Európai Bizottság

Mechanizmusok
2016. május 18. 19:38
A 160 ezer menekült áttelepítését célzó, tavaly szeptemberben elfogadott uniós mechanizmus keretében eddig mindössze nagyjából 1500 embert helyeztek át Görögországból és Olaszországból más uniós tagállamokba. A harmadik országokból történő áttelepítés is döcögősen megy: a korábban elfogadott 20 ezerből eddig mindössze 6321 nemzetközi védelemre szoruló személyt telepítettek át európai országokba.
EU
2016. május 18. 08:36
A két külügyminiszter szerint elfogadhatatlan, hogy pénzbüntetéssel sújtanák a menekültkvótát elutasító országokat, ugyanakkor mindketten elsődlegesnek nevezték az uniós külső határok védelmét és egyetértettek abban is: az Európai Bizottság nem csorbíthatja a tagállamok szuverenitását.
2016. május 11. 19:54
Ezen kényszer-betelepítési javaslatokra pedig, ha azokat a népszavazást követően fogadná el az Unió, a referendum eredménye vonatkozni fog.
2016. május 11. 08:29
Németország fenntartja Ausztria felé a határellenőrzést – jelentette be a szövetségi és a bajor kormány megállapodását Thomas de Maiziere német belügyminiszter. A politikus szerint a szeptemberben lejáró ideiglenes határellenőrzés meghosszabbítására a terrorizmus és a bűnözés miatt van szükség, a hosszabbításhoz azonban kell az Európai Bizottság hozzájárulása is.
2016. május 8. 17:06
A bírság meglebegtetésével Brüsszel csak a tehetetlenségét ismeri el, és úgy viselkedik, mint a tekintélyét vesztett szülő, aki végső megoldásként megvonja engedelmeskedni nem hajlandó gyereke zsebpénzét.
Zsarolás
2016. május 8. 11:23
Elfogadhatatlan, hogy az Európai Bizottság zsarolni próbálja a tagállamokat, vezetői pedig sorra támadják a kormány által kezdeményezett népszavazást - jelentette ki Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője a kormánypártok véleményét tolmácsolva vasárnap. A politikus hétfőn a parlamentben az ellenzék támogatását fogja kérni, hogy mihamarabb ki lehessen írni a kvótáról szóló népszavazást.
2016. május 7. 15:21
Az egységes migráns-árazás rút általánosítás, az individuális értékek illiberális megcsúfolása. Ne mondja nekem senki, hogy egy szír kvantumfizikus és egy ISIS-hóhér be nem fogadása ugyanannyit ér.
2016. május 7. 13:11
Figyelmeztetjük a szocliberális ámokfutókat, és az őket támogató bértollnokokat, hogy a migráns helyzet téves kezeléséből eredő, esetleges terrorcselekményekért viselniük kell a felelősséget.
Gyomorszájra mért ütés
2016. május 6. 09:19
Egy „gyomorszájra mért ütéssel ért fel” a magyar kormányfő számára az „elefántcsonttoronyban ülő” Európai Bizottság javaslata, mely szerint 250 ezer eurós büntetést kapnak az országok minden elutasított menekült után. Orbán szerint ez az összeg egy magyar ember 39 évnyi munkájáért kapott bére, ezért nehéz civilizáltan megszólalni ezzel kapcsolatban.
Sandro Gozi
2016. május 5. 15:02
Olaszország támogatja az Európai Bizottság javaslatát, hogy vizsgálják felül a befogadás szabályait, arra kényszerítve a tagállamokat, hogy vagy fogadják be a migránsok egy részét, vagy ha erre nem hajlandóak, nyújtsanak pénzügyi hozzájárulást - jelentette ki Sandro Gozi olasz EU-államtitkár csütörtökön a firenzei European University Institute-ban rendezett európai szemináriumon. Az MTI beszámolója.
Kvótaügy
2016. május 5. 07:59
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint az Európai Bizottság a kötelező kvóta állandó jogrendbe iktatására készül, ami szerinte ellentétes az EU alapító okiratával és minden eddigi jogszabályával is. Bakondi György szerint elfogadhatatlan az a „szolidaritási hozzájárulásként” ismertetett javaslat is, aminek értelmében a tagállamok migránsonként negyedmillió euróért cserébe megtagadhatnák azok befogadását.
2016. május 4. 13:51
A Európai Bizottság által elfogadott javaslat szerint további legfeljebb hat hónapig fenntartható a schengeni övezet határain a belső ellenőrzés ideiglenes fenntartása, mivel Görögország még mindig nem orvosolt minden határvédelmi hiányosságot.
Szolidaritási hozzájárulás
2016. május 4. 10:24
250 ezer eurós ((mintegy 77,7 millió forintos) szolidaritási hozzájárulást fizettetne az Európai Bizottság minden menekült után azokkal a tagállamokkal, amelyek nem hajlandóak befogadni más tagállamból áttelepített menekültet - derül ki a javaslatból. Kovács Zoltán magyar kormányszóvivő hajmeresztőnek nevezte az ötletet, amely szerinte a tagállamok zsarolását jelenti.
2016. május 4. 08:58
A népszavazásnak komoly tétje van, mert a magyar választók állásfoglalásukkal nemet mondhatnak a tervezett brüsszeli diktátumokra.
Migráció
2016. május 1. 13:02
Az Európai Bizottság is támogatja, hogy meghosszabbítsák az EU-n és a schengeni zónán belüli belső határellenőrzéseket. Ez megfelel a belső uniós tagországok kérésének, akik így akarnak fellépni a menekülthullám ellen.
2016. április 20. 17:00
Az EU-Törökország egyezmény következtében látványosan lecsökkent az illegális határátlépők száma a görög partokon – jelentette be szerdán Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke. Ennek feltétele azonban, hogy június végéig megszűnjön az uniós vízumkényszer a törökök felé, különben Törökország nem fogja magát tartani a megállapodáshoz.
Matteo Renzi
2016. április 17. 09:31
Matteo Renzi szerint kritikus fázisba érkezett a migrációs helyzet, ezért az olasz kormány egy javaslatcsomaggal állt elő. Az olasz miniszterelnök által küldött javaslatcsomagban a migránsok kitoloncolását segítő közös európai rendszer felállítására, valamint az EU, a kiinduló és a tranzitországok közötti együttműködésre tettek javaslatot.
Rémálom
2016. április 16. 16:53
A bevándorlás elleni küzdelemben a határvédelem a legfontosabb feladat – mondta Gulyás Gergely szombati sajtótájékoztatóján. A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint Brüsszelben egyre veszélyesebb javaslatok születnek, melyek durván sértik a tagállamok szuverenitását, ezért „Brüsszelt meg kell állítani”.

összesen: 63 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 következő utolsó