menedékkérelem

Határok
2016. szeptember 19. 20:34
A brit miniszterelnök szerint nagyobb különbséget kell tenni a gazdasági bevándorlók és a menekültek között, utóbbiaknak pedig az első biztonságos országban kellene menedékért folyamodniuk, mert a továbbhaladás nagy veszélynek teszi ki őket. Theresa May kijelentette: ezt a nézetét fogja hangoztatni az ENSZ-csúcskonferencián is.
2016. augusztus 8. 21:15
Pénztárcájának eltűnését akarta bejelenteni, ehelyett menedékkérelmet nyújtott be egy kínai turista Németországban. Elvitték egy menekültszállásra is, majdnem két hétbe telt, mire tisztázódott a helyzete.
2016. július 20. 8:44
Rendezett szellemű országokban leginkább a szélsőjobb szítja az idegenellenes indulatokat, amit azonban nálunk sikerült a hivatalos kormányzati politika meghatározó elemévé tenni.
2016. július 18. 16:26
Sikerrel fellebbezett a szíriai férfi, akit a dublini egyezmény alapján Magyarországra toloncoltak volna, miután 2014-ben beadta a menedékkérelmet Németországban. A németországi közigazgatási bíróság, ahová a fellebbezéssel fordult, márciusban érvénytelenítette a kitoloncolási rendelkezést, mivel szerintük fennáll a veszélye, hogy a Magyarországon lefolytatandó menekültügyi eljárás során méltatlan bántalmazásnak és önkényes bánásmódnak lenne kitéve a menekült férfi.
2016. július 8. 20:39
Romlik a szerb-magyar határnál rekedt migránsok helyzete, többen pedig arról számoltak be, hogy a magyar hatóságok nem egedik, hogy átadják nekik a menedékjogi kérelmeiket – közölte pénteken az ENSZ szerbiai képviselete.
Köln
2016. május 6. 16:48
Ítélet született a kölni erőszakkal kapcsolatos első perben: a bíró bizonyíték hiánya miatt felmentette a szexuális kényszerítés és rablás vádja alól a megvádolt algériai férfit, ugyanakkor lopás miatt őt és testvérét is felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte. A bíró szerint meg kell mutatni, hogy nem lehet egyszerre menedéket kérni és bűnözni Németországban.
2016. március 17. 12:36
Az Európai Unió Bírósága csütörtöki ítéletében megállapította, hogy az Európai Unióból egy unión kívüli biztonságos országba a menedékkérők visszaküldhető akkor is, ha erről nem a kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam, hanem egy másik tagország dönt.
2016. február 17. 15:44
Korlátozza az országba beengedett migránsok és benyújtható menedékkérelmek napi számát Ausztria: összesen 3200 migránst engednek be és 80 menedékkérelmet nyújthatnak be naponta a jövőben.
2016. január 20. 15:39
Korlátozza a menedékkérők létszámát Ausztria: az ország idén legfeljebb 37 500 embert enged be – jelentette be az osztrák kormány.