közvélemény-kutatás

Nem
2016. szeptember 20. 15:50
A magyarok 72 százaléka elutasítja a menedékkérők kvóták szerinti elosztását, 78 százalékuk pedig nemmel szavazna az októberi kvótanépszavazáson. Igennel csak 3 százalék szavazna – derült ki a Századvég közvélemény-kutatásából.
A csendes többség szekuralizált
2016. szeptember 18. 17:21
Egy vasárnap publikált felmérés szerint a franciaországi muszlimok 46 százaléka teljesen szekularizált, 28 százalékuk viszont olyan értékrendet vall, ami szemben áll a köztársasági értékrenddel. Az ő arányuk a 25 év alatti muszlimok körében eléri az 50 százalékot.
Kvóták
2016. szeptember 12. 11:26
A Závecz Research legutóbbi közvélemény-kutatása szerint már nem biztos, hogy érvényes lesz az október másodikai népszavazás: jelen állás szerint biztosan csak a választók 41 százaléka döntötte el, hogy mire fog szavazni, bár még mindig küszöb felett van a biztos résztvevők aránya. Júliushoz képest a kormányzati kampány ellenére csökkent a kvótát elutasítók aránya.
2016. szeptember 5. 9:28
A megkérdezettek 53 százaléka biztosra ígérte részvételét az októberi kvótanépszavazáson, ugyanakkor kétharmadnál is többen vélik úgy: semmiképp nem fog működni a migránskvóta, mert az embereket nem lehet arra kényszeríteni, hogy valahova költözzenek. Hatvan százalék szerint a kormány valódi célja nem az, hogy a külföldiek betelepedését megakadályozza – derül ki a Publicus legfrissebb kutatásából.
2016. augusztus 11. 12:15
Nemzetközi összehasonlítást végzett az Ipsos a bevándorlással kapcsolatban, és arra jutott, hogy a magyarok az átlagosnál jobban félnek a bevándorlóktól. Legtöbben lezárnánk a határokat és aggódunk a terrorizmus miatt is, valamint úgy véljük: a terroristák menekültnek álcázzák magukat, és a bevándorlók megterhelik a közszolgáltatásokat.
Bevándorláspolitika
2016. július 20. 12:36
Egy német politikai és gazdasági döntéshozókat kérdező közvélemény-kutatás adatai szerint az elit több mint 60 százaléka támogatja az ország jelenlegi bevándorláspolitikáját. Arra számít a megkérdezett gazdasági döntéshozók többsége, hogy növekedni fog a bevándorlás, viszont a migránsok integrációjára és munkaerőpiaci elhelyezkedésére nem lát esélyt.
Vallásszociológia
2016. július 6. 16:05
Mohamed-korabeli társadalmi viszonyokat szeretnének és a német törvények helyett inkább az iszlám szabályaihoz igazodnának? Közel egyötödük igen. A Münsteri Egyetem vallással és politikával foglalkozó kutatóközpontja nemrég átfogó kutatást készített a németországi törökök körében az identitásukról, valamint az iszlám valláshoz és a többségi társadalomhoz való viszonyukról. Az eredmény: 18 százalékuk hajlamos az iszlám fundamentalizmusra. A kutatócsoport magyar tagjával, Rosta Gergely vallásszociológussal beszélgettünk.
2016. június 16. 11:17
Átfogó kutatást készítettek a Münsteri Egyetem szociológusai a Németországban első- vagy második generációs bevándorlóként élő törökök önmeghatározásáról és szocializációjáról. Bár sokan pozitívan viszonyulnak a németek és a keresztények felé, generációtól függően 36-57 százalékuk azért fontosabbnak tartja a muszlim vallási előírások betartását, mint a német törvényekhez való igazodást, és csaknem egyharmaduk visszatérne a Mohamed idején uralkodó társadalmi rendhez.
Elég a nagyvonalúságból?
2016. június 15. 14:57
A megkérdezettek 41,4 százaléka megtiltaná a muszlimoknak a bevándorlást Németországba, 60 százalék szerint pedig a menedékkérők többségét valójában nem is üldözik a hazájában – derült ki egy friss német közvélemény-kutatásból. Egy másik kutatás megállapította: a németek többsége szerint még nincs vége a menekültválságnak, sőt, az rosszabb lesz; a pártoktól pedig nem számítanak megoldásra.
