Időseket és családokat támogatott a veszélyhelyzetben a Katolikus Karitász

2020. június 25. 20:58

A szervezet a veszélyhelyzet lezárását követően most részletes beszámolót tesz közé.

2020. június 25. 20:58
Katolikus Karitász

„A Katolikus Karitász a veszélyhelyzeti körülmények között is folytatta széleskörű tevékenységét, a veszélyhelyzet lezárását követően most részletes beszámolót tesz közé. A szervezet munkáját segítette, hogy a Karitatív Tanácson belül összefogás alakult ki az országban működő hat legnagyobb karitatív szervezet között. A védőeszközök és az adományok elosztása összehangoltan zajlott, így váratlan feladatokat is el tudtak látni. 

A Karitász szociális intézményei, egyházmegyei központjai, plébániai csoportjai, a hátrányos helyzetű településeken végzett hosszú távú programjai és segélyprogramjai megváltozott módszerekkel, fokozott egészségügyi védelem mellett működtek tovább. A Katolikus Karitász hálózatában 16 egyházmegyei Karitász központban, 18 szociális intézményben, közel 800 településen valósult meg koronavírushelyzettel kapcsolatos tevékenység. A járvány ideje alatti feladatellátás az éves működéshez képest nagyobb és intenzívebb volt.

A Karitász munkatársai és önkéntesei az alábbi területeken dolgoztak:
•    intézmények, szociális programok működtetése megváltozott munkarend szerint 
•    személyes ügyelet 
•    egyéni esetkezelés
•    online és telefonos konzultáció
•    krízistámogatás 
•    adományszállítás 

A szervezet kiemelt figyelmet fordított a vírushelyzet miatt nehéz szociális helyzetbe került családok támogatására és az idősek egészségének védelmére, időseket, fogyatékkal élőket ellátó szociális intézmények védekezési eszközökkel, fertőtlenítőszerekkel történő támogatására. 

Megváltozott az önkéntes segítő tevékenység jellege is, a veszélyhelyzetben elsősorban a 18-60 év közötti segítőkre hárult több feladat. Családokat és időseket kerestek fel, hogy őket támogassák a mindennapi teendőkben: vásárlás, gyógyszerkiváltás és postai ügyintézés. Az idősebb önkéntesek otthonukból telefonos kapcsolattartással segítették a lakásaikban maradó magányos időseket, napi lelki segítségnyújtást végeztek és sokan vállalkoztak védőmaszk varrására is.

A Katolikus Karitász megkülönböztetett figyelmet fordított a vírushelyzet miatt nehéz szociális helyzetbe került családok támogatására és az idősek egészségének védelmére. Az időseket, fogyatékkel élőket ellátó szociális intézmények védekezési eszközökkel, fertőtlenítőszerekkel támogatták. A Zöldellő kertek program keretében közel 5000 család vetőmagokkal és több esetben palántákkal történő segítése is megvalósult, a hosszú távú önellátás érdekében. 

A vészhelyzeti időszakban közel 30.000 családról gondoskodott a segélyszervezet. Naponta több száz család számára osztottak meleg ételt, emellett digitális eszközökkel több mint száz gyermek tanulását segítették. Az ország több pontján gyógyászati segédeszközöket és kórházi betegágyat adtak ki idősek és betegek otthoni ápolására. A nagyböjti élelmiszergyűjtés és saját forrásból történő élelmiszerbeszerzés eredményeként összesen közel 100 tonna élelmiszert adományoztak az elmúlt hetekben a nehéz helyzetbe került családoknak. 

36 bentlakásos szociális és egészségügyi intézményt támogattak fertőtlenítőszerekkel, maszkokkal, gumikesztyűkkel és immunerősítőkkel.

Összesen megközelítőleg 7.000 liter felületfertőtlenítő és alkoholos kézfertőtlenítő, 500 db arcvédőpajzs, 80 db érintésmentes lázmérő, 200.000 db szájmaszk, 100.000 pár gumikesztyű, 8.000 doboz Béres csepp, valamint 2000 doboz vitamin és immunerősítő készítmény került támogatásként rászoruló családokhoz, idősekhez és szociális intézményekbe. Emellett a határontúli hátrányos helyzetű magyarok támogatását is folytatta a szervezet a vírushelyzet alatt 200 csomag élelmiszer, 6000 szájmaszk, 5000 pár gumikesztyű és fertőtlenítőszerek adományozásával.

A megnövekedett segélykérelmek, krízishelyzetek miatt különösen fontos szerepe van az adományoknak, amelyekből főként élelmiszerekkel és higiéniai felszerelésekkel támogatják továbbra is az intézményeikben, programjaikban ellátott családokat és az időseket. A Karitász szeretetszolgálati és szociális tevékenységét a www.karitasz.hu oldalon online adományozással lehet segíteni, emellett a 1357-es adományvonalon a hat nagy karitatív szervezet tevékenységét lehet támogatni hívásonként 500 forinttal.”

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Crusader
2020. június 26. 19:38
Éljen a ferkó pápa mentes katolikus egyház! Benedek a pápa vagy új pápa választást ! Ferkó! Takarodj vissza Argentinába!
Robur
2020. június 26. 15:32
Ezt a saját pénzéből csinálta?
Förgeteges Edigej
2020. június 26. 14:09
...a túlvilágra...
Négyszáz rémisztő karatker
2020. június 25. 22:54
Pedofil fertő.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!