schengeni övezet

Szegedi találkozó
2016. május 13. 16:03
Az Európai Unió külső határainál fekvő tagállamok belügyminiszteri találkozója zajlott Szegeden pénteken. A találkozó végén a felek a határigazgatási rendszer megerősítését sürgető nyilatkozatot adtak ki, amelyben a határregisztráció és az informatikai rendszer fejlesztését, valamint a menekültek hazájukba való visszajutásának megkönnyítését sürgették.
Széteshet az EU
2016. március 16. 14:20
Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke szerint nem várható az EU és Törökország között megállapodás a csütörtöki uniós csúcson, pedig enélkül széteshet az EU. A politikus szerdán egy német lapnak adott interjúban kifejtette: ahhoz, hogy megállapodás születhessen, Törökországnak meg kell értenie, hogy a kurd problémának nincs katonai megoldása, illetve az országban érvényesülnie kell a sajtószabadságnak. Angela Merkel a terhek igazságos elosztása mellett a dublini egyezmény megreformálását sürgeti.
2016. február 26. 15:37
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter reagált Sigmar Gabriel SPD elnök, alkancellár nyilatkozatára, aki Orbánt okolta a menekültválság kialakulása miatt. Szijjártó szerint ha a magyar megoldást elfogadták volna, nem itt tartanánk, ehhez képest Magyarországon kívül mindenki megsértette a nemzetközi előírásokat azzal, hogy nem védték meg a schengeni határokat.
Határzár, vagy akcióterv?
2016. február 16. 16:04
A német kancellár szerint a csütörtökön kezdődő EU-csúcson választani kell az uniós-török akcióterv és Görögország északi határának lezárása között, mivel a két megoldás együtt nem megy. Ő az előbbit támogatja. Megjegyezte: „nevetséges” lenne, ha az értekezleten legális menekültkontingensekről tárgyalnának.
Határok Európája
2016. január 4. 14:44
Dánia és Németország határán is újra lesz határellenőrzés, miután svéd-dán határon visszaállították az ellenőrzést a migrációs helyzet miatt. Steffen Seibert, a berlini kancellária szóvivője az üggyel kapcsolatban hangsúlyozta: „nem A és B ország határán található a megoldás a menekültválságra”.
Szlovénia
2015. december 15. 13:47
Egyelőre 140 kilométer hosszan áll a kerítés a szlovén-horvát határon, de a helyi sajtó szerint a kormány 550 kilométeresre tervezi a pengés határzárat. Miro Cerar miniszterelnök hétfőn a parlamentben azt mondta: Szlovénia schengeni határán szükség van a kerítésre, akkor is, ha csupán ideiglenes megoldásról van szó.
Migráció
2015. december 15. 7:18
Kósa Lajos fideszes frakcióvezető szerint migrációügyben az EU és az unió balliberális részének álláspontja teljes mértékben erkölcstelen: csak a menekültekkel szolidáris, a tagállamokkal nem; miközben úgy oktatnának egyes országokat demokráciából, hogy ők „fittyet hánynak az európai emberek véleményére”.