Egyre több török menekül Németországba, Erdoğan hírszerzése megy utánuk

2017. január 05. 10:27

Jó ötezer török állampolgár adott be menedékkérelmet a német hatóságokhoz tavaly, ami több mint duplája az eddigieknek. A kurdok aránya a nyári törökországi puccskísérletet követően nagyot csökkent a menedékkérők között.

2017. január 05. 10:27

Több mint ötezer török állampolgár adott be menedékkérelmet a német hatóságoknak tavaly, derült ki a német kormány válaszából, amit a baloldali populista Linkspartei egy írásbeli kérdésére adott, írja a német jobboldali Junge Freiheit hetilap.

Tavaly január 1-je és november 30-a között összesen 5166 török állampolgár adott be menedékkérelmet, ami a 2015-ös 1767-hez, vagy a 2014-es 1806-hoz képest elég nagy növekedés. A Junge Freiheit felhívja a figyelmet, hogy a kurdok aránya csökkent: míg júniusban még a Németországban menedéket kérő török állampolgárok 93 százaléka kurd volt, addig november végére ez az arány már csak 58,7 százalékos volt.

A német kormány hozzáteszi, hogy vélhetően ezzel összefüggésben áll az is, hogy a török Millî İstihbarat Teşkilâtı (Mit) titkosszolgálat Németország területén a nyári puccskísérlet óta jóval aktívabb, mint korábban volt: „A szövetségi kormány rendelkezésére állnak olyan információk, amelyek alapján a török hírszerzés a puccskísérletet követően szélesítette és intenzívebbé tette a felderítő munkáját.”

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bayo
2017. március 06. 12:45
Pedig Németország kvázi megtiltotta, hogy oda bárki repülővel meneküljön. Mert ha a vonatkozó utas kérelmét elutasítják, akkor az eljárás és a 'hazautaztatás' (hová is?) költségét rálőcsölik a légitársaságra, amit persze egyik se vállalt be, emiatt ez az opció kezdetektől nem játszik. Fura dolgok ezek.
Bayo
2017. február 09. 01:41
Törökország szomszédos Németországgal? És ezek is tökön-paszulyon át caplatva érkeztek meg, vagy hivatalos keretek közt, ahogyan kell? És akkor a törököknél dekkoló közel-keletiek miért nem? Megannyi kérdés.
metálgitár
2017. január 06. 16:39
Durva. De érthető a nagy csend, még csak jan. 5-e van. Tavaly ijenkor Kölről sem nagyon volt még szó. Ott, a nagy nyugati szólás- és sajtószabadságban kicsit lassabban terjednek az információk. Elvégre meg kell jól szűrni, hogy miről szabad tudósítani, és miről nem.
Morgen
2017. január 06. 16:39
Németország egyáltalán nem szegény. Az ottani zöldek is megtehetik azt, amit az itteniek, ha a politikai érdekeik, amik a néphülyítésben ki is merülnek, úgy kívánja, akkor Merkelen kívül mindenkit rasszistáznak. Mi történt Dortmundban?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!