Leszavazta a Fidesz a Jobbik alaptörvény-módosítását

2016. november 21. 12:37

Még az igazságügyi bizottság sem vette napirendre a Jobbik alaptörvény-módosító javaslatát, amely így a plenáris ülés elé sem kerülhet. A kormánypárt azzal érvelt a leszavazás mellett, hogy szerintük az ellenzéki párt rosszul fogalmazta meg a letelepedési kötvényre vonatkozó mondatot.

2016. november 21. 12:37

Még csak napirendre se vette az Országgyűlés igazságügyi bizottsága a Jobbik alkotmánymódosító javaslatát, ami szóról szóra megegyezett a Fidesz módosítójával, csak hozzátettek egy mondatot, amiben a letelepedési kötvény rendszerét is megszüntetnék. 

A jobbikos javaslatot a kormánypárti képviselők nyolc nem szavazattal utasították el, csak a két jobbikos és a független Kész Zoltán voksolt a napirendre vétel mellett. Mivel a bizottságon nem ment át a módosító, így az nem kerülhet az Országgyűlés plenáris ülése elé sem. 

A kormánypárti érvelés szerint azért utasították el a Jobbik javaslatát, mert a pártnak szerintük nem sikerült pontosan megfogalmaznia a letelepedési kötvényről szóló mondatot – írja az Index.

Összesen 449 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mindjárt
2016. november 22. 14:45
Se az EU se a felcsúti maffia ne hozzon a nyakunkra idegeneket. Se kvóta se betelepedési kötvény. Nem kell ide se kínai, se muzulmán. És ha a felcsúti maffia nem tud a kötvényekből lopni akkor az se baj. --------------------------------- Az a kérdés, hogy mi fontos a felcsúti maffiának. Az a fontos nekik, hogy minél többet lophassanak a kötvényeken vagy a haza?
Mindjárt
2016. november 22. 09:22
Mocskos gazember hazaáruló Fideszt csak a pénz érdekli amit lophat a ötvényekből.
Ragály
2016. november 22. 03:29
Hun szerint: 2016-11-21 - 17:53 Na nehogy mar ez a cionberenc hazaarulo Magyargyilkos part mondja meg a tutit. Es tenyleg mi van orbanek terrorista baratjaval? Aki barmikor terroristak tucatjainak adhat parancsot Oroszorszagi erdekeltsegek elleni tamadasra is. Remelem az Orosz vezetes is figyelemmel kiseri ezeket a melysegesen Magyar es Orosz ellenes hazaarulo narancsos idiotakat! Smith szerint: 2016-11-21 - 18:39 Tegnap a Népszabadságot tiltották be. Holnap a pártok jönnek? Ezt nem diktatúrának szokták nevezni? http://www.balrad.com/2016/11/21/lolab-a-dobrogista-zsakban
Ragály
2016. november 22. 03:27
BETILTÁSSAL FENYEGETI A KÚRMÁNY A JOBBIKOT Lóláb a döbrögista zsákban Ez már nem is lóláb, hanem maga a ló! Kósa szerint üldözni kell és be kell tiltani azokat a pártokat, amelyek kapcsolatot tartanak fenn paramilitáris csoportokkal. Kóser felszólította Trump megválasztott elnököt, hogy azonnal tiltsa be az amerikai Nemzeti Gárdát! Mivel hasonlítanak a fideszmszp által betiltott Magyar Gárdára, sőtt még M16-os géppisztolyaik is vannak!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!