114-en lennének polgármesterek Budapesten, de kik ők?
Budapesten 114 polgármesterjelölt indul a júniusi önkormányzati választáson, ám csak 23-an örülhetnek a választás éjszakáján. Nézzük, kik indulnak a pozícióért a kerületekben!
Úgy tűnik, eléggé pesszimista az ellenzéket tekintve Mellár Tamás.
Mellár Tamás a Klubrádiónak nyilatkozva beszélt arról, hogy
A rádió emlékeztet, hogy a Párbeszéd politikusa tavaly novemberben még ellenzéki kerekasztal összehívását kezdeményezte. Akkor úgy vélte, hogy a választási vereség után a parlamenti ellenzéki pártok mozgástere beszűkült, tekintélyük pedig kisebb lett, és ha ezen az ellenzék nem változtat, akkor abból egyedül a Fidesz húz hasznot.
Ma már úgy véli, az ellenzék nem tudja megverni a Fideszt, még akkor sem, ha sokkal jobb állapotban lenne. Azzal indokolta állítását, hogy a gazdaság szereplői, vagy semlegesek, de egyre inkább a Fidesz mögé állnak különféle kötődési utakon.
Nyitókép: MTI/Soós Lajos