2016. május 27. 18:47
A magyar népszavazás üzenete, hogy az európai lakosok elutasítják a brüsszeli vezetők kényszer-betelepítésről szóló döntését, mert az elképzelés és a végrehajtás megtagadásának financiális szankcionálása ellentmond a választók akaratának.
Népszavazás
2016. május 25. 20:24
A Nézőpont Intézet felmérése szerint a „2008-as szociális népszavazáshoz hasonló siker” lehet a migránskvótáról szóló referendum, ugyanis a migránskvótát 77 százalék utasítja el, a tandíjat, a vizitdíjat és a kórházi napidíjat pedig 82-84 százalék ellenezte annak idején. Időközben azonban ötven százalékra emelkedett az érvényességi küszöb.
2016. május 25. 13:10
A magyarok hetvenhét százaléka ellenzi a migránskvótát – derült ki a Nézőpont Intézet legújabb közvélemény-kutatásából. Bár a népszavazási hajlandóságról egyelőre nem lehet pontosan megbecsülni, az intézet szerint a megkérdezettek hatvankét százaléka is az urnák elé járulhat.
Üzentek, hogy ők is megértsék
2016. május 24. 9:08
Egy friss felmérés szerint a németek 69 százaléka szerint helyes lenne, ha szankcionálnák azokat az uniós tagállamokat, amelyek egyáltalán nem akarnak menekülteket befogadni.
Migráció
2016. április 22. 17:04
A német köztelevízió felmérése szerint a németek többsége most úgy látja: Angela Merkel kormány nem képes úrrá lenni a menekültügyi válságon. A konzervatív CDU/CSU koalíció támogatottsága országos szinten 33 százalék, ami a legrosszabb eredmény 2011 óta. A németek kétharmada a felmérés szerint a nyugdíjrendszer ügyében sem bízik a kormányban. Nagy többség gondolja úgy, hogy a német kormány túl megértő a török elnökkel, a tévés humorista Jan Böhmermann ügyében pedig a többség szerint szintén nem jártak el helyesen.
2016. április 11. 17:41
A bevándorlást tartja az Európai Unió legnagyobb problémájának a magyarok kétharmada a Tárki új kutatása szerint. A magyarokhoz hasonlóan gondolkodnak a csehek, az észtek és az olaszok is.
79%
2016. január 22. 12:46
Csak a német lakosság 15 százaléka áll ki az Angela Merkel által képviselt migrációs politika mellett egy felmérés szerint, ráadásul a CDU/CSU szavazók kilencven százaléka elutasítja azt. A lakosság fele, a kormánypárti szavazók kétharmada azonban személyében támogatja Merkelt. A németek több mint fele zárná le az ország határait.
58%
2015. december 23. 17:18
A bevándorlás, a terrorizmus és a gazdasági helyzet a három legfontosabb kérdés az európai közvélemény szerint. A friss Eurobarométer alapján a nyárhoz képest is hatalmasat nőtt a migrációs kérdés jelentősége a megkérdezettek szemében. A magyar válaszadók közül kétszer annyian tartják jó dolognak az EU-t, mint amennyien rossznak.
Közvélemény
2015. december 19. 16:31
Már a teljes népesség 87 százaléka egyetért a fizikai határzár építésével, az elmúlt hónapokban az egyébként ellenzéki érzelmű polgárok körében is nagymértékben nőtt a határzár támogatottsága – derül ki a Medián HVG számára készült felméréséből. A társadalomban erősödnek a menekültekkel, idegenekkel kapcsolatos ellenérzések, miközben az összeesküvés-elméleteknek is egyre több híve akad – mutat rá a kutatás.
Az ISIS elleni harc sikerében sem bíznak
2015. december 12. 12:57
A németek többsége tart attól, hogy a migráció miatt növekszik a terrorveszély, közel kétharmaduk pedig ezt az ISIS elleni katonai szerepvállalás miatt tarja valószínűnek. A terrorszervezet elleni nemzetközi katonai összefogás sikerében ugyanakkor nem bíznak a németek, és a menekültek integrációjával kapcsolatban is sokan szkeptikusak - derül ki két friss közvélemény-kutatásból.
2015. december 11. 13:59
Az osztrákok többsége nem fogadna be több menekültet a országba, egyetért az határellenőrzéssel, ugyanakkor elégedetlen az Európai Unió menekültügyi intézkedéseivel – derült ki a linzi IMAS intézet több mint ezer ember megkérdezésével, még a párizsi merénylet előtt végzett kutatásából.

összesen: 20 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó