támadás

2016. december 13. 8:23
Az EU területén jogszerűen tartózkodó, Magyarországra nem be, hanem éppen onnan távozni próbáló szír férfit felfegyverkezve elkövetett, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével vádolják.
2016. augusztus 23. 19:47
Két fiatalra támadt rá három migráns a hétvégén Szabadkán, egyikük fejét és fülét meg is vágták egy szikével a helyi sajtó szerint.
2016. augusztus 1. 9:38
Egy Hollandiában regisztrált menedékkérő vasárnap le akart zuhanyozni egy kelet-belgiumi plébánián, majd amikor a tisztálkodást követően pénzt kért a paptól, késsel megsebesítette az ezt megtagadó egyházi személyt és elmenekült. A rendőrség körözést adott ki ellene.
2016. június 19. 12:00
Késsel rabolt ki egy 19 éves lányt egy 20 éves pakisztáni fiú Budapesten még pénteken, elvitte a lány pénzét és telefonját, de rövid időn belül elkapták. Feltehetőleg a továbbutazásához akart pénzt szerezni.
Balhé
2016. június 9. 16:28
Megrúgta az egyik őrt egy algériai férfi a kiskunhalasi őrzött menekülttáborban, amikor meg akarták bilincselni. A kormányszóvivő szerint ez az eset is jól mutatja azokat a gondokat, amelyekkel egész Európában és Magyarországon is szembe kell nézni. Bakondi György pedig már az állami hírtévében beszélt arról: egyre több erőszakos cselekmény történik a menekülttáborokban.
2016. március 11. 20:36
Öt helyi férfit őrizetbe vettek a francia hatóságok, miután azok rendőrnek öltözve migránsokra támadtak Calais-ban. A feltételezések szerint a xenofób férfiak nem először támadtak migránsokra, korábban többek között egy 13 éves szíriai kissrácra is rátámadtak.
2015. december 27. 14:14
Nem pihentek a hekkerek karácsonykor sem, hadat üzentek a magyar kormánynak és tönkretették milliónyi játékos ünnepét is, hiszen összeomlott a Steam videojátékos szoftveroldala is december 25-én. Az első fenyegetés hoax-gyanúsnak bizonyult, a Valve oldalát ért támadásról viszont közben kiderült állítólag egy rossz konfigurációs fájl frissítése miatt okozott problémákat. Hekkerek nélkül már nincs karácsony!
2013. augusztus 24. 14:15
A magyar és a lengyel konzervatívok elleni médiatámadásokról jelentetett meg összehasonlító elemzést a Nouvelles de France című francia hírportál pénteken.
2013. augusztus 16. 11:39
A damaszkuszi kormányhoz hű, Szíriai Elektronikus Hadsereg elnevezésű csoport csütörtökön magára vállalt több, amerikai médiaportálok ellen elkövetett hackertámadást.
2013. március 23. 13:21
Támadólag léptek fel a rendőrök a magyar–román meccs után a HírTV riporterével szemben, amikor az újságíró egy intézkedést rögzített kis kézi kamerájával. A rendőrség vizsgálja az ügyet.
2012. december 22. 13:48
Az idén ugyan nem öltek meg hivatása miatt egy újságírót sem Ukrajnában, viszont csaknem háromszorosára nőtt a sajtó és a média elleni fenyegetések száma az előző évhez képest – áll abban a jelentésben, amelyet a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nevű nemzetközi szervezet készített, s amelynek Ukrajnára vonatkozó adatait csütörtökön hozta nyilvánosságra a kijevi sajtó.
2012. szeptember 28. 8:27
Üres címlappal jelent meg csütörtökön több ukrán lap tiltakozásul a rágalmazást bűncselekménnyé nyilvánító törvényjavaslat ellen. Az Ukrinform hírügynökség ugyanakkor csütörtökön arról számolt be, hogy ismeretlenek összeverték a 1+1 ukrán televízió egyik újságíróját Kijevben.
2012. szeptember 18. 18:36
Napról napra egyre többen vagyunk, ez tény. Egyre többen veszik észre, hogy valami baj van az országban. Interjú.
2012. augusztus 31. 11:34
A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. halőrei ezen a nyáron már több mint 3 ezer méternyi illegális halászhálóra bukkantak, amelynek jelentős hányadát a kiemelten ellenőrzött Badacsony és Szigliget közötti vízterületről gyűjtötték be, ahol egy emiatt feldühödött badacsonyi férfi megtámadott egy halőrt a héten.
2012. július 13. 12:59
A Sonline értesülései szerint több százan nézték végig, ahogy három rendőrt megvernek a Petőfi sétányon. A hivatalos szervek hallgatnak az esetről.
2012. július 4. 11:50
Egy forintot sem ér már a nevem, fellépéseim nincsenek, tévéműsorokba nem hívnak. Most tényleg vége van Győzikének, de a megaláztatások ellenére sem költözünk el innen.
2012. június 7. 18:21
Szokatlan üzenetet kaphatnak ezentúl a Gmail, a Google, illetve a Google Chrome felhasználói; a szolgáltató arra figyelmeztet, hogy államilag finanszírozott hackertámadás érheti a számítógépet, a veszély valódi fennállása esetén.
2012. június 7. 11:05
Ismeretlen tettesek öt palackot dobtak be a csepeli baptista imaház udvarára. Az egyik savas folyadékot tartalmazott, a másik négyre horogkereszt volt rajzolva.
2012. június 7. 11:05
Ismeretlen tettesek öt palackot dobtak be a csepeli baptista imaház udvarára. Az egyik savas folyadékot tartalmazott, a másik négyre horogkereszt volt rajzolva.
2012. április 30. 10:35
Legalább tizenöten haltak meg az észak-nigériai Kanóban, amikor egy egyetemi istentisztelet alatt terroristák tüzet nyitottak a hívőkre.
2012. február 23. 14:49
Életét vesztette a brit Sunday Timesnak dolgozó Marie Colvin és a francia fotós Remi Ochlik Szíriában, amikor kormányerők támadtak a helyi médiaközpontra. Halála előtt egy nappal Colvin a vérontás borzalmairól számolt be.

összesen: 21 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó