Europol

Saját kézben
2016. augusztus 23. 10:19
Katonai mintára felépített, kimondottan hatékony és jól szervezett embercsempész-hálózatot épített fel az Iszlám Állam az általa megszállva tartott líbiai területeken az osztrák bűnügyi hatóság szerint. A terrorszervezet az anyagiakon túl saját emberei Európába juttatására is felhasználja a hálózatot.
2016. április 11. 9:47
Közel hatezer kiskorú menekültet tartanak nyilván eltűntként Németországban – írta a Berliner Morgenpost című lap hétfőn. Az ellenzéki Zöldek szerint aggasztó, hogy a kormány nem veszi komolyan azokat a veszélyeket, melyek ezeket a fiatalokat fenyegetik. Az Europol adatai szerint az elmúlt másfél-két évben több mint tízezer, kísérő nélkül útra kelt kiskorú menekült tűnt el Európában, ebből minden második Olaszországban.
Embercsempészet
2016. január 17. 9:39
Az Europol igazgatója szerint a 2015-ben útra kelő migránsok és menekülők 90 százaléka fizetett szervezett bűnözői csoportoknak, fejenként átlagosan 3-6 ezer dollárt. Az embercsempészetre épült bűnözői hálózatok ma már a Szaharától délre fekvő országoktól Skandináviáig terjednek, több tízezer ember részvételével.