Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Strasbourgi bíróság: Menedékkérők emberi jogait sértette Magyarország

2017. március 14. 17:16

Két bangladesi menekültet jogellenesen tartottak fogva és toloncoltak ki a magyar hatóságok, ezzel pedig megsértették az Emberi Jogok Európai Egyezményét – mondta ki keddi ítéletében az Emberi Jogok Európai Bírósága. Fejenként 5,8 millió forintot fizethet a magyar állam a menekülteknek, ha az ítélet jogerőre emelkedik.

2017. március 14. 17:16

A magyar hatóságok az Emberi Jogok Európai Egyezményét megsértve tartottak fogva két bangladesi menedékkérőt 2015 őszén a röszkei tranzitzónában, későbbi visszaküldésük Szerbiába pedig azzal a kockázattal járt, hogy embertelen bánásmódnak lesznek kitéve görögországi befogadó központokban - mondta ki keddi, nem jogerős ítéletében az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB).

Az ügy előzménye, hogy a két bangladesi állampolgár 2015. szeptember 15-én menedékkérelmet nyújtott be Magyarország déli határán. A hatóságok több mint három héten keresztül a röszkei tranzitzónában tartották őket úgy, hogy nem tudtak továbbmenni, október 8-án pedig visszatoloncolták őket Szerbiába.

Szabadságvesztéssel ért fel az érintettek elzárása

A strasbourgi bírói testület egyhangúlag megállapította, az ügyben Magyarország több ponton, a szabadsághoz és biztonsághoz való jog, a kínzás tilalma, illetve a hatékony jogorvoslat tekintetében is megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményét.

Az indoklás szerint szabadságvesztéssel ért fel az érintettek elzárása, akiket hivatalos bírói indoklás és a bírósági felülvizsgálat lehetősége nélkül fosztottak meg szabadságuktól. Kiemelték emellett, hogy a hatóságok nem biztosították a hatékony jogorvoslat lehetőségét a felpereseknek.

A törvényszék ugyanakkor kielégítőnek találta a panaszosok fogva tartásának körülményeit, elegendő helyük volt a konténerben, és naponta három étkezést biztosítottak a számukra. Ezzel kapcsolatban tehát elutasították, hogy sérült volna az egyezménynek a kínzás tilalmáról szóló cikke.

Írástudatlanok, mégis írásban tájékoztatták őket

A kínzás tilalmáról szóló cikk megsértését viszont megállapították a visszatoloncolásuk vonatkozásában, amelynek során nem biztosították, hogy ne legyenek kitéve embertelen vagy megalázó bánásmód valós veszélyének, és nem vizsgálták meg külön-külön a menedékkérők ügyét.

Közleményében az EJEB kitért arra, hogy a panaszosok egyikét egy hiba folytán egy általa nem beszélt nyelven kérdezték ki. A menekültügyi eljárásról ráadásul kizárólag írásban kaptak tájékoztatást annak ellenére, hogy mindketten írástudatlanok. Az ügyükben született döntés fordítását az ügyvédjük kapta meg, két hónappal azután, hogy az érintetteket visszaküldték Szerbiába.

Az EJEB elsőfokú ítélete szerint a magyar államnak fejenként 18 705 euró (mintegy 5,8 millió forint) kártérítést és perköltséget kell fizetnie a felpereseknek.

Az Európa Tanács égisze alatt működő bírósághoz az Emberi Jogok Európai Egyezménye előírásainak megsértésére hivatkozva lehet fordulni akkor, ha a panaszos már minden tagállami jogorvoslati lehetőséget igénybe vett, de úgy véli, hogy mégsem szolgáltattak számára igazságot.

(MTI)

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 266 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
teljesenertelmetlen
2020. január 28. 16:57
Értsük már meg, hogy a genfi egyezmény értelmében egy bangladesi ab ovo NEM LEHET MENEKÜLT Mo-on!
választópolgár
2017. október 30. 01:51
Kezdjük ott bangladesben nincs háború tehát onnan nem lehet menekülni.
választópolgár
2017. október 30. 01:51
A jogvédőnek álcázott álcivil sorosista ügynököknek be fog indulni a megélhetési perelés. Rábeszélik a pirézeket a perre amiből jattot kapnak. Jó kis pénzük lesz AZ ADÓNKBÓL.
választópolgár
2017. június 20. 21:32
Alapkérdés amit senki nem tesz fel: ha egy népcsoport bármilyen okból, fejlődésképtelenségből, szellemi visszamaradottságból, vallási dogmatika által keretbe szabott életmódból több száz év alatt nem tud önálló, önellátó és önfenntartó társadalmat és civilizációs berendezkedést létrehozni és fenntartani, SAJÁT MAGA SZÁMÁRA, helyette lelakja a sajátját és/vagy túlszaporodik, majd fogja magát és erőszakosan átköltözne a készbe, amiért nem dolgozott meg, amit más népek saját szorgalmukból tudásukból és tehetségükből hoztak létre és védték meg örökítették át és áldozták az életüket háborúkban generációkon keresztül. Ott a félreértelmezett "humanitásból" a média által agymosott és megfélelmített társadalomtól kiköveteli, kihasználja a bőkezű ellátási rendszert, ami szerinte "jár", EGYETLEN VARÁZSSZÓRA HIVATKOZVA: "MENEKÜLT VAGYOK". Majd egyetlen dologra koncentrál: hogy mint a kakukkfióka túlszaporodja az őket befogadó idióta naív, jólétben elkényelmesedett, hülyeségig "polkorrekt" népeket, (mert különben mit fog szólni bankimun meg a "világ közvéleménye") majd az abszurditást csúcsrajáratva pofátlanul azt a társadalmi berendezkedést követeli robbantgatással, és primitív terrorral, amiben ő sem élt meg, ami neki sem működött, amiben otthon is éhen döglött, tehát fejlődésképtelenségét is idehozva sáska módra lepusztítja és lelakja minden szinten és téren sec perc alatt rombolja és zilálja szét ezt az újonnan elfoglalt szállásterületét is, miközben hálából az őt befogadó európai álompolgárokat terrorizálja és robbantgatja. ez neked nem tetszik? Akkor majd a jóságos eu védelmi pénzt fog követelni tőled, ha nem akarod "befogadni" őket. Apropó...alapkérdés mert én még mindig itt tartok: Miért is tartozom én felelősséggel a saját gyermekeim helyett azzal a primitív afrikaival, arabbal vagy pirézzel szemben aki 8-10 gyereket gyárt ész nélkül akit nem tud eltartani?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!