Mannheim

2016. július 18. 16:26
Sikerrel fellebbezett a szíriai férfi, akit a dublini egyezmény alapján Magyarországra toloncoltak volna, miután 2014-ben beadta a menedékkérelmet Németországban. A németországi közigazgatási bíróság, ahová a fellebbezéssel fordult, márciusban érvénytelenítette a kitoloncolási rendelkezést, mivel szerintük fennáll a veszélye, hogy a Magyarországon lefolytatandó menekültügyi eljárás során méltatlan bántalmazásnak és önkényes bánásmódnak lenne kitéve a menekült férfi.
Jó, hogy itt vagy
2016. február 18. 13:17
Miután három bevándorló megerőszakolta, egy szélsőbalos német ifjúsági szervezet 24 éves szóvivője egy Facebook-bejegyzésben köszönetet mondott a migránsoknak és bocsánatot kért tőlük Németország rasszizmusáért – olvashattuk több német nyelvű portálon. A történet annyira hihetetlennek látszott, hogy a Mandiner megkereste az érintettet. Selin Gören a Mandinernek elmondta: nem a „seggfejeknek” mondott köszönetet, de a Facebook-bejegyzést tényleg ő írta. Elképesztő történet az ideológiák erejéről.