövetését érti: .. (b) a csoport tagjainak súlyos testi vagy lelki sérelem okozása; (c) a csoportra megfontolva oly életfeltételek ráerôszakolása, melyeknek célja a csoport teljes vagy részleges fizikai elpusztulásának elôidézése; (d) oly intézkedések tétele, amelyek célja a csoporton belül a születések meggátolása; (e) a csoport gyermekeinek más csoporthoz való erôszakos átvitele. Miért nem indít valaki egy próbapert mivel a népirtás kísérlete - fogalma megáll jogilag is ellenünk az eu, illetve egyes jól meghatározható személyei, képviselőik részéről? A világon élő ~15 milliós magyarság a védendő kisebbség, a többszázmilliós túlszaporodtt közel keleti, arab, és a szállásterületeit sáskaként lelakó és felélő milliárdos afrikaiakkal szemben, nem is beszélve pirézekről. Megállna egy próbaper, mivel ez az akaratunk elleni kényszerítés, NÉPIRTÁS a kisebbségben levő Magyarság ellen, a gyermekeink jövője ellen és ellenünk.
bandrea
2016. szeptember 29. 19:03
Ficoval egy platformon! Végre! Hogy ezt is megértem. Most, hogy így szépen egyetértünk ez ügyben, már csak a Csallóközről kellene megegyezni. Az is biztosan menni fog. Vagy az mégsem? Nem baj. Az nem is olyan fontos. CSAK A KVÓTA!!!!
bandrea
2016. szeptember 29. 19:03
"A Kúria szerint lehet népszavazást tartani a kormány kezdeményezésére a kötelező betelepítési kvóta ügyében."... vagy "A kormány kvótaügyi népszavazási kezdeményezését maga Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be február végén."
pemete jakab
2016. szeptember 28. 01:27
Mi volt Orbánnak legfontosabb Pozsonyban, amikor a migránsokról tárgyaltak néhány napja? Hát az, hogy rendben lement a pénteki interjúja az állami rádióban. Meg persze pökhendi módon lebal...zik valakit. https://www.youtube.com/watch?v=NH4abNPzkXs
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!