Korszakhatár

2016. november 11. 07:22

Az egy hónap múlva esedékes következő uniós csúcson ismét összecsapnak majd a józan, egészséges és a naiv, öngyilkos migránspolitika képviselői, de az erőviszonyok szemmel láthatóan az előbbiek javára tolódtak és tolódnak el.

2016. november 11. 07:22
Faggyas Sándor
Magyar Hírlap

„A magyar miniszterelnök több mint egy éve képviseli azt az álláspontot, hogy a 2015 tavaszától-nyarától Európa felé áramló tömeges, illegális népvándorlás nem menekültkérdés, nem humanitárius probléma, hanem valójában Európa iszlamizációja zajlik. Muszlim hitű, -civilizációjú ázsiai és afrikai emberek milliói, sőt tízmilliói azért indulnak Európába, hogy azt az életminőséget éljék, amit mi, európaiak élünk, de a saját hitüket, kultúrájukat, szokásaikat megőrizve, sőt ránk erőltetve. Ebben a helyzetben pedig csak két választási lehetőségünk van: a behódolás vagy az ellenállás. Ha vállaljuk magyar, európai, keresztény identitásunkat, abból Orbán Viktor szerint négy dolog következik: 1. Magyarország és Európa határait mindenáron meg kell védeni. 2. Magyarország (és Európa) etnikai és kulturális összetételét is meg kell védeni, mesterséges megváltoztatásának nem szabad engedni. 3. Közben sikeresnek kell lenni gazdaságilag. 4. Életösztönként, rutinként gyakorolni kell a mindennapi, egészséges patriotizmust.

(…)

Ezzel a világos, egyértelmű, józan programmal a magyar kormány sajnos sokáig egyedül volt Európában, de a gyorsuló invázió és az uniós vezetők naivitása, gyávasága és tehetetlensége miatt másfél év alatt sokat romlott Európa legtöbb országában a biztonsági helyzet, emiatt megváltozott az európaiak közérzete és közvéleménye. Az egy évvel ezelőtti fekete pénteken Párizst sújtó borzalmas iszlamista terrortámadás és a szilveszteri németországi rémálom óta sok nyugati nagyvárosban általánossá lett a félelem a merényletektől és a migránsok által elkövetett hétköznapi erőszaktól. Ma már a legtöbb európai országban az emberek többsége azt várja, igényli, egyre gyakrabban követeli országa választott kormányától, hogy állítsa helyre a közrendet, a közbiztonságot, védje meg saját polgárai szabadságát, méltóságát, kulturális identitását, és ennek rendelje alá a migránsok ellenőrzött és korlátozott befogadását. Az egy hónap múlva esedékes következő uniós csúcson ismét összecsapnak majd a józan, egészséges és a naiv, öngyilkos migránspolitika képviselői, de az erőviszonyok szemmel láthatóan az előbbiek javára tolódtak és tolódnak el. Ezt a kedvező folyamatot pedig az amerikai elnökválasztás eredménye és az új republikánus politika jelentősen előmozdíthatja.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kvasztics Fedor
2016. december 26. 21:10
Tájékozódj egy kicsit ebben az ügyben.
Edwin Hubble
2016. november 20. 14:15
A tavaly november 13-i, 130 halálos áldozatot követelő párizsi merényletek európai koordinátora, a belga-marokkói Abdelhamid Abaaoud is Magyarországon keresztül tért vissza 2015 nyarán Európába több tucat dzsihadistával, köztük a párizsi és brüsszeli támadások elkövetőivel – írta szombaton megjelent számában a Le Monde. Abaaoud és a vele utazó Ayoub El-Khazzan a budapesti Swing Hotelben szálltak meg. Oszt GYODA!
BőröndÖdön
2016. november 15. 07:15
Majd a lánglelkű kisember a sarkára áll...
Hogyisvan
2016. november 15. 07:01
..a baltásvezér hívei is tudják, hogy fehérváron garancsi-nertárs közel 20 milliárdért kap új stadiont?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!